Nádasy Erika: „Elkezdünk építkezni” – Kőszínházból lakásszínházba
Nádasy Erika az évad elején elhagyta az egri Gárdonyi Géza Színház társulatát, mert – mint mondja – úgy tűnt, nem számítanak rá. Viszont dolgozni szeretne, most lakásszínház alapítására készül. Az ide vezető útról beszélgettünk.
Nádasy Erika (NE): Az vezeti az embert egy ilyen telefonhoz, hogy azt látja: mindennel és mindenkivel, ami, és aki a környezetében van, és él, keserves dolgok történnek. Vagy meglopják, vagy megnyomorítják, vagy a munkáját veszik el. Olyan töménységben jöttek ezek a hírek, és olyan mértékű igazságtalanságot látok ezekben a történetekben, hogy azt kellett gondoljam: ha az ember nem szólal meg, akkor mindez nyom nélkül elmúlik, belesimulunk. Valahogy tiltakozni kell. Tudtam, hogy kelthet egy kis vihart, de legalább elmondom. Így nincs utólagos siránkozás, hogy miért nem akkor mondtad, amikor fájt.
► Miért most döntöttél úgy, hogy elhagyod a társulatot?
NE: Megfordult a fejemben, amikor elolvastam a nyertes igazgatói pályázatot. Amit a művészetről, a színházról tartalmaz, az számomra elfogadhatatlan. Ennek ellenére februárban aláírtam a nyilatkozatot, hogy vállalom a közös munkát. Az én felfogásomban az adott feladat a mérvadó, nem az igazgató hitvallása. Ha a feladat egyezik az értékrendemmel, akkor szívvel-lélekkel elvégzem. Erre akkor még láttam esélyt.
► Gondolom, Blaskó Balázs számított rád, és beszéltetek is egymással erről.
NE: Számított. Ezt mondta, ebben bízva írtam alá azt a nyilatkozatot. Dolgozni akartam. Ezért is volt értelmezhetetlen számomra az első fél év szereposztása, amiben egy jelentéktelen szerep volt számomra kiírva. Én a beszélgetésünkből azt szűrtem le – amit egyébként nagyon sokan rajtam kívül –, hogy a pályázatnak legalább azon része komolyan vehető, hogy akik itt maradnak, azok komoly feladatokat kapnak. Szabályosan meg voltunk szólítva, hogy na, most mutassuk meg, mit tudunk.
► A pályázatban az állt, hogy itt egy ütőképes társulat volt és van, és most ehhez csatlakoznak az új fiatalok, akik majd szépen lassan megtalálják a helyüket.
NE: Bizony. Még azt is leírta, hogy az egyetemről sem képzett színészek jönnek ki, hanem olyan fiatalok, akiknél majd lassan beérik, amit ott tanultak. Ezt azért érdekes visszaolvasni, mert most homlokegyenest az ellenkező irányba halad. Hasonlóan indít, meglépi, amit a Csizi (Csizmadia Tibor – a szerk.) is – én azt gondolom – hibásan lépett meg, mert vagy az lett volna a tisztességes, hogy megszabadul a társulat azon tagjaitól, akikkel nem akar vagy nem tud együtt dolgozni, vagy valamilyen szinten be kellett volna vonni őket a közös gondolkodásba.
► Te a Csizmadia-érában nem voltál a háttérbe szorítva, szó sincs arról, hogy ne kaptál volna szerepeket. Sőt kifejezetten előtérben voltál, de még lehetne pár embert mondani a korábbi egri társulatból – emblematikus előadásokban is. Azonban a tíz év alatt te kiépítettél egy másik bázist magadnak, vendéglátói vonalon. Nem lehet, hogy ez alatt a tíz év alatt lett volna lehetőségük azoknak, akik nem kaptak elég feladatot a színházban, hozzád hasonlóan egy párhuzamos egzisztenciát felépíteni?
► Nem lehet, hogy te éppen ezért tudsz érvényes lenni a színpadon?
