Twitter Facebook

Zsótér Sándor: „Ez igazán szép vége a történetnek”


2011. március 15., 12:30

Beszélgetés Zsótér Sándor rendezővel a József Attila Színházról, az egri történésekről, félelemről és macskajajról, újrakezdésről és a boldog végről.

► Te tavaly az egri társulatnak tagja voltál, az abban a formában nem létezik tovább. Idén a József Attila Színház tagja vagy, most az is… hát, nem megszűnik, de társulat nincs leszerződtetve a jövő évadra. Két év alatt két színház, ahol rendszeresen dolgoztál.

Images_1196
Fotó: Gál Gábor
Zsótér Sándor
ZsS: Gondolkodtam ezen. Talán valami szellemeset kéne mondanom, de nem tudok. Olyan, mint amikor az embert kirakják a lakásából, vagy valami ilyesmi. Az hozzátartozik a színházhoz, hogy jönnek mások, de az, hogy egy társulatot feloszlatnak vagy színházat bezárnak, ez új nekem. Lehetett tudni, hogy Egerben Csizi (Csizmadia Tibor – a szerk.) nem pályázik újra. Ő bízott abban, hogy valaki felkarolja a színházat, hogy jön valaki, akinek tervei és vágyai vannak ezzel az egésszel. Én nem hittem ebben. Már a színészek is elmondták különböző interjúkban, amiről én felszínesen tudok csak, hogy a költségvetés miatt nemigen fognak pályázni. Kevés pénzt ad az önkormányzat, ha nem beszélget a megfelelő politikusokkal az ember.

► El tudod mondani, hogy milyennek láttad ezt a társulatot?

ZsS: Úgy tudom elmondani, hogy elmesélem: a múlt héten elmentem megnézni a Prolikat. Nem szentimentálisan ültem be, de attól a gondolattól nem lehetett szabadulni, hogy ők nem fognak többet együtt játszani, hogy utoljára nézem őket együtt. És nagyon jó volt őket így látni. Nagyon figyeltek egymásra. Nekem azért fájdalmas ez az egész, mert most szedtem össze a bátorságomat pár emberrel kapcsolatban, hogy újra dolgozzak velük. Göröggel és Kaszással jó volt a munka A selyemcipőben, az előadás fogadtatása ellenére. Szívesen megismételném, ki kellene próbálni ezzel a két ereje teljében lévő színésszel még valamit, mert mindketten ragyogó állapotban vannak. Jó az, amikor húz egy színész, hogy nem csak neked kell nyomni, hanem ő is visz téged. És fontos, hogy személyesen egyikük sem hagyott cserben. Ahogy Mészáros Sára sem. Pedig – nagyon nehéz volt, amit csináltunk – hagyhattak volna; megtehették volna, hogy jó, „dobjuk” az egészet. De nem, végig járt az agyuk. Tényleg jó munkafolyamat volt.

Images_1195
Fotó: Gál Gábor
Zsótér Sándor
► Ez ennek a kilenc évnek az eredménye, nem?

ZsS: Ez biztos.

► Te hogy kerültél oda?

ZsS: Csizi hívott oda dolgozni még régebben, de nem mertem elmenni Pestről, mert akkor volt az első osztályom a Főiskolán, és azt gondoltam, hogy nem lenne tisztességes. Aztán eltelt négy év úgy, hogy igazából nem is beszéltünk közben egymással, és megint szólt. Akkoriban éppen úgy gondoltam, hogy amit csinálok, nem kell senkinek. Volt a Bánk-bán, a Krétakör egyik utolsó munkája, ami nekem nagyon fontos előadás volt, de ott sem éreztem azt, hogy ezt a kétmilliós várost ez így érdekelné. Aztán egyszer csak levették a Jane Eyre-t is a Radnóti műsoráról. Pont. Azt gondoltam, hogy ha az alternatív közegben se megy, amit csinálok, meg a mainstreamben se, akkor talán elölről kéne kezdenem, ahhoz pedig el kell menni. Úgy alakult, hogy sok érv szólt amellett, hogy Egerbe menjek.

