Ötvös András: „Itt minden színház volt”

>>> AZ EGER-DOSSZIÉ – a sorozat további írásai itt olvashatók!

Távozik az egri Gárdonyi Géza Színházból Ötvös András. Az egri társulat belső szavazásán 2010-ben az évad legjobb művésze elismerést nyert színésszel arról beszélgettünk, mi az, ami az elmúlt években létrejött Egerben, és miért érzi úgy, hogy fel kell állnia.

ÖA: …Azt hiszem, harmadszorra jöttem Egerbe A konyhát játszani, amikor nagyon határozottan azt éreztem: van itt valami energia, ami sugárzik a csapatból. Megmagyarázhatatlan, de volt bennem egy olyan, hogy nagyon szívesen lejönnék ide egy bőrönddel. Pedig ez egy kőszínház, ami alapvetően nem vonzott. Egyszerűen olyan emberek jöttek össze, akik értik egymás szavát. Ez a csapat vész el most. Egy olyan műhely, ahová Zsótér Sándor évente visszatért dolgozni. Itt jöhetett létre a Hírlap-színház, ami sok-sok embert megmozgatott. Ismeretlenek odajöttek megkérdezni, hogy tudom-e, mikor lesz még ilyen. Ez most mind veszett fejsze.

► A Kevin nevű fiú, akit A konyha című előadásban játszottál, ugyanúgy egy frissen érkező újonc volt – mint te a színházban.

ÖA: Így van. Amikor érkeztem, már volt egy jól összeszokott csapat: Máté Gábor, a főiskolai osztályfőnököm előző osztályából pár ember, meg az én osztályomból Schruff Milán, aki akkor már egy éve itt volt. De A konyhában a régebbi egri színészek közül is sokan benne voltak. Összeszokott, jó csapatnak tűntek. Ekkor még nem alakultak ki személyes dolgok, csak annyi, hogy jó itt. Aztán ideszerződtem, és elindult az Aliz! próbája. Képzeld el, hogy a Dömötör András három hétig nem is osztott szerepet, csak játszottunk az anyaggal. Nagyon szabadon lehetett kísérletezni. És az idősebbek is hajlandóak voltak erre, lehetett velük csinálni, sőt tanulhattunk is tőlük.

► Ezt kifogásként említette Blaskó Balázs, hogy az idősektől a fiatalok nem tudtak tanulni.

ÖA: Akiktől lehetett tanulni, azoktól tanultunk is. Azoktól viszont, akik nem dolgoznak velünk együtt, és nem nyitottak ránk, azoktól nehéz bármit elfogadni, erre csak ennyit mondok.

► Számodra mikor vált nyilvánvalóvá az, amit Mészáros Máté úgy fogalmazott meg, hogy két társulat van egymás mellett? Te ebből mit éreztél? Ez már csak azért is érdekes, mert téged a teljes kollektíva elfogadott, máshogyan nehezen kaphattad volna meg a tavalyi évad végén a társulati díjat.

ÖA: Az észrevehető volt, hogy az olvasópróbán az egyik klikk az asztal egyik végén, a másik a másik végén ült. Érződik a büfében is, hogy kik nevetnek veled együtt. De szakmailag totálisan elfogadhatatlan megnyilvánulások is akadtak. Voltak, akik nem konstruktívan vettek részt a próbafolyamatban, valaki például tüntetőleg újságot olvasott előadás közben. Az Elkéstél, Terry! első rendelkező próbáin óriási szakmai csalódás volt, hogy úgy jöttek emberek próbálni, hogy még mielőtt bármi történt volna, mondták a Zsótérnak: húzzuk ki az utolsó hosszú jelenetet, mert nem maradok itt este tizenegyig. Érted? A fűtött öltözőben kell ülnie a fizetéséért, és derogál neki kivárni a tizenegy órát, míg valaki, például az apám a gyárban kemény fizikai munkát végez kevesebbért, sokkal rosszabb körülmények között. Ezt kellett volna tanulnunk? Hát, tőlük én nem tanulok.