NE: Ami a körülményeket illeti, biztos belejátszik. Abban a pillanatban, amint elkezd hajlani a gerinced, az bizonyosan rányomja a bélyegét a pályádra. Most kapok is leveleket, a beletelefonálás miatt, hogy én se jártam színművészeti főiskolára, meg emlékezzek rá, hogy hol kezdtem, még csak színi stúdióba se jártam. Könyörgöm, nem az iskolapadban lesz színész az emberből. A színpadon úgyis kiderül, hogy van-e hozzá tehetsége.
► Térjünk vissza arra a történetre, hogy miért mentél végül nyugdíjba. Blaskó egyértelműen leírta a pályázatában, hogy számít rátok, „régiekre”. Azt lehetett hallani, hogy nem kommunikáltatok egymással. Azért nem olyan nagy az a Gárdonyi Géza Színház, hogy ne lehessen benne összefutni… Igaz, hogy a szereposztásról a kiírásból értesültél?
NE: Igen. Ő is elismerte, hogy ez hiba volt. Azt nem gondolta, hogy ilyen következményei lehetnek. Azt mondja most, hogy a második félévben kaptam volna nagyobb szerepeket is. Egyrészt ő maga mondta, hogy csak decemberig látja az évet. Másrészt negyvenöt éves vagyok, nem érek rá küszöbön állni – de nem is vagyok az a típus.
► Gondolom, végigolvastad az évadtervet. Láttál olyan szerepet, amire azt mondod, hogy ezt szívesen eljátszanád?
NE: A szerepek között nem keresgéltem, nem vagyok szerepcentrikus. De tudom, hogy jön Csiszár Imre, akivel soha nem dolgoztam. Kíváncsi lettem volna, milyen vele dolgozni. Mindenesetre úgy gondolom, másképpen kellett volna, hogy történjen, ha komolyan gondolják, hogy a színház egyik vezető színésznője vagyok. Nem így történt, így nincs más választásom, mint hogy azt mondjam: viszontlátásra.
NE: Akkor olyan darabot kell keresni, amiben van. Az egészből nekem az olvasható ki – és szerintem mindenkinek, aki látta az évadtervet –, hogy részben lekötelezett emberekkel, részben újoncokkal töltik föl a darabokat. Ami a fiatalokat illeti: nagyon kevés a pénz, amit kapnak, abból nem fognak megélni. Én is megalázóan kevés fizetésekért dolgoztam, az utolsó pillanatig. Ebben a szisztémában mindegy, hogy mit teljesítesz. Ez egy rendszerhiba, hogy anno úgy döntöttek, hogy a színészek legyenek a közszféra részeiként közalkalmazottak. Nonszensz, hogy ha valaki elvisz egy előadást a hátán, ugyanannyit kapjon, mint aki átsétál kétszer a színpadon. Ez nem egy jól kitalált rendszer. De jó: aláírtam, belementem, akkor kutyakötelességem teljesíteni. De nem emiatt döntöttem úgy, hogy nem vállalom ezt a fajta elkötelezettséget – ez csak egyetlen csepp a pohárban.
► Amikor megláttad az évadterv kiírását, akkor ott álltál és azt mondtad, hogy? Kérdőjel…
NE: Kérdőjel nincs.
► Mi történt?
NE: Nem szoktam az évadnyitóra vagy évadzáróra bemenni, mert nagyszájú vagyok, ha valami nem tetszik, akkor azt egyből elkezdem mondani, és emiatt a környezetemben általában „zavarok” támadnak. Nekem jobb az, ha a kiszűrődött információk morzsájából összecsipegetem, mi a helyzet. Például sokszor nem értettem egyet a művészeti díjak odaítélésével. Valami jogos volt, valami nem, és én nem akartam olyat mondani valakinek, hogy gratulálnék, csak nincs mihez. Ezért inkább nem is megyek oda. Most éppen elfoglaltságom is volt, igazoltan voltam távol, csak a kezdés után értem oda. A társulati ülés után az a jutalom, hogy kirohan az ember, és látja a táblán a szereposztásokat. Ám mire mindenki kirohant, én akkor már nem álltam a táblánál, mert már a munkaügyön érdeklődtem, hogy mi a teendő, ha nyugdíjas akarok lenni. Mondták, hogy el kell indítani a folyamatot, ennyi – azt tudtam, hogy valamikor ilyentájt érem el a huszonöt színpadon töltött évet, ami ehhez kell. Átballagtam a nyugdíjfolyósítóhoz, mondtam, hogy szeptember 1-jével indítsuk el az én nyugdíjazásomat…
► Blaskó Balázs tudta ezt, mielőtt betelefonáltál a rádióba?