► Miért? Egerben nyitottabbak voltak a színészek?

Images_4207
Fotó: Gál Gábor
Elkéstél, Terry! - Blaskó Balázs
ZsS: A József Attilában is nyitottak, nem ez volt a lényeg. Egerben mindenki csinálta azt, amiben hisz, amit szeret, amit tud. Shakespeare-rel kezdtem, a stúdióban, a második a Chandler-krimi volt. Ebben dolgoztam Blaskó Balázzsal.

► Rendező-színész viszonylatban sikerült együtt dolgozni?

ZsS: Szerintem Balázs nagyon jó színész. Egy erős figurára volt szükségem az Elkéstél, Terry!-hez, és felkértem őt, hogy játssza el. A krimikben ugyanis egy főszerep van, a többi kicsi, de fontos, ezt a felkérést azonban valami miatt sérelmezte, talán azért, mert nem így szokás szerepet osztani. Nem volt zökkenőmentes munka, igazából ennek a végtelenül tisztességes fiúnak, az Ötvösnek köszönhető, hogy eljutott a befejezésig, valamelyikünk mindig „cipelte” a hátán a darabot. Persze a színész és a rendező között konfliktusnak kell lennie, ez mindig így volt, és így is lesz. Azzal viszont nehéz mit kezdeni, hogy én valamit – amiről úgy gondolom, hogy fontos – szeretnék átadni, és még el sem kezdem mondani, még semmit se csinálok, és van, aki már moccanni sem hajlandó. A Maya is konfliktusos volt, mert Ladányi Andreával, aki szerintem az egyik legnagyobb művész ma Magyarországon, nagyon gyorsan akartunk haladni, mert nagyon kevés idő alatt kellett összeraknunk az előadást. Ezért többen közben azt gondolták, hogy nem avatom be őket, bár én úgy éreztem, hogy igen. Andrea egy nagyon szakszerű művész, amit csinál, azt nagyon tudja. De valószínűleg kommunikációs hibák voltak a rendszerben.

Images_5873
Fotó: Gál Gábor
Zsótér Sándor, Schruff Milán, Mészáros Sára és Vajda Milán a Maya próbáján
Amikor visszamentem A selyemcipőre, lehetett tudni, hogy beláthatatlan dolgok történhetnek. A főbb szerepeket játszók nagyon mellettem álltak, velük jól dolgoztam és ez vitt engem is. Az is segített, hogy találtam új embereket, akik melléálltak az ügynek. Most úgy vagyok vele, hogy átlátom az egész egri színházat, ismerem a társulatot – persze némileg elfogult is vagyok – , már nem volt bennem félelem vagy bizonytalanság, tudnánk egy csomó mindent együtt csinálni. Helyre kellett billentenem magamban azt is, hogy ne csak a fiatalabbakkal, hanem az idősebbekkel is dolgozzak. Mostanra lett meg ez a harmónia. Milyen érdekes, hogy Járóval most dolgoztunk együtt a legjobban, amikor várandós volt. Valahogy akkora öröm lett benne ettől, hogy sokkal játékosabb lett, nem volt letargia meg depresszió, csak ő. Nekem pedig csak az kell, hogy az ember saját maga legyen.

► A nézőtérről nem jött le, hogy valami mentén ketté lenne szakadva a társulat. Te hogy tapasztaltad ezt?

ZsS: Szerintem ez nekik, belül nem működött jól, én „törésvonalat” nem láttam. Az előadásokhoz én kiválasztottam a szerepekre színészeket. Nyilván egy részük úgy érezte, hogy aránytalanul nagyobb terhet visel csekély anyagi ellenszolgáltatásért, miközben más alig dolgozik. A másik meg, aki közben alig dolgozik, azt gondolja: miért nincs több munka? Ebben persze nem lehet igazságot tenni.

► Annak idején Miskolcon is nagyon jól szót értettél azokkal a színészekkel, akik ott élték le az életüket.