Akikkel aztán dolgoztunk, az a társaság nagyon összenőtt, mondhatom, hogy nagyon megszerettük egymást. Itt csak pár ember van, aki más társulatnak kiáltja ki magát. Állítom, hogy a feszültséget három–négy ember kelti. Szívós Győző kollégámmal A konyhában játszottunk először együtt, és felteszem, nem mindenről gondolkodunk ugyanúgy, de tök jól kijövünk egymással. Amikor bajban voltam, és gyorsan költöztetnem kellett a családom, ő volt az első, aki megkérdezte, hogy mit és hogyan segíthet, pedig családja van, elfoglalt ember. Pedig őt is simán a másik társulathoz sorolják, de ez nem így van. A „másik társulat” igazából négy bomlasztó emberből áll, de úgy képzeld el, hogy amikor a Schruff Milán próbálta A nagyratörőt, közben a takarásból szidták az előadást. A többiekkel semmi konfliktus nem volt.

► Mindenesetre az előadásokban semmi nem érződött abból, hogy itt két társulat lenne.

ÖA: Ott volt a Cigánykerék, aminek a próbáira extra kevés időnk volt. És amikor először ment színpadon – hát én nem értettem, hogy lehet ilyen sima és flott, hogy lehet ennyire egyben. Nagyon meglepődtem. És ebben is gyakorlatilag az egész társulat benne volt, és lement, nem is akárhogy.

► Ami ezt az egészet összerakta, az a koncepció, az hogyan működött? Mert ti tényleg itt éltetek, ide nem „lejártak Pestről” a színészek, hanem idetettétek magatokat.

ÖA: Valóban arról szólt a dolog, hogy intenzíven együtt éltünk mi, színészek, és ehhez még jöttek később a táncosok. Együtt élünk, együtt megyünk színpadra – ennek nagy ereje van. Voltak persze konfliktusok, de ez az összetartás sok mindent felülír. Például őszinte tisztelet alakult ki a táncosok iránt és viszont. Nem azért, mert kellett, mert bárki előírta volna, hanem mert így alakult. A közös életben hozzá tudjuk tenni magunkat egymáshoz, és ezek így erősítik egymást. De nem csak a színészekkel, a műszakkal is elképesztő jó dolgok mentek. A díszítők is beszálltak a játékba, egész napokat, heteket átszövő ugratások, iszonyú jó dumák voltak, és tényleg mindenki benne volt a dologban.

► Akkor a színház betöltötte azt a funkcióját, ami talán a legfontosabb: teret adott a játéknak.

ÖA: Az biztos. És ez a kedv áthatotta az egészet. Én itt tanultam meg, hogyan kell együtt muzsikálni, hogy kell a díszítővel, a kellékessel, a világosítóval létezni. A főiskolán ezt nem tanulod meg. Ebbe gyakorlatilag belecsöppentem, és azt éreztem, hogy ide kell jönnöm. Olyan érzésem volt itt, mint a főiskolán, hogy minden színház, hogy mindenhol próba van. Még este tizenegykor is hoztunk jelenetet Máté Gábornak, a Hírlap-színházhoz. Az egész színház be volt lakva, ez volt az otthon. Volt olyan nap, hogy nem is mentem haza, nagyon jól lehetett feküdni a bőrkanapékon a bejárat mellett, a Bányai Mikivel jópárszor ott pihentünk. A csapat segítette egymást az oldódásban. Ez szűnik meg most.

► A nyertes igazgatói pályázatban gyakorlatilag az áll, hogy itt rombolás folyt az elmúlt években.

ÖA: Hazugság. Sőt azt mondom: olyan csapat volt itt, ami párját ritkítja. Idősebb kollégáktól hallottam, hogy nagyon ritka együttállás az, amikor a színészek, a rendező, a műszak, a tervezők egyet gondolnak, hogy ha már három ilyen előadásod van, az nagy dolog. Tegnap ezt beszéltük a Vajda Micivel (Vajda Milán – a szerk.), hogy mi már ezek szerint túl is teljesítettük ezt, akkor most mi lesz?

► Vajon miért nem akart senki idejönni, folytatni azt, amit Csizmadia épített?

ÖA: Mert igazából az sincs eldöntve, hogy kell-e ez a színház. Van, hogy kollégáim hónapokig nem kapnak fizetést, mert nem kapja meg a színház a pénzét. És hiába akar bárki bármit, ha ellehetetlenítik a működést, akkor nem lehet. Talán ebbe nem akart senki belefutni.

► Ilyesmiből voltak feszültségek?

ÖA: Amikor dolgozol, nem érdekel a pénz, de egyszer csak észreveszed, hogy nem tudsz ennivalót venni. Így a magánéletben elég nehéz, de ez a helyzet nem ment se a munka, se a csapat rovására. Nem volt olyan, hogy valaki emiatt rossz szájízzel ment volna színpadra.

