Twitter Facebook

POSZT-háttér 3.: Félrenevelést nevelve – Konferencia a FESZTávon


2012. június 16., 13:00
POSZT-beszámolók naponta a 7óra7-en

Csütörtök este, a Konzervnyitó Akciócsoport jazzes-beszélgetős műsorával elkezdődött a Zsolnay Kulturális Negyedben a FESZTáv, a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) POSZT-on (bár lehetne azt is mondani, hogy a POSZT-tal párhuzamosan) zajló fesztiválja. Pénteken, a FESZTáv első teljes napján a szövetség színházi nevelési szekciója szervezésében Társadalmi felelősségvállalás az előadó-művészetekben címmel tartottak konferenciát.

Images_13945
Fotó: Komjáthy Máté
Kaposi László

Bethlenfalvy Ádám (Kerekasztal Színházi Nevelési Központ), a konferencia egyik moderátora – aki az esemény végén a téma nemzetközi megoldásait mutatta be – kedvesen gyilkos mosollyal tartatta be minden előadóval a hét perces időkorlátot (hasonló módon igyekezett gyakorolni az önszabályozást is), miközben a másik moderátor, Takács Gábor (Káva Kulturális Műhely, a FESZ színházi nevelési szekciójának a vezetője) egybefonta az előadásokat.

Kaposi László a színházi nevelés magyarországi kezdeteiről beszélt, kitérve arra, hogy miért nem tudja értelmezni a társadalmi felelősségvállalást, mint címet: minden színház, ami rendesen dolgozik, betölti ezt a funkciót. Ismertette a különböző színházi nevelési irányzatokat, és hozzátette, hogy a színházpedagógiát a legkönnyebb működtetni, emiatt ez terjedt el leginkább a kőszínházakban – fűzte hozzá a provokatív gondolatot. A kérdés, hogy a közeg többet akar-e a színháztól, vagy csak annyit, hogy szórakoztasson.

Végvári Viktória (Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház) reflektált Kaposi ezen megjegyzésére, felvállalva, hogy „mi vagyunk az egyik ilyen kőszínház” – mondta, hozzátéve, hogy próbálkoztak egyéb kezdeményezésekkel is, de mindehhez meg kell teremteni a befogadói közeget.

Images_13946
Fotó: Komjáthy Máté
Kaposi László, Bethlenfalvy Ádám, Takács Gábor a FESZTáv színházi nevelési konferenciáján

Szóba kerültek a színházi nevelési konferenciákról már ismerős projektek, a Kolibri bűnmegelőzési programja, Végh Ildikó pedig a budapesti Katona József Színház képviseletében a középiskolások aktivizálásának céljával működő ifjúsági programról beszélt, amit színházi nyelven keresztül igyekeznek megvalósítani. Zrínyi Gál Vince tolmácsolásában hallhattunk a KOMA modelljéről – aminek lényege, hogy egy kis közösséggel dolgozzon együtt a színház. „Éjszaka itt már buszok sincsenek” – tette hozzá a társulatvezető, egyrészt érzékeltetve, hogy peremkerületben alkotnak, másrészt tanúbizonyságot téve arról, hogy nem ismeri a fővárosi éjszakai járatok menetrendjét. A Füge beszámolójából megtudhattuk, hogy a kettős funkciót ellátó szervezet bázist szeretne létrehozni, amely a produkciók elő- és utóéletének terepe lenne. Erős Balázs egyszerre képviselte a Szputnyik társulatot és a MU Színházat is – a két szervezet közösen hoz létre egy színházi nevelési produkciót ősszel, F skála címmel. A puszta önkifejezés mellett tudunk-e társadalmilag felelősen gondolkodni – tette fel a kérdést Erős, zárszóként pedig a színházak politikai függetlenségét és közösségi feladatait hangsúlyozta.