NE: Ezt nem tudom, de gondolom, igen. Én külön nem említettem neki, ez már nem volt a színházi életemhez tartozó körülmény.
► Ha jól tudom, a rádióinterjú után beszéltetek egymással. Blaskó váltig állította a rádióban, hogy valamit félreértettél. Mit értettél félre?
NE: Talán azt érthettem félre, mit jelent az, hogy nagyon számítanak rám. Pontosabban azt az e mondatban rejlő biztatást értettem félre, miszerint komoly feladatok várhatnak rám.
► De például Magyar Elemér kortárs darabjában, a Keresd a nagypapát!-ban számított volna rád, nem?
NE: Igen, ezt a tervek szerint Radoslav Milenković rendezi, akivel nagyon szeretek együtt dolgozni, de ez a második félévben tervezett bemutató, amire nincsenek garantált források. Még a Csíksomlyói passióban énekelhettem volna. Meg a kabaréban is, igen. De nem a Cabaret-ban, hanem abban, aminek Beleznay Endre lesz a konferansziéja. Igen. És hagytam magam meggyőzni, mert Raléval dolgozni nagyon jó. Én februárban is hangsúlyoztam: profi színész vagyok – ha szerződésem van, akkor játszom, ha nem ütközik olyan akadályba, amihez gerincműtét szükséges. Akkor semmi ilyen nem látszódott, de az is lehet, hogy én voltam vak.
Nem hiszek abban, hogy egy igazgatót szeretni kell, vagy, hogy egy színház koncepciójával maradéktalanul egyet kell érteni. A rendezőt, akivel dolgozol – őt el kell tudni fogadni, annak ellenében nem szabad menni. Még ha nem is egy platformon álltok, ha van a két félben annyi intelligencia, hogy együtt tudunk dolgozni, akkor abszolút lehetséges a közös munka és a jó produktum. A lényeg: az utolsó beszélgetésünkön én azzal az utolsó mondattal távoztam az irodából, hogy jó, rendben van, akkor csináljuk, bemegyek a Lúdas Mátyást próbálni. Erre kell egy külön szerződést kötnünk, minthogy most már nyugdíjas vagyok. Mondta, hogy nem kell emiatt külön bejönnöm, mert úgyis lesz próba, sőt engem elengedett igazgatóságilag az olvasópróbáról, merthogy nyugdíjas leszek, úgyhogy ennek örömére gyorsan befizettem egy két napos nyaralásra.
Aztán amikor visszajöttem az első próbára, akkor találkoztam a rendezővel, Éry-Kovács Andrással, aki bevitt az irodájába, és kaptam tőle egy fél órás fejmosást, hogy ő engem nem így ismert – aztán kiderült, hogy nem is ismer egyáltalán –, hogy szégyenletes, hogy én hátba támadom az igazgatót, aki itt éjjel-nappal a színház megmentésén fáradozik, és én követ ejtettem ebbe a gyönyörű szép tiszta tóba. És most nem tudja, hogy engedhetne be – így mondta – az ő tiszta szemű, vidám kis társulatába, amikor én itt a rosszkedvet képviselem. Ezt hosszan ecsetelte, aztán kibökte, hogy addig én nem mehetek próbálni, amíg nem tisztázom a viszonyomat a fiatalokkal és a társaimmal.
► Hogy kellett volna tisztáznod?
NE: Úgy, hogy én bemegyek és elmondom, vagy kiírom a próbatáblára egy levélben, hogy én mindenkitől bocsánatot kérek. De nem kell, hogy én hazudjak – mondta –, vagy olyat írjak, amit nem gondolok. Felajánlotta, hogy ő szívesen segít nekem megfogalmazni.