ZsS: Az egy szakmailag hihetetlenül erős generáció volt. Róluk nem beszéltek, nem írtak, és most már senki nem is fog tudni róluk semmit. Nem lettek híres színészek, most már hatvan, hetven évesek, de akkor bármit megcsináltak – elképesztő szaktudásuk volt. Az egész persze ennél sokkal bonyolultabb, mert ma már más a színészet, másképpen fogják fel. Ők nem valami ideológiai színházat tanultak, vagy egyéb ilyen-olyan színházat, hanem egy szakmát. Ma ez a dolgod, holnap meg az. Ha szeretnéd ezt az embert megjeleníteni, akkor az a dolgod, hogy megcsináljuk együtt. Ma ez nem így van.

► Hogy van?

ZsS: Egyrészt úgy, hogy sokat bíznak a rendezőre, hogy majd ő megcsinálja. Másrészt viszont azt mondják magukban, hogy úgyse érdekli a rendezőt a véleményem, így én csak egy végrehajtó elem vagyok. De ezzel arról is lemond, hogy hozzátegye a sajátját, az egyéniségét, a világát, mert ha ezt nem teszi hozzá, akkor az egész igazából semmit sem ér.

► Az tűnik ki, főleg a szórakoztató műfaj előadásaiban, hogy általában a színész megáll ott, hogy eljátssza, amit kérnek tőle, de közben minden lényével jelzi, hogy ez nem ő. Hogy ő okosabb a szerepnél. Elválasztható a kettő.

Images_5874
Fotó: Gál Gábor
Szabó Emília, Zsótér Sándor, Csizmadia Tibor, Ötvös András
ZsS: Ez pedig nagyon nem jó. Ugyanakkor az nagy technikai tudást igényel, hogy valakinek van önálló véleménye a megformált alakról, akit játszik, ezt közvetíti, de közben teljesen azonosul a figurával. Na, ehhez nagyon sokat kell dolgozni. Miskolcon azt éreztem, hogy – pozitív értelemben – őszintén infantilis emberekkel dolgozom. Szerintem nem teljesen értették, hogy mit akar ez a szőke gyerek, de nem haboztak megcsinálni. Volt, aki egy picit igen, de aztán úgy döntött, hogy jön velem. Nekem sokkal nehezebb „divatos” színészekkel dolgozni, bennük nincsen meg ez az akarat. A miskolci színészek mindig, minden munkára ugrásra készek voltak. Nem kérdőjelezték meg a dolgot, nem az volt a téma, hogy tetszik-e vagy sem, amit éppen csinálunk, hanem tudták, hogy mi a dolguk, és azt a lehető legjobban megcsinálták. Ma nagyon kevés embert érdekel a dolga, inkább saját maga érdekli. De a magam csinálása, illetve a dolgom csinálása az két különböző dolog. Sok ember azzal van elfoglalva, hogy hogyan érzi magát, miért nem adják neki azt a szerepet, meg hogy ő milyen bonyolult. Viszont amikor meg ott kéne lenni, az már nagyon nehezen megy. Amikor azt a bizonyos szerepet kéne csinálni. Közben persze el tudják hitetni, hogy milyen mélyen benne vannak egy szerepben, de igazából nem. A jó rendezők pedig el tudják hitetni az ilyen színészről, hogy olyan, mintha ő lenne, de közben ő nincs. Ha pedig nagyon jó rendező kezébe kerül, olyan hatást tud kiváltani, mintha alkotnának valamit. De nem.