Ismét hallhattuk a debreceni Csokonai Színház programját: Kulcsár Edit beszámolt arról, hogy előadások létrehozása által a diákok hogyan lehettek statiszták a Szegedi Szabadtérin bemutatott Az ember tragédiája című előadásban. „Statisztáltak, nagyon fontos szerepet játszottak” – fűzte hozzá Kulcsár az ellentmondást. Végezetül némi reklám következett Vidnyánszky Attila debreceni színházban folytatott tevékenységéről.

A kevésbé ismert csoportok közül Bodnár Zoltán, a Nyitott Kör Társulat képviseletében a Gubancok című előadás hátteréről, próbafolyamatáról tartotta meg komikus, powerpointos figurákkal tarkított prezentációját. Beszélt az előadás szereplőinek viselkedése mögött meghúzódó okokról – hasonló felületességgel, mint ahogy teszi ezt az előadás. Majd Lakatos Zsombor, a Garabonciás Színház és Drámaműhely a gödöllői Damjanich János Általános Iskolával kialakított együttműködéséről számolt be – a műhely az iskola színjátszócsoportjából kiindulva nőtte túl magát a városon, és nem csak diákoknak, hanem felnőtteknek is tartanak színházi nevelési foglalkozásokat.

Ezután a berlini ProjektFabrik magyar képviselője prezentálta a JobAct című, munkanélküliekkel foglalkozó, hárompilléres programot, aminek célja az individuum és a kreativitás fejlesztése – utóbbi szerintük minden emberben megtalálható, társadalmi rétegtől függetlenül. Mindezt pedig szeretnék Magyarországra is interpretálni, mert – mint mondta a program magyar tolmácsolója – az embereknek vissza kell adni azt a hitét, hogy tudnak változtatni az életükön.

Gulyás Márton – elhagyva a Krétakörről tartandó beszámolóját – a FESZTávot kísérő érdektelenségről beszélt. Nem szabad hagyni, hogy minket kinyomjanak a Zsolnay Negyedbe, ami semmilyen kapcsolatban nincs a belvárossal, minimum a Pécsi Nemzetiben lenne a helyünk – tette hozzá annak kapcsán, hogy az itt megjelentek milyen hasznos és fontos tudással rendelkeznek, amit sokkal szélesebb körben kellene megjeleníteni.

A konferenciát közös beszélgetés zárta. A megjelentek azt a kérdést járták körbe, hogy bár fontos feladatot látnak el, és rendkívül sokféle és hasznos szaktudás birtokában állnak, mégis meglehetős érdektelenség kíséri a FESZTávot, valamint a független színházak és a színházi neveléssel foglalkozó társulatok működését. „Azon kéne elgondolkozni, hogyan lehet ezt a sok értéket, ami itt összegyűlt, képviseltetni” – mondták a német vendégek. Nem hiszem, hogy ez lenne a helyünk a színházi szcénán belül, ez most egy extrém helyzet – reflektált Takács Gábor a németek azon megdöbbenésére, hogy milyen kevesen jelentek meg.

Images_13947
Fotó: Komjáthy Máté
Középen: Erős Balázs

Szóba kerültek a szervezési körülmények is, hogy a FESZ későn kapta meg a lehetőséget, hogy létrehozhassa a fesztiválját, az ehhez szükséges támogatást is későn kapták meg, valamint az is, hogy a néha meglehetősen üresen kongó Zsolnay Negyed még nem bejáratott helyszín se a POSZT, se a pécsiek életében.

A beszélgetés során a ProjektFabrik képviselői elmesélték, hogy milyen gondolat mentén alakították ki projektjüket: szerintük az ember a szétesés időszakát éli, és ahhoz, hogy ebből ki tudjon lábalni, ideológiamentességre van szükség és egy újfajta művészetdefinícióra. Szükség lenne a felismerésre és a művészetre és a kettő kölcsönhatására is, hogy ez megtörténjen. De ha ez nem megy végbe, akkor csak növekedni fog a szétesés.