► Ugye most viccelsz?
NE: Szó sincs róla. Olyasmi hangzott el, hogy én már ne gondoljam azt, amit gondolok, de nem kell másként gondolnom, mint eddig. Na, akkor én hazajöttem és írtam Blaskónak egy levelet, hogy ennyi. Vissza is írt, hogy tudomásul veszi. Az lehetetlen, hogy azt gondoljam, amit elvárnak tőlem. Valahogy nem érzem méltónak ezt az egészet, de igazából nem tudtam feldolgozni. Lélekben még most is ott ülök annál az asztalnál, mert nem lehetett felfogni, hogy ezt komolyan mondja és gondolja valaki.
► Erre végül is egy adekvát válasz, hogy eljöttél. Ha jól tudom, te Kecskeméten kezdted a pályádat…
NE: Igen, egy évig kellékes voltam. Egy amatőr társulatban játszottam, aminek elég jó híre volt a városban, szép eredményekkel szerepeltünk. A színházhoz közel álló rendezőkkel, hozzánk csapódott színészekkel dolgoztunk. Két kollégám elszerződött díszletesnek a színházba, aztán érettségi után – éppen fagyit árultam nyári munkaként – felhívtak, hogy itt egy előadás rengeteg pohárral, és ők utálnak mosogatni, nem lenne-e kedvem? Hogyne mennék, mondtam, és akkor le kellett tennem az esküt, hogy én műszakis akarok lenni és nem művész. Ekkor váltották le a színház éléről Jancsót és Hernádit, Lendvay Ferenc vette át a vezetést, akinek sok olyan szereplőre volt szüksége, akik tudnak énekelni, és akik a pár mondat el tudnak mondani az operettekben. Úgyhogy Aldobolyi Nagy György – aki most itt is megint zenei vezető – felvett az énekkarba. Ez volt az utolsó olyan színházi időszak, amikor lehetőség volt még kicsillogni a karból. Mondták is, hogy milyen kis ügyes vagyok. Aztán lebetegedett az egyik szubrett, és kiválasztottak kettőnket, hogy tanuljuk be a szerepet, van rá négy napunk, próbáljunk, aztán eldöntik, hogy melyikünk veszi át – akkoriban még éltették az egészséges versenyszellemet. Elénekeltük, amit el kellett, aztán jött Feri bácsi egy tálca krémessel, azt mondta a vetélytársamnak, hogy „na, te nagyon szép vagy, de mégse te kapod, hanem a kis fuszulyka kapja” – ez voltam én –, „mert él a színpadon”. Ez volt az első nagy szerepem története.
► Miért jöttél el onnan?
NE: Nem akartam, lehet, hogy még most is ott vagyok, ha nem történik az a – ma már – szinte lehetetlen véletlen, hogy társulatot építenek Békéscsabán… Megtehették, hogy úgy keressenek színészt, hogy elmentek mindenhova előadást nézni és kiválasztották, hogy kire van szükségük. Jártak Kecskeméten is, és az egyik előadás után lehívtak, hogy ők szeretnének ebben a társulatban látni. És mondtam, hogy össze tetszenek téveszteni valakivel, de mondták, hogy nem, mert láttak és pont rám van szükségük, itt a kazetta, ezt meghallgatom, megtanulom, és lejövök próbát énekelni. El is mentem, meg is állapodtunk, csak közben ott volt a három éves gyerekem, úgyhogy igazából nem tudtam volna kimozdulni a világ végére, Békéscsabára. Írtam nekik, hogy mégse tudok menni, mert itt a családom, akik segítenek a gyerekfelügyeletben, egyedül nem tudom a lányomat eltartani. Erre válaszként egy nagyobb boríték érkezett, egy szerződéssel, amin háromezer forinttal több állt, mint korábban. És alul az aláírás helye. Aláírtam és elmentem.
