Twitter Facebook
Bemutató+interjú

„Nekik ez az egész egy játék” – interjú a Kramer kontra Kramer ikrekével


2012. május 29., 17:30

A Kramer kontra Kramer egyik főszereplője Ted és Joanna Kramer kisfia, Billy. Az előadásban az ő szerepét négy gyerekszereplő fogja játszani felváltva, köztük Házi Zsombor és Házi Zajzon, egy nyolcéves érdi ikerpár. A Házi ikreknek nem csak annyi lesz a feladata az előadásban, hogy keresztülfussanak egyszer-kétszer a színpadon, hanem drámai jelenetekben is helyt kell állniuk az apát játszó Nagy Ervin és az anyát alakító Kovács Patrícia mellett.

A Billy szerepét játszó gyerekek kiválasztását 2011 őszén egy hosszabb casting előzte meg, amelyen ötven gyerek vett részt. Közülük végül csak négyen kezdhették meg a próbákat. Zsombor és Zajzon mellett két kisebb fiút is beválogattak: Lukács Marcellt és Gerő Somát, akik fokozatosan kapcsolódnak be a próbafolyamatba, majd az előadásba.

Images_13611
Fotó: Tiszeker Dániel
Kramer kontra Kramer (próbafotó)

Pénteken reggel a Házi ikreknél jártunk látogatóban, és egy kis kerti kutyasimogatás, biciklizés, kosarazás és focizás után elkísértük őket az iskolába is. A fiúk most másodikosok, de külön osztályba járnak, ami tudatos szülői döntés volt. Ildikónak, a srácok anyukájának is van ikertestvére, így saját tapasztalatából kiindulva döntött úgy: jót tesz a fiúknak, ha nincsenek állandóan együtt. Elmesélte, hogy amikor együtt vannak, mindig ők a hangadók a társaságban. Megosztotta velünk azt is, hogy ő és az ikertestvére egy osztályba jártak, és szinte lebénította őket, amikor például a másik beteg volt és nem volt bent az iskolában. Véleménye szerint a külön osztály segít abban fiainak, hogy önállóan is feltalálják magukat.

Zajzon az első órában éppen dolgozatot írt szövegértésből, de nem izgult túlzottan a dolog miatt, nyugodtan labdázott kint az udvaron a csöngetés előtt. Mindkét fiú hihetetlen mennyiségű energiával rendelkezik, a mozgásból soha nem elég nekik – ahogy nővérük, Tamara fogalmazott: „a fiúk elég elevenek” – s ez már abból kiderült, hogy negyed nyolckor gond nélkül rohangáltak megállás nélkül egy jó negyedórát a kertben. Tamarától azt is megtudtuk, hogy mindhárman versenyszerűen úsznak, azaz hetente négyszer járnak edzésre.

Kinek mi a szuperszáma? Ki miben szokott versenyezni?

Házi Tamara (HT): Én mellúszásban vagyok a legjobb, de mindenben szoktam versenyezni. Zsombor is mellben nagyon jó, Zajzon pedig gyorsban.

És mást is sportoltok?

HT: Igen, a fiúk minden nap szoktak focizni a suliban, otthon meg általában kosaraznak.

Elmesélnéd, hogy telik egy átlagos napotok?

HT: Reggel fél nyolcra megyünk suliba, ott szoktunk ebédelni, délutánra is maradunk napköziben, ott írjuk meg a házit. Aztán anya jön értünk és hazamegyünk. Otthon anyával átnézzük a leckénket, játszunk egy kicsit a kertben, utána megyünk úszni. Miután hazaérünk edzésről, vacsizunk, és este még megnézzük a kedvenc sportvetélkedőnket, a Lehetetlen küldetést.
Míg a gyerekek órán voltak, Ildikóval beszélgettünk, aki mesélt arról, hogyan találtak rá a Kramer kontra Kramerre, és hogyan sikerült beleilleszteniük a színházat az amúgy is mozgalmas életükbe.

Images_13612
Fotó: Tiszeker Dániel
Kramer kontra Kramer (próbafotó)

A srácok szerettek volna színészkedni, vagy te és a férjed gondoltátok ki, hogy próbálkozzanak meg vele?

Házi Ildikó (HI): Igazából nem voltak még háromévesek, amikor először szerepeltek kamera előtt egy pelenkareklámban, és emiatt azóta nyilvántartanak minket. Így szereztünk tudomást a válogatásról most is. Minden egyes casting előtt megkérdezem tőlük, hogy menjünk, ne menjünk, és mondták, hogy menjünk… Az ő döntésük tulajdonképpen, tehát semmi nincsen rájuk erőltetve.