► Veletek, mint társulattal, bárki, bármit kommunikált arról, hogy mi lesz, mi veletek a terv? Most a személyes, nyilvánvaló előjeleket felejtsük el…

ÖA: Semmit. Ez az ő pályázata? Ez titkosítva lett. Az előző pályáztatásnál – mesélték – az volt, hogy bejöttek a pályázók és elmondták, hogy mit akarnak, és volt egy belső szavazás – aminek nem volt ugyan tétje, de volt legalább egy formális jelzés. Most semmit nem lehetett tudni. És nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy mi úgy szerződtünk ide, hogy az igazgatónak végig kell vinnie az évadot, mert kötelezettségei vannak, emberekkel, pénzügyekkel, és az új igazgató ebbe nem szól bele. Ha jól tudom, van ilyen előírás is.

► Az előadó-művészeti törvényben van ilyen előírás. Legfeljebb nem tartják be.

ÖA: Szóval egyáltalán nem tudtuk, hogy mi lesz.

► Erre hogy lehet reagálni?

ÖA: Én nagyon dühös lettem. Muszáj volt felállnom, nagyon megbántam volna, ha nem teszem. És lehet mondani, hogy könnyű úgy csinálni ezt, hogy van ajánlatom, de az elején, amikor a Narancsnak interjút adtam – amelyben a szakmaiság hiánya miatt mondtam azt, hogy szellemi bűnözés zajlik a színházakban –, még nem volt. Ezért nem is mentem személyes beszélgetésre, mert én vele nem vállalok közösséget, semmilyen szín alatt.

► Ez is hirtelen dühből jött, vagy valami felgyülemlett feszültség robbant ki?

ÖA: Düh. Amiatt, hogy tönkre lehet tenni olyan értékeket, mint például ami itt felépült.

► Kész helyzet elé lettetek állítva.

ÖA: Igen. Amikor mondták, hogy ő lesz az igazgató, akkor tényleg azt gondoltam, hogy elmegyek tűzoltónak, vagy pincérnek. De én itt, így semmiképpen nem maradok. Tényleg dühös lettem, hogy ezt meg lehet csinálni. Amikor kiáll egy önkormányzati ember, és eldarálja, hogy fel kell emelni a színház színvonalát, az sok. Meg hogy az igazgatóválasztás nem politikai döntés.

► Az nem politikai döntés. Viszont hogy Csizmadia már január 31-ével menjen, az meg politikai döntés, ami nem tartozik rátok.

ÖA: Én nem azért lettem dühös, mert ez politikai döntés, fiatal vagyok, de nem hülye: tudom, hogy itt így működnek a dolgok. Nem ez a baj, hanem ami készül. Bemegyek a színházba, és mindenféle rendeleteket olvasok, legutóbb arról, hogy nem lehet kitenni kritikákat a faliújságra igazgatói jóváhagyás nélkül. Én például demonstratíve kitettem a Narancsban megjelent interjúmat, mert nem akartam ebből titkot csinálni, azt akartam, mindenki tudja, mi a véleményem. Most ott az van kifüggesztve, hogy a táncosokat tánctagozatnak kell hívni. Ilyeneket olvasol nap mint nap. Ennek mégis mi köze van a munkához és a színházépítéshez?

► De már nem akarsz tűzoltó lenni.

ÖA: Lassan kicsúszok az életkorból, de az öcsém az lesz. Amikor hívtak korábban színházak, hogy szívesen szerződtetnének, azt mondtam, hogy amíg ez a csapat van, nem akarok elszerződni innen.

► Valóban fájdalmat látok rajtad?

ÖA: Igen, fáj, hogy nincs esélye annak, hogy ez a társaság együtt maradjon. Csinálhatnánk például Hírlap-színházat, de hát kinek van erre pénze és energiája? Közben itt az van kommunikálva, hogy a város visszakapja a színházát. De mégis kicsodák? Mi diákokkal beszélgettünk olyasmiről, hogy mindegy, hogy farmer van rajtad, csak gyere, azért érdekes idejönni, mert rólad szól, és mert közösségteremtő erő van itt. Mert láthatod a színpadon, hogy más is bajban van, nemcsak te. Most meg minden tele van nyomva ezzel a „remény színháza” blöffel. Amikor kint voltunk a gyerekeknél a Prolik előadás után, a Bozó Andi, a Jónás Peti, a Kaszás és én, és beszélgettünk velük, ők megértették, hogy nem lehet emberek életét büntetlenül tönkretenni, hogy az élet nehéz. A színház éppen arra való, hogy a sok borzalmat, ami velünk történik, átfordíthatjuk – lehet rajta nevetni, lehet rajta gondolkodni, más megvilágításban látni.