Egy évet töltöttem el úgy, hogy tejben-vajban fürösztöttek, minden darabban benne voltam, amiben csak lehettem. Rengeteget játszottam. Az évad utolsó előadását Gali László rendezte, aki a végén odaállt elém, hogy akkor nekem most el kell jönnöm Egerbe. Békéscsabán kifejezetten családias légkör volt, nagyon jól éreztem magam, de eljöttem ide, megnéztem két előadást és aláírtam a szerződést – úgy gondoltam, itt nagyobbat lehet dobbantani. Az első két év nagyon nehéz volt, hiányzott a békéscsabai közösség, de aztán megszoktam.
► Miért tartott két évig?
NE: Mert nagyon furcsa légkör volt a városban. Most már erre nehéz rálátni, mert beilleszkedtem, a részese vagyok én is. Hogy is mondjam… hideg volt a közeg. Én alföldi vagyok, nagyon nyitott, mindenki a barátom, itt viszont nagyon zártnak tűntek az emberek. Amíg átutazóban vagy, addig kedvesek, de amint letelepedsz, rögtön mást kapsz. Ez addig tartott, amíg befogadtak, aztán találtam barátokat, olyan antennájú embereket, akikkel én szívesen együtt tudok lenni.
► A színházban is?
NE: Volt egy olyan mag, akikkel gyorsan szót értettem, akik ebben a zaklatott időszakban tartották egymásban a lelket, meg bennem is.
► De ha jó szerepeket kaptál, akkor Egerbe szerződnöd nem volt visszalépés.
NE: Én nem is ezt éreztem visszalépésnek, hanem a Békéscsabán kapott lehetőségeket véltem túlzásnak. Arra én ott még nem voltam felkészülve, és nem is érdemeltem ki. Néha szerintem a bukás szélét súroltam, de Ruszt József nagyon jó pedagógus volt, nagyon jó barátság is szövődött köztünk. Feltett szándékom volt, hogy elmegyek a Független Színpadhoz. Beültem egy nap a Trabantomba felutaztam Budapestre, odaálltam Tucsni Andris elé, hogy akkor én ide szeretnék jönni, de ő azt mondta, hogy ne, mert ők már a végén járnak annak, amit elkezdtek, és nem lenne jó, ha itt maradnék minden nélkül. Akkor ők már tudták, hogy hamarosan vége lesz…
► Milyen volt Gali László vezetése alatt a Gárdonyi Színház?
NE: Biztonságos.
► Te nem szereted a biztonságot.
► Gali után Beke Sándor lett az igazgató Egerben. Az ő színháza milyen volt?
NE: Nem az én ízlésem szerint való. De volt egy kis társaság, akikkel ezt tudtuk, meg tudtuk beszélni, meg itt volt Menyus (Szegvári Menyhért – a szerk.) is, és ő jó előadásokat csinált.
► Csizmadia színháza?
NE: Csizi első megszólalása, hogy itt eddig nem volt színház, kicsit túllőtt a célon, mert azért sokan komolyan dolgoztunk itt, ő viszont egy az egyben ránk húzta a vizes lepedőt. De ő lett az igazgató, és idehozta azt az osztályt, akikről annyit beszéltek, akik legendás hírűek lettek azóta – mert tényleg nagyon tehetségesek. Az elején volt rengeteg kommunikációs gond, úgy tűnt, szándékosan szét volt választva a régi és az új csapat. Aztán szerencsére felolvadt ez a jég, és abszolút jóban lettem szinte mindenkivel. Csizivel nem mindenben értettem egyet, bár ezzel nem illik így utólag előhozakodni. Ami fájt: vártam a Jászai-díjra, mert az ember végül is szereti az elismerést. Egyszer csak jött a jelölés ideje, és kiosztottam magamnak egy Jászai-díjat – de nem kaptam meg. Viszont Mészáros Máté aki kapta, abszolút megérdemelte, mert szerintem sokkal többet tud a saját koránál, ezért nem fájt. De eltelt a két év, megint felterjesztettek – ezt a két évet illik megvárnia egy társulatnak –, én pedig megint kiosztottam magamnak. Beszélgettünk is Csizivel, ő egyetértett, hogy jogos lenne. Már majdnem elhittem, hogy megkapom, aztán a Quartet Fesztiválon, Franciaországban ért a hír, hogy nem én kaptam meg. Na – az elvette a kedvemet az egész élettől is.