Images_5411
Fotó: Sándor Katalin
Egy olasz szalmakalap - Blaskó Borbála, Ömböli Pál
Ezzel most nem azt mondom, hogy vidéken csupa jó színész van, Pesten pedig nem. Én már régen nem jártam vidéken, úgyhogy nem tudhatom. Milyen jogon mondanék bármit bárki színházáról, amikor nem láttam? Ki tudom sakkozni, hogy milyen lehet, de az csak prekoncepció. Pedig rendkívül érdekel, hogy mit csinálnak ott. Azért dühít ez az egész, mert nem akarok belemenni egy olyanba, hogy milyen jó volt régen és ma milyen rossz. Ilyen nincs. Milyen előadások vannak vidéken? Lövésem sincs. Nálatok olvasok róla, és közben próbálom elképzelni, pedig sokkal jobb lenne, ha látnám. De úgy látom, mások sem járnak ennél gyakrabban színházba. A József Attila Színházba a Ladányi miatt elkezdtek járni, de egyébként nem. Sokan úgy néznek le helyeket, hogy nem is ismerik, és úgy dicsérnek fel, hogy igazából nem tudják, hogy milyen.

Ez a játékos infantilizmus, amiről Miskolccal kapcsolatban beszéltél, benne van a József Attila Színházban most látható Egy olasz szalmakalap előadásban is.

ZsS: Ez egy nagyon helyes dolog. A társulat, akikkel dolgoztam, egyrészt fortésokból (Forte Társulat – a szerk.) áll, másrészt olyan színészekből, akik sok éve a József Attila Színház tagjai. Ez egy elképesztően jó, és szabad helyzet! Nagyon megtermékenyítő tud lenni mindkét fél számára, elég csak megnézni, mit csinál Krisztik Csaba és Vándor Éva, amikor együtt vannak a színpadon. Egy rakás dolgot kell megmozgatniuk, amit eddig nem használtak, és erre a helyzetre kell adoptálniuk a saját tudásukat. Egy ilyenen persze még hónapokat lehet folyamatosan kapargatni, dolgozni vele, elszöszölni. Ahogy kapargattuk tegnap, a két előadás között is. Ez egy nagyon szabad dolog. Nekem nagyon ideális.

A közönség egy részének pedig szörnyen gyanús, amiket csinálsz. Nem mondod meg, hogy mit kell erről gondolni.

ZsS: Semmit nem kell, nézni kell.

Na igen, de ez túl szabad.

Images_5872
Zsótér Sándor, Törőcsik Mari a Figaro házassága olvasópróbáján
ZsS: Nem tudom, mit kell csinálni. Én a Figaróban is nagy kedvvel vacakoltam. Mindkét előadás olyan, mintha olyan könnyű lenne, de közben iszonyú nehéz összetenni egy ilyet, a legnehezebb – egy-két kortárs dráma kivételével. A Figaro is nehéz anyag: ki mit csinál, hogy csinálja, ezt végiggondolni, végigvinni, szövevények, minden összefügg mindennel. Francia évadot tűztem ki magamnak, és megvalósult. Persze lehetett sejteni, hogy nem lesz sikeres.

A selyemcipő ellentmondásos fogadtatása akkor ezek szerint nem lepett meg.

ZsS: Nem. Csak azt sajnálom, hogy kihúztam belőle fél órát. Azt gondoltam, hogy így barátságosabb lesz. De ezzel közben megbántottam embereket, akiknek így szinte eltűnt a szerepük – pedig ők ezért csinálták végig. Közben páran olyan szépen játszanak benne, érezhető, hogy valamit – még ha az nem is megfogható, nem is konkrét – közvetítenek. Annyira rétegzetten tették össze, hogy minden nehézség ellenére áttörnek. Azokat a kifogásokat, hogy itt „kiírják a darab tartalmát”, humornak vettem, hiszen igazából ez egy Magyarországon soha nem játszott darabhoz sorvezető, hogy könnyebb legyen átlátni. Az ember vagy belenéz vagy nem. Persze nyilván nem lesz ilyen előadás sokáig. Itt lehetett megcsinálni. Biztosan lehetett volna sokkal jobban, de így sikerült. Örülök, hogy megcsinálhattam, és szerintem fontos, hogy ez volt. Csizi megengedte, noha sejtette mindenki, mi lesz a vége. Őrületes vizualitás kellett volna ehhez, hogy jobban átmenjen. De a terjedelme akkor is nagyon nehezen befogadható a nézőknek. Pesten, vagy máshol, másokkal bele sem fogtam volna.

