Twitter Facebook
POSZT 2011 | Gyorsinterjú

Alföldi Róbert: Van miért igazán figyelni a Nemzetire


2011. június 9., 12:30
POSZT-beszámolók naponta a 7óra7-en – Események online a 7óra7 Twitter-csatornáján

Images_106
Fotó: Dudás Ernő
Három nővér - Alföldi Róbert, Udvaros Dorottya
Miközben különféle politikai indíttatású botrányok övezik az intézményt, Alföldi Róbert és a Nemzeti Színház sorra kapja a szakmai elismeréseket. Az igazgató a Színikritikusok Céhétől és a fővárostól is kapott díjat az általa vezetett színházért, most pedig először történik meg, hogy a POSZT-on három előadással is ott lehet a Nemzeti a versenyprogramban. Alföldi Róbert igazgatótól elsőként azt kérdeztük: lehet-e mondani, hogy szakmai körökben osztatlan a Nemzeti Színház sikere?

Alföldi Róbert (AR): Nem tudok erre igazán válaszolni, mert nagyon általános a kérdés. Biztos vannak, akik szeretik azt, ami a Nemzetiben történik, és vannak olyanok is, akiknek más az ízlésük. És most szigorúan színházról beszélek. Azt talán jelzik ezek az elismerések, hogy van miért igazán figyelni a Nemzetire, illetve, hogy az a szakmaiság és minőség, amit nagyon fontosnak tartunk, jelen van minden előadásunkban. Ugyanakkor a három előadásunk meghívása – amitől az egész színház és én magam is nagyon boldog vagyok – a POSZT új művészeti vezetője szerint abszurdum, és a legfontosabb változtatásra megérett dolog, és amikor ezt mondja, ő is szakmai körökre hivatkozik. Tehát nem tudom, hogy a Nemzeti valóban osztatlan sikernek örvend-e szakmai körökben. (Márta István ezt taglaló interjúja a Revizor oldalán olvasható – a szerk.)

► Rendezőként a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című előadással leszel jelen a programban, ami a Nemzeti Festőműhelyében kapott helyet. Ez tulajdonképpen egy hatalmas hodály, aminek te minden szegletét be is rendezted. Hogyan lehet adaptálni ezt Pécsen?

AR: Nem olyan hatalmas hodály, és találtunk – nem volt könnyű, de Stenczer Béla nem adta fel – egy majdnem tökéletesen hasonló gyárcsarnokot, ahol minimális változtatással meg lehet csinálni az előadást.

Images_7782
Fotó: Dudás Ernő
Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból - Stohl András
► A Vadászjelenetek témájában nem is lehetne húsba vágóbb, főleg a Nemzeti utóbbi néhány hónapjának fényében. Ma már nyertes színházigazgató-pályázatokban is lehet olyasmiket olvasni, hogy a szabad gondolkodás, és ekképpen a szabadság felesleges és kártékony, úgy tűnik, trendi ma fekete-fehérben gondolkodni. Mintha ezzel a rendezéssel pont ez ellen szólalnál fel, mégis sokan esznek-isznak a szerepben maradt szereplőkkel az előadás után. Mire is?

AR: Az előadás végén a közös ünneplés éppen arról szól, hogy nem vesszük észre, hogy talán mi magunk is részévé válunk egy olyan világnak, ami éppen a szabadságot szünteti meg. Együtt eszünk-iszunk, hiszen nem is történt semmi különös, csak „rendet raktunk”.

► Idén már több színészi munkát is vállaltál, a Három nővér előadásban Versinyint játszod. Egyrészt: milyen érzés volt dolgozni azzal a társulattal, amelyet végül is te állítottál össze? Másrészt: belülről nézve Andrei Şerban beváltotta-e a hozzá fűződő reményeket?

AR: A társulat ugyanolyan tagja vagyok, mint bárki más, legfeljebb nekem az is a feladatom, hogy igazgató is legyek. Tehát ez fel sem merült, hogy hogyan érzem magam, hiszen otthon voltam, azokkal az emberekkel, akiket nagyon tisztelek és szeretek. Şerban a hozzá fűzött reményeket? Mindenképpen.

► A végére egy rövid kérdés: a POSZT-on a részvétel, vagy a győzelem a fontos?

AR: A részvétel természetesen. A többi már csak plusz.

Zsedényi Balázs


>>> A XI. POSZT verseny- és kiemelt off-programjainak műsora
>>> A Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból a 7óra7-en
>>> Mire is iszunk? – kritikánk az előadásról
>>> A Három nővér a 7óra7-en
>>> Új, boldog élet – kritikánk az előadásról
>>> Az Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe a 7óra7-en
>>> Exitus – kritikánk az előadásról

Címkék

0 hozzászólás