► Le tudtad végül zárni magadban?
NE: Le, persze, most már lezártam. Ehhez azért jól jön, hogy egyre több helyről kezdeményeznek velem beszélgetést, mert ezekhez le kell tisztázni sok mindent az embernek magában. Elfogadtam, hogy a díjakat nem kapják, hanem adják és nem vagyok az, aki osztja.
► Ebben az időszakban te megtaláltad a helyedet a színházban? Csizmadia utolsó időszakában minden évben volt olyan darab, ami rólad vagy legalább rólad is szólt.
NE: Igen, és köszönettel tartozom, hogy hagytak dolgozni. Ha előálltam egy ötlettel, mert úgy éreztem, hogy még maradt bennem valami energia az évadban, amit szeretnék kiadni, akkor azt meg lehetett csinálni. Így született a Shirley Valentine, az Ibusár, a Camille. És benne voltam a Quartetben is: felléptünk Csehországban, Szerbiában és Franciaországban. Két év alatt létrejött egy előadás a négy ország színészeivel, amit Franciaországban, Újvidéken és a Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztiválon, a BITEF-en is bemutattunk.
► Aztán a monodrámák után nagyobb lélegzetű előadások épültek rád, például az Alkoholisták vagy a Cigánykerék. Ez jó érzés?
NE: Persze, nagyon-nagyon jó volt. Ez megerősített abban, hogy amit csináltam, azt jól csináltam. Mindig azt gondoltam, hogy időről időre kell az embernek egy vizsgafeladat, hogy fel tudja mérni, épült-e valamit, vagy gondol-e valamit, aminek következtében képes érvényes dolgokat közölni. A legnagyobb félelmem volt, amikor az első monodrámát, az Ibusárt csináltuk, hogy azt mondta a Csizi: az nem létezik, hogy egy embert két felvonáson keresztül nézzenek, de végül belenyugvólag azt mondta, hogy jó, legyen. Végig az volt bennem, hogy mi van, ha nem jön be senki se, mert utána ki lehet mondani, hogy na látod, igazam volt.
► De nem ez történt.
NE: Nem, nagyon sokan jöttek. Két vagy három évadon keresztül ment az Ibusár, ami vidéken nagyon szép eredmény.
► Amikor nyilvánvaló lett, hogy Csizmadia nem pályázik, és tudni lehetett, hogy Blaskó igen, akkor te hogyan képzelted el a színház jövőjét? Biztos van az emberben valami, hogy mit szeretnék a színházamtól – mert végül is ez a te színházad is. Volt benned ilyen?
NE: Volt. Rosszul esett, hogy csak két érvényes pályázat érkezett. Persze ebbe az ember nem lát bele, hogy mi történhetett a színfalak mögött. Ennek a színháznak országos volt a híre. Csizmadia a székfoglalójában el is mondta, hogy ő addig nem nyugszik, míg az ország legjobb színháza nem lesz a Gárdonyi, ahová érdemes eljönni. Betartotta a szavát: az lett és tényleg izgalmas időszak volt. És csak két pályázat érkezett. Ez azért elgondolkodtató.
► Te soha nem akartál menni sehova?
NE: Egyszer igen. Visky András csapatába. Vele kapcsolatban éreztem azt, hogy fogok egy bőröndöt, annyi fizetést kapok, amennyit, de vegyenek be a társulatba. Még ennyit vártam volna a színházi életemtől. De nem mertem lépni.
► Milyen az a színház, ahová bekopognál?