► Ilyen típusú előadásokhoz tudatos műsorpolitika és közönségnevelés, kommunikáció és nyitottság kell. Ebből pedig hiány van.

ZsS: Nyilván a Zoliéknál (Balázs Zoltán, a Maladype Színház vezetője – a szerk.) van erre törekvés, ahogy Schilling is csinálta a Krétakörnél, most próbálkoznak ezzel másutt is. Részemről annyi van, hogy dolgozok valahol, mondjuk Egerben és akkor tudom, hogy legközelebb mit fogok csinálni, mert látom, hogy ki hol tart, és így próbálom őket előre vinni. A József Attila Színház azért érdekes, mert oda visszahívtak többször, és lehetett sakkozni. A Hamlettel falnak mentem, de ezt is sejtettem. Az bánt, hogy nem nagyon mentünk le vele rendesen. Sajnálnám, ha már nem játszanák többet. Sajnálom, mert minden úgy van abban ott, ahogy azt én elképzeltem, bárki szidhatja, bárki felállhat, és elmehet, részemről nincs semmi sértettség vagy bántás, mert az van ott a színpadon. Nekem fontos, hogy még játsszák, akár úgy is, hogy azt a száz nézőt, aki van rá, fölültetjük a színpadra. Az öreg hölgy… is eltűnik. Azt hiszem, azt még egyszer eljátsszuk, de az képtelenség, hogy kéthavonta egyszer kerül műsorra – nem lehet mindig felújítani. Szét fog esni.

►Akik csinálják, azok ezt nagyon akarják?

ZsS: Igen. Nagyon aranyosak voltak. Amikor most télen felújítottuk, mindenkivel leültem, átbeszéltem. Andrea is formába lendült. De ez így képtelenség. Azt sajnos nem tudom megcsinálni, hogy kivásároljam a díszletet és játszassam. Annál viszont jobbnak tartom őket, hogy a daráló részei legyenek. Vidéken más, mert pontosan tudod, hogy lemegy a bérlet és vége. Másképp jár az agyad, másképp tervezel, másképp állsz hozzá. De annyira ijesztő nekem ez a havi-kéthavi egy, hogy nem tudok utánanyúlni, nem tudom visszahúzni, hogy menjen. És ilyenkor rossz gondolataim támadnak. Befeszülök, megsértődök, ellenségképet vizionálok, holott semmi ilyen nincs. Erre egész egyszerűen ennyi ember van. De ha erre ennyi ember van, egy kétmilliós városban, akkor nekem kell valamit másként csinálnom, úgy, hogy legyen több. Egerben ez nem feszélyezett, azt éreztem, hogy mindent megteszek, hogy jó legyen, és jönnek az emberek, és nézik. A selyemcipő kivételével ez sikerült is.

Images_918
Fotó: Mészáros Csaba / Teátrumfotó
Hamlet - Horváth Csaba
►A József Attila Színháznak ott azért van egy nagy hiányossága, hogy nem törődött ezekkel az előadásokkal. Ezek elkészültek, de kellett volna adni hozzá a néző számára iszonyatos mennyiségű fogódzót. Nézőt nevelni. Az nem megy, hogy valaki az Othello Gyulaházánra készül, és egyszer csak szembejön vele a te formanyelved.

ZsS: Mielőtt én odamentem, nem volt ilyesmi. Valójában senki nem gondolt bele, hogy mi lesz ennek a következménye. Léner Péter kitalálta, aztán elindította a tekegolyót – de hogy mit talál el, azt senki se tudta. Ez persze máshol is így van, csak ez egy nagyon erős hagyománnyal rendelkező színház, ahol ez feltűnőbb, beláthatatlanabb. Nem volt ebben átgondoltság. Majd ezután minden nagyon erősen át lesz gondolva.

► Mi a József Attila Színház státusa szerinted?

