Twitter Facebook
Nézőpont (: Júliának meg kell halnia - Színművészeti Egyetemek Miskolcon (SZEM)) megosztása Facebookon Nézőpont (: Júliának meg kell halnia - Színművészeti Egyetemek Miskolcon (SZEM)) megosztása Twitteren
Nézőpont

Júliának meg kell halnia (Színművészeti Egyetemek Miskolcon (SZEM))


7óra77 pont
Idő35 perc

Júlia a földön akar járni

Images_17579
Júliának meg kell halnia / Julia musi umrzeć
Mielőtt magáról az előadásról szólnánk, föltétlenül jelzendő, hogy a Miskolci Nemzeti Színház remélhetőleg hagyományteremtőnek szánt SZEM fesztiválja a környező országok színművészeti egyetemeit látja vendégül, ekképpen remekül egészíti ki a kecskeméti Katona József Színház Szín-tár fesztiválját, amely a magyar színművészeti egyetemek fesztiválja. Bízunk benne, hogy mindkettő megragad a maga helyén, mert van értelme. Ugyan Kecskeméten sajnos rendre nem teszik tiszteletüket a színigazgatók (akiket talán érdekelhetne a szakirányú végzettséggel rendelkező fiatalok tudása – vagy akár csak a piaca), ahogyan Miskolcon sem láttunk túl sok egyetemi oktatót, színészpedagógust (akiket talán érdekelhetne, hogy a régiós országok milyen munkát adnak ki a kezükből), de ez remélhetőleg nem szegi kedvét a szervezőknek. Mert az viszont kifejezetten biztató, hogy a fiatalok kíváncsiak egymás munkáira, még ha nem is holnap szakítható le ennek a fának a gyümölcse.

Azt írja a Barbara Wiśniewska rendezte előadás színlapja, hogy végre Júlia szemszögéből láthatjuk a dolgokat. Mármint nyilván Shakespeare Júliájának szemszögéből, hisz a drámairodalom Júliája csakis ő lehet. Hogyaszongya „nem akar pusztán egy férfi trófeája lenni, és (…) átértelmezi a nőiesség, a szabadság és a szerelem fogalmainak hagyományos jelentését”.

Azonban Shakespeare neve nem jelenik meg a színlapon, és ez nagyon fontos. Ugyanis a varsói Aleksander Zelwerowicz Nemzeti Művészeti Akadémia kétszemélyes előadása vállaltan átértelmezi Shakespeare-t, csak a Rómeó és Júliából indul ki: annak a figuráit és szövegeit használva egy teljesen egyedi kontextust hoz létre, amelynek jelentős dramaturgiai pontjait nekünk kell(ene) kitölteni. Egyszerűbben szólva az egyébként alig több, mint félórás előadás ajánlat a Júlia kapcsán felvethető fogalmak kortárs értelmezésére, afféle vitaindító, annak viszont kifejezetten kreatív.

Ekként sok mindenben ellentmond a hagyományos Shakespeare-ábrázolásnak, amennyiben Júliát nem passzív cselekvőként mutatja, ám ellentmond saját magának is, ugyanis ha Júlia azt a Rómeót látná, amelyet az előadás mutat, feltehetően nem adná oda magát, szüzességét és életét. Visszafelé értelmezve azonban érvényes lehet az olvasat, hiszen ez a Júlia nem áldozza magát hetyke kakasként jellemezhető Rómeójáért, ugyanis a hajzatára és öltözködésére jelentős hangsúlyt fektető fiatalember számára Júlia egy újabb meghódított szoknya, egy újabb strigula az ajtófélfán, egy újabb fiútéma a péntek éjszakai buliban. (Rómeó okostelefonjával megörökíti a még pihegő Júlia képét, tán lövi is ki a Facebookra egyből.) Na de akkor mit keres a végén a barlangban? Akkor miért áldozta föl magát? Tán nem is Júliáért? (Hát nyilván nem.) És Júlia?

Images_17578
Fotó: Bócsi Krisztián
Júliának meg kell halnia / Julia musi umrzeć - Adam Fidusiewicz, Katarzyna Hołtra

Az előadás célja talán nem is más, mint hogy ezek a kérdések – és még sok más – fölvetődjenek. Barbara Wiśniewska a történetet abból a jelenetből indítja, amelyben apja tudatosítja a lányban: vagy hozzámegy a jóravaló és világszép Párishoz, vagy kereshet magának másutt koszt-kvártélyt. Innen ugrik vissza retrospektíve a báljelenethez, majd az elhált nászéjszakát követő részhez, aztán máris a sírban fekszenek a „szerelmesek”, több jelenet itt nincsen. Ennek megfelelően az ismert sztorit egyszerűen el kell vetnünk, és csak az előadásban történteket kell tekinteni az előadás valóságának, amely amúgy nem kis feladat. De ha ezt megtesszük, valóban olyan kérdésfeltevésekhez jutunk (nő és férfi, szabad akarat és engedelmesség, stb.), amelyek megérik a gondolkodást.

Katarzyna Hołtra Júliája érzelemgazdag kamaszlány, aki reagálni akar környezetére, aki ugyan befolyásolható, de képes döntéseket hozni, akinek konkrét vágyai és igényei vannak – könnyű vele közös nevezőt találni. Adam Fidusiewicz pedig első megjelenésekor maga a lírai álompasi, ám alázata és formátuma a becserkészett vad lelövése után ellenszenves, csinált pózzá alakul. Mozdulataiból, hanghordozásából lejön: már nem szerepet játszik, hanem az én az első.

Kritika illetheti a magyar fordítást, amennyiben a feliraton használt klasszikus magyarítás helyett az előadás hitelének és közegének jót tett volna, ha Nádasdy Ádám vagy Varró Dániel jelenidejűbb szövege közvetíti Shakespeare művét. (Az előadásban kizárólag a Rómeó és Júlia mondatai hangzanak el.) Másrészt az oszlopokkal tagolt tér nehézkessé teszi a látást, noha a rendező figyel arra, hogy folyamatosan pörgesse a szereplőket, hogy mindenkinek játsszanak. De az oszlopok hiányán nem veszítene az előadás.

Kétségtelen, a bő fél óra hamar eltelik. A ruhatárnál egy lány azt mondja a barátnőjének, hogy „én azért többet vártam ettől az előadástól”. Az biztos, hogy a Júliának meg kell halnia nem felel meg semmilyen várakozásnak – ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy baj. Baj talán az, hogy a felvetett probléma kitárgyalására az előadás nem biztosít valamiféle fórumot – vagy éppen egy teljes előadást. Érdekes lenne.

Ugrai István

2013. február 9., 07:07

0 hozzászólás