Twitter Facebook
Közlemény

Méhes László köszönetet mond


2011. március 10., 11:45

Méhes László, a József Attila Színház igazgatója közleménye

Images_5752
József Attila Színház
Elállt a József Attila Színház épületére vonatkozó hasznosítási pályázat kiírásának szándékától a Főváros vezetése, és a teátrum a jövőben is társulatos színházként működhet tovább. Ezt a hírt Csomós Miklós főpolgármester-helyettes úr a nyilvánosság előtt is megerősítette. A színház vezetésére igazgatói pályázatot írnak ki.

A társulatos forma fenntartása a József Attila Színház megmaradásának garanciája, amelynek érdekében januárban Tarlós István főpolgármester úrnak felajánlottam lemondásomat a színház igazgatói posztjáról. Március végén egy gazdaságilag és szakmailag sikeres nyolc hónapos időszak után úgy távozom a színház éléről, hogy az előző időszakból örökölt adósság kétharmadát sikerült visszafizetünk és a jegybevételt 30%-kal megnövelnünk.

Köszönetet mondok mindazon színházi szakmai szervezeteknek, a Magyar Színházi Társaságnak, a Teátrumi Társaságnak, a MASZK Országos Színészegyesületnek, a Fővárosi Színigazgatók Egyesületének, akik józan szakmai érvekkel segítettek meggyőzni a Főváros vezetését, hogy álljanak el a hasznosítási pályázat szándékától. Köszönöm a társulat tagjainak, hogy a mögöttünk álló rendkívül bizonytalan egy hónapban kiemelkedően magas színvonalon folytatták a munkát, s köszönöm a nézőknek, hogy telt házas előadásaink látogatásával kiálltak az 55 éves József Attila Színház megmaradása mellett.

Budapest, 2011, március 9.

Méhes László igazgató


Korábban:

>>> Hírek – Színház marad a József Attila Színház
>>> Hírek – Léner Péter nyílt levele Tarlós Istvánhoz
>>> Hírek – A Teátrumi Társaság a József Attila Színházról: „A színház lelkét likvidálják”
>>> Hírek – A Fővárosi Színigazgatók Egyesületének nyilatkozata a József Attila Színházról
>>> Hírek – Léner Péter a József Attila Színházról: „Aki bezárja, az a felelős”
>>> Hírek – József Attila Színház: Nem megszűnik, csak „átalakul”
>>> Hírek – A Színházi Társaság a főpolgármesterhez: „Gondolja át még egyszer”
>>> Hírek – A főváros bezárja a József Attila Színházat
>>> Blog – Színházat bezárni nem kell félnetek jó lesz

Címkék

0 hozzászólás