Twitter Facebook

Színház marad a József Attila Színház


2011. március 4., 11:30

Images_5600
József Attila Színház
Igazgatói pályázatot írnak ki a József Attila Színházban, vagyis mégsem lesz hasznosítási pályázat, ám a jelenlegi társulatos rendszerű színház megmarad, még ha nem is lehet bizonyosan tudni, kik lesznek a tagjai – mondta el Méhes László, az intézmény távozó igazgatója ma délelőtt a Klubrádióban.

A társulat jövője ennek ellenére kétséges, ugyanis az előadó-művészeti törvény értelmében a szerződtetésekről március 1-jéig kellett volna az intézménynek tájékoztatnia a munkavállalókat. Mivel a főváros tiltása miatt ez nem történt meg, az új igazgató gyakorlatilag szabad kezet kap a jövő évadra szóló szerződtetésben. Vagyis: akár részben és egészben is átveheti a társulatot, de szélsőséges esetben az is elképzelhető, hogy teljesen új stábot szerződtet. Ennek megfelelően a repertoár átvétele is teljes egészében az új igazgató döntésének függvénye.

Méhes László szerint valószínűleg március végén írják ki az igazgatói posztra szóló pályázatot, várhatóan május elején lesz döntés. Tóth József, Angyalföld polgármestere elmondta: egyelőre nem kapott tájékoztatást a hivatalos döntésről a tulajdonos fővárostól.

Nagy félelmünk volt, hogy lesz egy színház ugyan, de annak már nem sok köze lesz a József Attila Színházhoz – mondta Bakó Márta színésznő az adásban, hozzátéve: a társulat tagjai számára kizárólag olyan személy elfogadható, aki a társulatot saját társulataként kezeli, és az ott lévő emberekkel folytatja a munkát.


Kapcsolódó:

>>> Hírek – Léner Péter nyílt levele Tarlós Istvánhoz
>>> Hírek – A Teátrumi Társaság a József Attila Színházról: „A színház lelkét likvidálják”
>>> Hírek – A Fővárosi Színigazgatók Egyesületének nyilatkozata a József Attila Színházról
>>> Hírek – Léner Péter a József Attila Színházról: „Aki bezárja, az a felelős”
>>> Hírek – József Attila Színház: Nem megszűnik, csak „átalakul”
>>> Hírek – A Színházi Társaság a főpolgármesterhez: „Gondolja át még egyszer”
>>> Hírek – A főváros bezárja a József Attila Színházat
>>> Blog – Színházat bezárni nem kell félnetek jó lesz

Címkék

0 hozzászólás