Ez volt az a színház, ahol megtanulhattam mindent. Eleinte például irtóztam a musicaltől, minden énekvizsgám röhögésbe torkollott. De Szegvárinál, Zsótérnál megtanultam, hogy ez nem erről szól. Nekem egy iszonyat nagy találkozás volt a Szegvári Menyus, mert nagyon jó volt vele próbálni, és ha nem találkozom vele, akkor nem tanulok meg egy csomó nagyon fontos dolgot. Ő színészből dolgozik, tudja, hogy mit akar.

► Szegvári színházi nyelve populáris, de nem sekélyes.

ÖA: Igen, és ez nagy ritkaság. De ilyen volt a Máté Gábor létrehozta Hírlap-színház is, amiben akár tabukról is lehetett beszélni, például kétszer is foglalkozott a cigánykérdéssel. Nem nagyon lehet visszaadni ezt az élményt, ami csak egyetlen estére szól. Nagyon izgalmas és fontos, a közösség szempontjából. Emlékszem, hogy amikor próbáltuk A velencei kalmárt, behallatszott a stúdióba a gárdagyűlés. Kint is, bent is Shylockról beszéltek, hihetetlen fless volt.

Igazából azt látom, hogy a szakmánk bedugult. Nincs mozgás. Miért nem teheti meg egy színész, hogy lemegy vidékre egy időre, aztán visszamegy a fővárosba? Valaki azzal kérkedik, hogy ő tizenöt éve itt van. Ez pozitív? Bányai Miki, aki most Mexikóban recepciós, meséli, hogy ott a gimi után a fiatalok utaznak és dolgoznak, eltelik pár év, és amikor már láttak valamit a világból, mondjuk huszonöt évesen, elkezdenek szakmát tanulni. Amikor már tudják, mit akarnak. Ha nem látjuk a világot, csak bezárkózunk egy épületbe, és ki sem jövünk onnan, előbb-utóbb elfogy a mentális muníció, nem kap az ember impulzust, és be van falazva. Én próbálok nem így létezni. Most a Barta Dórának van egy nyertes EU-s TÁMOP-pályázata, egy táncprojekt. Van ebben beavató táncszínház, tánctörténeti áttekintés, táncművészeti alapok megismertetése, táncfilm-vetítés, klasszikus és modern tánc, stílusismertető és tánchétvége. Programonként 4–5 iskola, iskolánként 3–4 osztály van. A Mlinkó István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben, rövidebb nevén a siketek iskolájában ennek keretében csinál táncterápiás, kommunikációs dolgot, amibe beszálltam. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy ha nincs a tánctagozat, amit én teljes mellszélességgel támogatok, akkor ez sincs. Túl azon, hogy emelik a zenés előadások színvonalát, túl azon, hogy megjelent a tánc Egerben, ez is van, ilyet is csinálnak. Kérdés, hogy a gyerekek hogyan tudják magukat úgy kifejezni, hogy nem tudnak beszélni. Elképesztően izgalmas dolog. Ki tudja, ezt is meddig engedik csinálni.

Nyulassy Attila / Ugrai István / Zsedényi Balázs

---

AZ EGER-DOSSZIÉ – írások a 7óra7-en

2011. február 21.: Eger, 2011: Egy nyertes színházigazgatói pályázat
2011. február 21.: Eger, 2011: Egy vesztes színházigazgatói pályázat
2011. február 16.: „Ember: küzdj és bízva bízzál!” – Blaskó kontra Koltai az egri színház ügyéről
2011. február 11.: Egy örökös tag levele az új igazgatóhoz – Szegvári Menyhért: „Nem érthetek egyet”
2011. február 4.: Az erkölcs képe és a gyalázat arca – Blaskó Balázs bemutatkozott az egri társulatnak
2011. február 1.: Állvatapssal búcsúztatta az egri színház társulata Csizmadia Tibort
2011. január 28.: Blaskó Balázs az egri színház igazgatója – „Demokratikusan előkészített diktatúra”
2011. január 18.: Eger: Blaskót támogatja a bizottság
2011. január 7.: Hárman pályáznak az egri színház igazgatói posztjára