Évekkel ezelőtt még nálunk is lehetett hallani hasonló gondolatokról és elméletekről. A németek – igen, már megint a német példa, elég furcsa lenne Fehéroroszországgal példálózni – erre elkezdtek megoldást keresni, mi viszont, a tündérmesék pannon pumát szállító pávatáncos gyorsnaszádja, hatalmas előrelépést tettünk: ezzel már nem is foglalkozunk. Ahelyett, hogy megpróbáltuk volna elhinni és gyakorolni, hogy befolyásunk van az életünkre, elhitettük magunkkal, hogy így van jól, ahogy van. De ettől még nincs így jól.

Nyulassy Attila
Pécs

Háttér:

>>> 1.: Barátság, szakma, béke, POSZT
>>> 2.: Fesztiválok innen-onnan
>>> Nyolc előadás, amely a POSZT-válogatásból kimaradt

FESZTáv-nézőpont:

>>> 1.: Lokális és független
>>> 2.: Akadálytáv
>>> 3.: Csumi néni, Leonárdó és az Uranman
>>> FESZtáv – a Független Előadó-művészeti Szövetség a POSZT-on

POSZT-blog 2012:

>>> 1. nap: Köz-társaság
>>> 2. nap: Angolok és angyalok
>>> 3. nap: Nincs bocsánat
>>> 4. nap: Utcára nyílik?
>>> 5. nap: Szövegelések
>>> 6. nap: Veri az ördög a feleségét
>>> 7. nap: A hetedik törpe
>>> 8. nap: Időkép
>>> 9. nap: Szerelmesek, ha találkoznak

Címkék

A téma folytatása

POSZT-háttér 4.: Válogatós 2012. június 16., 15:00

Itt vannak a POSZT-győztesek: Bányavirág, Szentivánéji, Kováts Adél, Kuna Károly 2012. június 16., 20:00

POSZT-blog, 10. nap: Sátorbontás 2012. június 17., 10:30

POSZT-háttér 5.: Mi is ez a fesztivál? 2012. június 17., 14:00

POSZT-háttér 6.: POSZT-néző-pont 2012. június 18., 10:30

POSZT-összegző: Mindenki hallgat 2012. június 21., 10:30

Korábbi hírek e témában

Válasz a kritikusoknak - „A megkérdőjelezhetetlen minőség biztosítékai” 2012. március 1., 09:30

Megvan az idei POSZT versenyprogramja – A kompromisszumok POSZT-ja 2012. március 5., 16:25

„Leszavaztak” – Zappe László a POSZT-botrányról 2012. március 29., 23:20

FESZ minifesztivál először a POSZT-on 2012. május 10., 14:30

FESZtáv – a Független Előadó-művészeti Szövetség a POSZT-on 2012. május 19., 10:00

Béke és szakmaiság – idilli lesz a POSZT 2012. május 24., 18:00

A szükséges forrás döntő része már rendelkezésre áll – kezdődik a POSZT 2012. június 6., 19:30

Nyolc előadás, amely a POSZT-válogatásból kimaradt 2012. június 7., 14:15

POSZT-blog, 1. nap: Köz-társaság 2012. június 8., 08:07

Látványtér 2012 – kiállítás a POSZT-on 2012. június 9., 02:30

POSZT-blog, 2. nap: Angolok és angyalok 2012. június 9., 09:30

POSZT-blog, 3. nap: Nincs bocsánat 2012. június 10., 10:30

POSZT-blog, 4. nap: Utcára nyílik? 2012. június 11., 10:30

POSZT-háttér 1. – Barátság, szakma, béke, POSZT 2012. június 11., 12:00

POSZT-blog, 5. nap: Szövegelések 2012. június 12., 10:30

FESZTáv-nézőpont 1.: Lokális és független 2012. június 13., 07:07

POSZT-blog, 6. nap: Veri az ördög a feleségét 2012. június 13., 10:00

POSZT-blog, 7. nap: A hetedik törpe 2012. június 14., 10:00

POSZT-háttér 2. – Fesztiválok innen-onnan 2012. június 14., 12:00

FESZTáv-nézőpont 3.: Csumi néni, Leonárdó és az Uranman 2012. június 16., 07:07

0 hozzászólás