NE: Hasonlítana arra, ami itt az elmúlt tíz évben volt. Ebben a színházban mindenről és sokféleképpen tudtunk beszélni. Lehetett konzervatívabban gondolkodni, lehetett túlszárnyalni a nézőt, lehetett lila ködben is élni. Ez mind nálunk jól megfért egymást mellett. Itt hagyták rendezni Zsótért, Máté Gábort, Ralét, Szegvárit és másokat is. Persze, voltak aránybeli eltolódások, főleg az utolsó évadra nyomta rá ez a bélyegét, noha szerintem az inkább csak egy rossz műsorrend volt. Ehhez képest – elolvasva Blaskó pályázatát – csalódás volt, hogy milyen célok mellett teszik le voksukat felelősségteljes emberek. Az egészet Csizmadia ellen írta. Miért? Azért nem értem, mert már tudni lehetett, hogy Csizi nem is akar pályázni. Akkor miért van hangsúly azon, hogy milyen rossz volt eddig? Szerintem nem tisztességes magatartás, hogy valaki tíz éven keresztül pocskondiázza egy társulat munkáját, csak azért, mert az tőle idegen.
► Volt, aki megkeresett, miután eljöttél?
NE: Nem. Azt hiszem, nem is nagyon ismernek. Van, aki biztat arra, hogy „áruljam magam”. De nem fogom, én kaptam már pár pofont, nem akarok többet kapni.
► Viszont mindezek ellenére készültök valamire. Éppen az alternatív egri színház megalakulása zajlik.
NE: Soha nem fordult meg a fejemben – azon kívül, amikor fel akartam jönni a Független Színpadra –, hogy az én alkatommal és habitusommal valaha alternatív leszek. Konzervatívabb gondolkodású vagyok ennél. Talán nem is esztétikai értelemben vett alternatív színházról van szó, hanem egy színházról, ami az egri választékhoz képest alternatívát nyújt. De a kényszerhelyzet ezt szülte, hogy a két nyugdíjas, Szegvári és én, csinálunk egy színházat arról, amit gondolunk. A színház neve Fszt. 2, ami több szempontból is találó, egyrészt földszint kettő a lakás, ami helyszínül szolgál, másrészt az „fszt” lehet Független Színházi Társulat, harmadrészt pedig ketten vagyunk benne. Az internetes oldal már készül, még jogilag kell utánajárni dolgoknak, hogy ténylegesen ez hogyan működik, de szerintem nem lesz semmi akadálya, mert nem akarunk formálisan színházat alapítani, és jegyet se fogunk szedni. Reméljük, lesz közönségünk, pontosabban vendégeink.
► Hol lesz a helyszín?
NE: Van egy lakásunk a belvárosban, az utóbbi pár hónapban a színház akarta kivenni albérletbe – ki is vették egyébként, aztán nem tudták kifizetni, aztán megint kivették, aztán mégsem fizettek –, most november közepétől mi szeretnénk játszani benne. Az első előadáshoz terveink szerint egy olyan darabot választanánk, ami realista módon ábrázolja a mostani helyzetet, vagyis abszurd drámára gondoltunk. Olyanban kell gondolkodnunk, amit Szegvárival ketten meg tudunk csinálni, mert senkit nem akarunk olyan helyzetbe hozni, hogy nem kap a játékáért pénzt. De akit így is érdekel, az csatlakozhat. Az előadások végén a nézők – akik végül is vendégségbe jönnek hozzánk –, ha akarnak, hozzájárulhatnak a vendégség költségeihez. Vagy ha jobban tetszik: tehetnek azért, hogy a következő héten is legyen előadás. S nem engedjük el őket üres kézzel, utána közösen megbeszéljük a látottakat, esetleg sütök is valamit. Talán akad hetente negyven ember, aki érdeklődik irántunk, aki nyitott az eszmecserére. Elkezdünk építkezni. Mindemellett őszintén reméljük, hogy szeretett színházunk, az egri Gárdonyi Géza Színház széksorai is tele lesznek, a színház megmarad, és a nézők, akik értelmet adnak munkánknak, kíváncsiak lesznek a mi gondolatainkra is.