Címkék

Blaskó Balázs Csizmadia Tibor Máté Gábor Ötvös András Szegvári Menyhért Zsótér Sándor Gárdonyi Géza Színház A konyha A nagyratörő A velencei kalmár Elkéstél, Terry! Hírlap-színház Prolik (Ingyenélők)

A téma folytatása

Kaszás Gergő: „A hátraarchoz nem tudok csatlakozni” 2011. február 28., 15:30

Görög László: „Napokig foglalkozni kell vele” 2011. március 4., 13:45

Eger: Leváltották a rendezőt és a színészeket 2011. március 7., 13:20

Áthidalhatatlan távolság – Eger színháza nem folytathatja a Quartet Fesztivált 2011. március 11., 10:30

Szakmai és gazdasági felelőtlenséggel vádolják a volt egri direktort 2011. március 11., 18:30

Zsótér Sándor: „Ez igazán szép vége a történetnek” 2011. március 15., 12:30

Blaskó Balázs: „Lelkük rajta, ha lőnek” 2011. március 17., 13:15

Blaskó Balázs: A 180 fok nem hátraarc 2011. március 22., 14:00

Látogatók - a színészek is leváltva 2011. március 23., 10:30

Folytatódik az egri botrány: leváltották Barta Dórát a tánctagozat éléről 2011. március 25., 18:00

Szabó Emília: „Inkább a bizonytalanság, mint a biztos rossz” 2011. március 26., 16:30

Gondolatok a remény színházáról 2011. március 28., 10:30

Felállt az egri tánctagozat - Barta Dóra: „Igenis baj van, mégpedig nagy baj” 2011. március 29., 16:00

Jogszabálysértés miatt perli az egri színházat Barta Dóra 2011. április 5., 20:50

Ilyen lesz a válaszok színháza Egerben 2011. április 12., 20:00

Hűtlen kezelés után nyomoz a rendőrség az egri színházban 2011. április 19., 00:00

Nem vagyunk láthatatlanok! Petíció Barta Dóra és társulata mellett 2011. május 2., 14:00

Eger és Kassa: baráti kapcsolatok 2011. május 6., 18:00

A pusztulás képei a Requiemben - Utoljára lép fel a távozó tánctagozat Egerben 2011. május 14., 10:30

750 aláírás Barta Dóra tánccsoportja mellett 2011. május 27., 11:00

Eger: Nincs évadértékelés, nincs pénz, nincs szerződtetés 2011. június 3., 18:30

„Minden anyagi kiadást minimalizálni” – biztonságban az egri színház következő évada 2011. augusztus 23., 17:00

Nádasy Erika inkább nyugdíjba megy - „Már oda sem vagyok írva” 2011. augusztus 26., 17:30

Nádasy Erika: „Elkezdünk építkezni” – Kőszínházból lakásszínházba 2011. szeptember 28., 13:30

Korábbi hírek e témában

Hárman pályáznak az egri színház igazgatói posztjára 2011. január 7., 11:30

Eger: Blaskót támogatja a bizottság 2011. január 18., 18:15

Blaskó Balázs az egri színház igazgatója – „Demokratikusan előkészített diktatúra” 2011. január 28., 14:15

Állvatapssal búcsúztatta az egri színház társulata Csizmadia Tibort 2011. február 1., 10:30

Az erkölcs képe és a gyalázat arca – Blaskó Balázs bemutatkozott az egri társulatnak 2011. február 4., 10:30

Egy örökös tag levele az új igazgatóhoz - Szegvári Menyhért: „Nem érthetek egyet” 2011. február 11., 22:40

„Ember: küzdj és bízva bízzál!” - Blaskó kontra Koltai az egri színház ügyéről 2011. február 16., 20:30

Eger, 2011: Egy vesztes színházigazgatói pályázat 2011. február 21., 09:30

Eger, 2011: Egy nyertes színházigazgatói pályázat 2011. február 21., 11:00

• Összes hír

• Végzős rendezők 2015
• Végzős dramaturgok 2015
• Végzős rendezőasszisztensek 2015
• Végzős színészek 2015
• Tanári segédletek

Legfrissebb aktivitások

Az elmúlt 24 óra aktivitásai ›

• Ajánló
• Műsor
• Premierek
• Elmaradó előadások
• Hogyan működik?