ZsS: A József Attila Színház egy kerület színháza, és ha ott nem lenne színház, az angyalföldieket vágnák el a kultúrától. Ezek az emberek itt élnek, ezt nézték. Furcsa ez nekem, én azt hittem, hogy az angyalföldieknek van egyfajta patriotizmusuk, és úgy érzik, hogy ez az övék. Azt mondjuk nem egészen értettem, hogy mit jelent az újrahasznosítási pályázat, amiben színház is van… mi másra lehet jó az a romhalmaz épület? Butikra? Ugyanis az állami támogatás csak a bevétel után megy, elemi érdeke minél több nézőt beültetni a színháznak, mert azután kapja a pénzt. Csakhogy abból nehéz finanszírozni egy – egyébként óriási felújításra szoruló – intézmény működését.

► A József Attila Színház megújítása minden értelemben eléggé kiterjedt kérdéskör. Sokaknak kapcsolódik hozzá egy sztereotípia. Lehet, hogy sok emberhez el sem jutott Az öreg hölgy látogatása vagy a Hamlet, pedig érdekelte volna őket.

Images_1197
Fotó: Gál Gábor
Zsótér Sándor
ZsS: A szakma nem nagyon jár oda. Csendes megengedéssel elmennek néha, de ez nincs a gyakorlatban. De hogy mire van ez a felsőbbrendűségi érzés a József Attila Színházzal kapcsolatban, azt nem tudom. De mintha mégiscsak ez lenne a veleje az egésznek, a sértettségeknek és ellensértettségeknek az ide-oda játéka.

► Igen, de épp te mondod, hogy ez egy szakma. Amióta itt ülünk, ki nem ejtetted a szádon a „művészet” szó semelyik alakját, miközben sokan pont az ellenkezőjét mondják: hogy valami lila művészkedés, amit csinálsz. Mások pedig lelkesen leművészezik önmagukat, pedig nem nagyon lenne rá alapjuk, mert nem nevezte ki őket művésznek senki.

Images_1043
Fotó: Dömölky Dániel
A selyemcipő - Járó Zsuzsa
ZsS: Figyelj, én ezt így élem meg, ahogy most mondtam. Sokszor megesik, amikor olvasok valamit egy előadásról vagy egy alkotótól, hogy úgy érzem: ezek mind pr-szövegek arról, hogy mit kell nézni abban a darabban. Egy ilyen tendenciajelző, hogy valaki a jövendőbeli életművében hol helyezi el az alkotását. Erre pedig sokan ráharapnak, mert az olyan jól hangzik. Ettől pedig az alkotó elhiszi, hogy ő művész, és akkor eszerint alkot. De ez fölösleges, inkább fogják meg és csinálják végig, nyomják, dolgozzanak. Csomó gőg és nagyképűség van jó néhány, színház körül sertepertélő emberben. Eközben pedig úgy érzem, hogy kevés a valóságos munka, amit befektetnek. Ezért volt jó Eger, azt láttam, hogy aki odaszerződött, azért tette, mert az élete egy bizonyos periódusát arra akarja szánni, hogy azzal foglalkozzon, ami a hivatása. És ez nagyon szép, hogy ennek a végén két színésznő gyereket vár. Valahogy így kerek a történet. A selyemcipő utolsó előadásait két várandós nő játszotta. Én ezt csodálatosnak tartom. Aztán persze el tudom képzelni, hogy van olyan periódus az életben, amikor nem ez érdekli az embert.

► Hogyan jutottunk ide? Mi az, ami nem történt meg az elmúlt húsz évben?

