Twitter Facebook

Forgács Péter a Győri Nemzeti Színház igazgatója


2011. május 27., 12:13

Images_7573
Forgács Péter
Forgács Pétert választotta a Győri Nemzeti Színház igazgatójává pénteki ülésén a megyei jogú város közgyűlése.

Egyedül a teátrumot jelenleg megbízott vezetőként irányító Forgács Pétert terjesztették személyi javaslatként a testület elé, ahol egyhangú szavazással 22 voksot kapott. Az új vezető megbízása július 1-jétől 2016. január 31-ig szól.

A másik pályázó Eperjes Károly, az Új Színház művésze, a veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója volt, a győri városi közgyűlés kulturális ügyekben illetékes szakbizottsága azonban a múlt héten a szakmai bírálóbizottság álláspontjának ismeretében nagy többséggel Forgács megválasztását támogatta vele szemben.

A közgyűlés ülésén egyik induló sem kívánt felszólalni, képviselői kérdés, hozzászólás sem érkezett. A szavazás eredményének kihirdetése után Eperjes Károly elsietett a győri városházáról, míg Forgács Péter újságíróknak azt mondta, nagyon elfáradt, mert „nagyon sokáig tartott ez az egész huzavona”. Az eredmény szavai szerint önmagáért beszél, akárcsak a szakmai bizottság támogatása.

„Gyakorlatilag készen vagyok, hiszen már az utcán van a műsortervem, és próbáljuk a következő évadot” – mondta, utalva arra, hogy terveit már korábban nyilvánosságra hozta.

Terveiről kérdeztük május 17-én közzétett interjúnkban a most kinevezett, akkor még megbízott igazgató Forgács Pétert. „Nem tudok mást mondani, csak azt: közönségcentrikus lenne, bőven 10 ezer bérletes felett lennénk, és mindenkinek jó kedve lenne miatta – válaszolta. – De ha nyerek, ez nem is lehet másképp, mert nem tudnék hibázni. Ez így elég nagyképűnek hangzik, de elég sokat játszottam és rendeztem ahhoz, hogy meglegyen az ehhez kellő tapasztalatom. A munkáim pedig magukért beszélnek” – mondta. Hozzátette: ha ő nyer, „öt év nyugalom” következik a színház életében.

A győri színházigazgató-választással kapcsolatban a Magyar Teátrumi Társaság nevében Vidnyánszky Attila tegnap közölte: az Előadó-művészeti Tanács alkalmatlan szerepe betöltésére, ezért javasolják annak felfüggesztését. Részletek itt olvashatók.

Az 1957-ben született Forgács Péter 1981-től a Szegedi Nemzeti Színház, 1982-től a Thália Színház, 1991-től az Arizona Színház, 1994-től a Fővárosi Operettszínház, majd a Győri Nemzeti Színház tagja. Számos sikeres színdarabban, musicalben játszott, és az utóbbi években rendez is. 2007-2008-ban, majd 2011-től a győri Nemzeti Színház megbízott igazgatója volt. Énekes-színészi munkásságáért eMeRTon-díjat (1992, 1998), Kisfaludy-díjat (2005) és Jászai Mari-díjat (2006) kapott.

MTI / 7óra7

>>> Interjú: „Lenne öt év nyugalom” – Forgács Péter a győri színházról
>>> Forgács Pétert javasolja győri színigazgatónak a szakmai és a kulturális bizottság
>>> Eperjes Károly: 6:3 – A becsületem nevében

Címkék

1 hozzászólás

Klári több mint 4 éve

Gratulálok!