A Semmi apoteózisa - Korreferátum
Az irodalmi modernség beköszöntével (1857) megszűnik a nyelvi jelben a jelölő és a jelentés egymáshoz rendeltségének szigorúsága, s a "teremtett világok"-ban felbomlanak a lineáris világszemlélet homogén rendszerei. A szövegekben eddig megszokott jelentésregulációk megváltoznak, s az idő- és térviszonyok fellazulásával, illetve a textus erőteljes szimbolizálódásával járnak együtt.
Méltán sorolhatjuk a világirodalom korszaknyitó művei (Bovaryné, A Romlás virágai) közé Arany János balladáit is. Arany ugyanis ama új fajta beszédmód felé tesz lépéseket, mely a szövegművészetekben már érzékelhető nyelvválságra ad érvényes poétikai választ az 1850-es években. Arra lesz képes, hogy verseibe eszközként beemelje a "Semmi"-t, vagyis hangtest nélküli jelentéshordozókra (ilyenek például az írásjelek) bízzon epikai, lírai, drámai mondandókat.
Függelék:
A hangtest nélküli jelentéshordozókat azért tartjuk
"Semmi"-nek, mert, mint Kányádi Sándortól tudjuk, "vers az, amit
mondani kell" -- ergo amit nem lehet kimondani a versből, az nem lehet
más, mint -- ad abszurdum -- a Semmi megtestesülése.
(A korreferátum kivonata)