Nyulassy Attila / Ugrai István / Zsedényi Balázs
Kapcsolódó:
>>> Nádasy Erika adatlapja
>>> Nádasy Erika inkább nyugdíjba megy – „Már oda sem vagyok írva”
>>> Az egri igazgatóváltáshoz kapcsolódó írások: AZ EGER-DOSSZIÉ
Címkék
Blaskó Balázs Csizmadia Tibor Nádasy Erika Szegvári Menyhért Földszint 2. Gárdonyi Géza Színház
Korábbi hírek e témában
Hárman pályáznak az egri színház igazgatói posztjára 2011. január 7., 11:30
Eger: Blaskót támogatja a bizottság 2011. január 18., 18:15
Blaskó Balázs az egri színház igazgatója – „Demokratikusan előkészített diktatúra” 2011. január 28., 14:15
Állvatapssal búcsúztatta az egri színház társulata Csizmadia Tibort 2011. február 1., 10:30
Az erkölcs képe és a gyalázat arca – Blaskó Balázs bemutatkozott az egri társulatnak 2011. február 4., 10:30
Egy örökös tag levele az új igazgatóhoz - Szegvári Menyhért: „Nem érthetek egyet” 2011. február 11., 22:40
„Ember: küzdj és bízva bízzál!” - Blaskó kontra Koltai az egri színház ügyéről 2011. február 16., 20:30
Eger, 2011: Egy vesztes színházigazgatói pályázat 2011. február 21., 09:30
Eger, 2011: Egy nyertes színházigazgatói pályázat 2011. február 21., 11:00
Ötvös András: „Itt minden színház volt” 2011. február 24., 15:15
Kaszás Gergő: „A hátraarchoz nem tudok csatlakozni” 2011. február 28., 15:30
Görög László: „Napokig foglalkozni kell vele” 2011. március 4., 13:45
Eger: Leváltották a rendezőt és a színészeket 2011. március 7., 13:20
Áthidalhatatlan távolság – Eger színháza nem folytathatja a Quartet Fesztivált 2011. március 11., 10:30
Szakmai és gazdasági felelőtlenséggel vádolják a volt egri direktort 2011. március 11., 18:30
Zsótér Sándor: „Ez igazán szép vége a történetnek” 2011. március 15., 12:30
Blaskó Balázs: „Lelkük rajta, ha lőnek” 2011. március 17., 13:15
Blaskó Balázs: A 180 fok nem hátraarc 2011. március 22., 14:00
Látogatók - a színészek is leváltva 2011. március 23., 10:30
Folytatódik az egri botrány: leváltották Barta Dórát a tánctagozat éléről 2011. március 25., 18:00
Szabó Emília: „Inkább a bizonytalanság, mint a biztos rossz” 2011. március 26., 16:30
Gondolatok a remény színházáról 2011. március 28., 10:30
Felállt az egri tánctagozat - Barta Dóra: „Igenis baj van, mégpedig nagy baj” 2011. március 29., 16:00
Jogszabálysértés miatt perli az egri színházat Barta Dóra 2011. április 5., 20:50
Ilyen lesz a válaszok színháza Egerben 2011. április 12., 20:00
Hűtlen kezelés után nyomoz a rendőrség az egri színházban 2011. április 19., 00:00
Nem vagyunk láthatatlanok! Petíció Barta Dóra és társulata mellett 2011. május 2., 14:00
Eger és Kassa: baráti kapcsolatok 2011. május 6., 18:00
A pusztulás képei a Requiemben - Utoljára lép fel a távozó tánctagozat Egerben 2011. május 14., 10:30
750 aláírás Barta Dóra tánccsoportja mellett 2011. május 27., 11:00
Eger: Nincs évadértékelés, nincs pénz, nincs szerződtetés 2011. június 3., 18:30
„Minden anyagi kiadást minimalizálni” – biztonságban az egri színház következő évada 2011. augusztus 23., 17:00
Nádasy Erika inkább nyugdíjba megy - „Már oda sem vagyok írva” 2011. augusztus 26., 17:30
2 hozzászólás
Kedves neni,
Nádasy Erikáék színháza itt található a 7óra7-en: http://7ora7.hu/szinhazak/foldszint-2
Erika, kedves!
Valami közelebbit, valami elérhetőséget!
Legalább téged láthassalak, ha már nem teszem be a lábamat az egri színházba!