A gyerekeket reggel te viszed az iskolába, délután te fuvarozod őket az uszodába, a színházba is te kíséred őket. Hogy tudjátok összeegyeztetni ezt a sok programot?

HI: Hét közben általában én viszem mindenhova őket; a színházba azért a férjem is be szokott segíteni, ő is szereti látni, hogy mi zajlik a próbák alatt.

A Kramer kontra Kramer olyan darab, ami elég súlyos problémákat feszeget. Beszélgetettek velük ezekről, elmagyaráztátok nekik?

HI: Amikor kiderült, hogy a darabban fognak szerepelni, akkor gyorsan megszereztük a filmet, és megnéztük velük, hogy tetszik-e nekik. Számukra nem volt tragikus élmény, szerencsére nincs ilyesmiről közvetlen tapasztalatuk, mert a férjemmel jó házasságban élünk. Ők inkább kívülről látják az egészet, nem tudják beleképzelni magukat Billy helyzetébe. Szívesen, örömmel játsszák a szerepet.

Lehet velük készülni, gyakorolni otthon az előadásra?

HI: Általában hetente egyszer vagy kétszer leülünk és átvesszük az egészet, tehát én vagyok Ervin vagy Patrícia és ők pedig mondják a saját szerepüket. A mozgásokat, és azt, hogy mit kell csinálniuk a színpadon, nem tudom velük gyakorolni, a szöveget viszont tudjuk együtt tanulni.

El szokták mesélni, hogy milyen volt a próba? Tartanak élménybeszámolót?

HI: Igazából ők még elég kicsik. Tulajdonképpen nekik ez az egész egy játék, úgyhogy nem ezt szokták mesélni, hanem inkább azt, hogy hány müzliszeletet esznek meg éppen a próba alatt. De például azt elmondták, hogy milyen nehéz volt nekik úgy kiönteni a vizet, hogy az úgy látszódjon, mintha véletlen lenne.

A fiúk tehát szorgalmasan gyakorolnak otthon. Elmondásuk szerint sokkal könnyebb megtanulni a szöveget, mint az órákra felkészülni. Elmesélték azt is, hogy mennyire jól érzik magukat a próbákon, és hogy jól kijönnek Ervinnel, Patríciával és Roland „bácsival” is. A szünetben mutattunk nekik néhány képet laptopon, amik róluk készültek a próbákon, és még ők sem látták őket. Zajzon megjegyezte az egyik kép kapcsán, hogy Zsombor pont úgy néz ki rajta, mint a filmbeli Billy. Kíváncsian nézegették a fotókat, nagy örömmel kommentálva a látottakat. Később beszélgettünk is egy keveset arról, hogy mik a kedvenc részeik az előadásban, és mit gondolnak Billyről.

Melyik a kedvenc jelenetetek és miért?

HZ: Nekem a majmos, mert jót lehet benne szórakozni Ervinnel.

HZs: Nekem a reggelis, mert akkor mindig lehet müzlit enni.

Amikor tanultátok Billy szövegét, akkor gondoltatok olyat, hogy „hmm, ezt én is szoktam mondani anyukámnak”?

HZ: Igen, például amikor megy a Superman a tévében, mi is mindig meg szoktuk kérdezni anyától, hogy nézhetjük-e.

Bele tudjátok képzelni magatokat Billy szerepébe?

HZs: Igen.

HZ: Szerintem is, igen.

Szerintetek ha Billy dönthetett volna, akkor kinél szeretett volna maradni és miért?

HZ: Szerintem az apánál, mert jobban érezte magát vele, és jobban megértették egymást.

HZs: Szerintem is. Ted, az apuka mindig azt próbálta csinálni, amit a kisfia, Billy szeretett volna.
Zsombi és Zajzi, a két vagány kópé, kérdésünkre azért őszintén megvallották, hogy izgulnak a bemutató miatt, és furcsa lesz nekik, hogy a nézőtér tele lesz emberekkel. Számukra a színészkedés még nem munka, nem pénzkereset, hanem játék, mondhatni gyerekjáték. A Házi ikrek okos srácok és a bennük rejlő gyermeki tisztaságból és közvetlenségből természetes módon épülhet fel Billy hozzájuk hasonló karaktere.

Orlai Produkciós Iroda

Címkék

0 hozzászólás