Images_3351
Félelem és macskajaj a harmadik birodalomban - Huzella Júlia, Ficza István, Kovács Gergely
ZsS: Például nem alakult ki az a bizonyos középosztály, aki nézi a színházat. Németországban ez másképp van. Itt nem látod azokat az embereket, akik erre vagy arra a helyre járnának. Melyik színház kinek csinálja az előadásokat? Mindenki mindenkinek. Mindazonáltal furcsa, hogy nem ébredt fel senki, amikor Kovalik Balázst kirakták, nem vették észre, hogy akkor elindult valami, ami most megy tovább. Mindenki azt hiszi, hogy vele ez nem történhet meg. De megtörténhet. A gyerekeknek, akik játsszák a Macskajajt (Félelem és macskajaj a harmadik birodalombana szerk.), meséltem ilyenekről, miközben együtt dolgoztunk, mert nekik nincs erről semmi tapasztalatuk. Ott van ez a bizonytalanság és félelem, hogy nem tudom, ki miről beszél, hogy hogyan esel ki egyik pillanatról a másikra a középpontból. Erre pedig jogorvoslat vagy szolidaritás márpedig nincsen. Azt érzem, hogy valami civil kurázsi kell ahhoz, hogy az ember ezt a szakmát, a színészetet csinálja. Hogy felkeljen reggel, és megint nekifusson, és megint. Közben beszélek ilyen érthetetlen dolgokról nekik. Azt próbálom elérni náluk, hogy vegyék észre a világot, amiben élnek, hogy szűrjék át magukon, amit látnak. Próbálják elolvasni, ami oda van írva a példányba, értsék meg, és közben vegyenek észre valami analógiát. Hogy ne csak mint valami elképzelt színész létezzenek, hogy ne csak erről beszéljenek, hanem mint állampolgár is legyenek jelen. Persze húszévesen én se gondoltam semmit, hanem elmentem Zalaegerszegre dolgozni, amiről előtte azt se tudtam, hol van. Aztán meg kialakul. Vagy nem.

► Hogy jött a tavalyi év végén a Félelem és macskajaj… megvalósításának ötlete?

ZsS: Máté Gábor hívott, hogy negyedéves lett az osztálya, és csináljak nekik egy vizsgát. Brechtet pedig még nem játszottak, úgyhogy ez jónak tűnt. Arra gondoltam az elején, hogy A szecsuáni jólélek kellene, de nem akartam azt, hogy egy lány nagyot játsszon, míg a többieknek meg sok kicsi szerep van. És akkor találtuk ezt az anyagot, amivel át tudunk adni sok mindent, és mindenki kap elég feladatot benne. Ungár Juli új fordítást készített belőle, aztán belekezdtünk. Beugrott, hogy valahogy jobb lenne ez egy lakásban, mint a Padláson játszani – amit szívből utálok –, és kapóra is jött, mert pénz is kevés volt. Szépen lassan összeállt a kép. Furcsa mód végül úgy alakult, hogy két lakásszínházat rendeztem idén.

Ha valamit nagyon sajnálok Egerben, az az, hogy a Máté-osztályból jövőre megint elmehetett volna oda négy fiatal, és megint új lendületet kapott volna a társulat. Lett volna versenytárs, friss erő. Akkor az Ötvös és a Szabó Emília alatt is van egy fiatalabb generáció, akikkel nekik meg kell értetniük magukat, alkalmazkodniuk kell egymáshoz. Ezt a Csizi nagyon jól csinálta. Hogy mentek is, és jöttek is színészek.

► Van ma olyan műhely, ahová el tudnak menni játszani?

ZsS: Ezt nektek kell tudni, én alig látok színházat. Azt mondom, hogy menjenek játszani. Vidékre, ha lehet, akkor is, ha bátorság kell hozzá. Rajtuk múlik, hogyan alakul a pályájuk. Mennyi az idő?

► Mindjárt hat óra.

ZsS: Tényleg. Mennem kell. SMS-t kaptam, várjatok… De jó! Most született meg Járó Zsuzsa gyereke. Azt hiszem, ez igazán szép vége a történetnek.

Nyulassy Attila / Ugrai István / Zsedényi Balázs
(2011. február 27.)

Címkék

Blaskó Balázs Csizmadia Tibor Görög László Kaszás Gergő Léner Péter Mészáros Sára Ötvös András Zsótér Sándor Forte Társulat Gárdonyi Géza Színház József Attila Színház A selyemcipő A velencei kalmár Az öreg hölgy látogatása Egy olasz szalmakalap Elkéstél, Terry! Félelem és macskajaj a harmadik birodalomban Figaro házassága Hamlet Maya Prolik (Ingyenélők)

A téma folytatása

Blaskó Balázs: „Lelkük rajta, ha lőnek” 2011. március 17., 13:15

Blaskó Balázs: A 180 fok nem hátraarc 2011. március 22., 14:00

Látogatók - a színészek is leváltva 2011. március 23., 10:30

Folytatódik az egri botrány: leváltották Barta Dórát a tánctagozat éléről 2011. március 25., 18:00

Szabó Emília: „Inkább a bizonytalanság, mint a biztos rossz” 2011. március 26., 16:30

Gondolatok a remény színházáról 2011. március 28., 10:30

Felállt az egri tánctagozat - Barta Dóra: „Igenis baj van, mégpedig nagy baj” 2011. március 29., 16:00

Jogszabálysértés miatt perli az egri színházat Barta Dóra 2011. április 5., 20:50

Ilyen lesz a válaszok színháza Egerben 2011. április 12., 20:00

Hűtlen kezelés után nyomoz a rendőrség az egri színházban 2011. április 19., 00:00

Nem vagyunk láthatatlanok! Petíció Barta Dóra és társulata mellett 2011. május 2., 14:00

Eger és Kassa: baráti kapcsolatok 2011. május 6., 18:00

A pusztulás képei a Requiemben - Utoljára lép fel a távozó tánctagozat Egerben 2011. május 14., 10:30

750 aláírás Barta Dóra tánccsoportja mellett 2011. május 27., 11:00

Eger: Nincs évadértékelés, nincs pénz, nincs szerződtetés 2011. június 3., 18:30

„Minden anyagi kiadást minimalizálni” – biztonságban az egri színház következő évada 2011. augusztus 23., 17:00

Nádasy Erika inkább nyugdíjba megy - „Már oda sem vagyok írva” 2011. augusztus 26., 17:30

Nádasy Erika: „Elkezdünk építkezni” – Kőszínházból lakásszínházba 2011. szeptember 28., 13:30

Korábbi hírek e témában

Hárman pályáznak az egri színház igazgatói posztjára 2011. január 7., 11:30

Eger: Blaskót támogatja a bizottság 2011. január 18., 18:15

Blaskó Balázs az egri színház igazgatója – „Demokratikusan előkészített diktatúra” 2011. január 28., 14:15

Állvatapssal búcsúztatta az egri színház társulata Csizmadia Tibort 2011. február 1., 10:30

Az erkölcs képe és a gyalázat arca – Blaskó Balázs bemutatkozott az egri társulatnak 2011. február 4., 10:30

Egy örökös tag levele az új igazgatóhoz - Szegvári Menyhért: „Nem érthetek egyet” 2011. február 11., 22:40

„Ember: küzdj és bízva bízzál!” - Blaskó kontra Koltai az egri színház ügyéről 2011. február 16., 20:30

Eger, 2011: Egy vesztes színházigazgatói pályázat 2011. február 21., 09:30

Eger, 2011: Egy nyertes színházigazgatói pályázat 2011. február 21., 11:00

Ötvös András: „Itt minden színház volt” 2011. február 24., 15:15

Kaszás Gergő: „A hátraarchoz nem tudok csatlakozni” 2011. február 28., 15:30

Görög László: „Napokig foglalkozni kell vele” 2011. március 4., 13:45

Eger: Leváltották a rendezőt és a színészeket 2011. március 7., 13:20

Áthidalhatatlan távolság – Eger színháza nem folytathatja a Quartet Fesztivált 2011. március 11., 10:30

Szakmai és gazdasági felelőtlenséggel vádolják a volt egri direktort 2011. március 11., 18:30

1 hozzászólás

FeHér ElepHánt csaknem 2 éve

Velencei kalmár – Elkéstél Terry! – Selyemcipő: A Nagy Egri Vitézség!!!