Twitter Facebook

Borbély Alexandra: Nem hiszek a sebfelkapargatásban


2011. november 17., 12:30
Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végző színészhallgatókat mutatjuk be – elsősorban arra kíváncsian, milyen az a színház, amiben hisznek, amilyet csinálni szeretnének. A sorozat írásai csütörtökönként jelennek meg.

Images_10471
Fotó: Hrotkó Bálint
Pengeél - Borbély Alexandra (próbafotó)
Elég sérült-e az ember ahhoz, hogy színész legyen? Erről szól majd Borbély Alexandra, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős színészhallgatójának szakdolgozata… Izgalmas téma – erről is beszélgettünk vele.

Éppen egy forgatásról érkeztél, Gothár Péterrel dolgoztok. Mit csináltok pontosan?

Borbély Alexandra (BA): Gothár egy filmes kurzust tart, amelyben különböző, általunk választott filmekből csinálunk jeleneteket. Nem rekonstruáljuk azokat, hanem a szövegek felhasználásával újragondoljuk őket. Fantasztikus munka. Forgatni nagyon jó, és máskor nem csinálunk ilyet az egyetemen. A forgatás teljesen más, mint a színház. Egy napot voltam Mátyássy Áron Átok című sorozatában, ami mostanában megy az m1-en. Borzasztóan izgultam közben. Lepróbáltuk a jelenetet, de éreztem, hogy még nem jó. Megkértem a partneremet, hogy menjünk ki összemondani, amit a tudtomon kívül Áron végighallgatott, és azt mondta, hogy figyelj, ez ennyi, nem kell túljátszani, ez ilyen piciben működik. Gothárnál most volt egy jelenet, Cassavettes Egy hatás alatt álló nő című filmjéből, amiben teljesen ki kellett készülnöm. Ezt „tessék!”-re kellett produkálni: ami borzasztó nehéz. A mai napig nem tudom felfogni, hogy sikerült négyszer egymás után kikészíteni magamat. Egész héten ez jár a fejemben. Azt érzem, hogy valami sikerült, és ez egy ideig boldogságot tud adni. Erről jut eszembe, hogy most írom a szakdolgozatomat arról, hogy az ember elég sérült-e ahhoz, hogy jó színész legyen. Nem törtem magam a témaválasztással, hagytam, hadd kattanjon be, mi is érdekel igazán, és Horvátországban, egy esős napon megálmodtam, hogy ez lesz az én témám.

Nyaraláson találtad ezt ki? Jó lehetett… Ahhoz, hogy valaki színházzal foglalkozzon, elég elvetemültnek kell lennie. Azt szoktuk kérdezni – és úgy tűnik e szakdolgozati témából, hogy ez nem csak bennünk merül fel így –, mi visz rá egy ép elméjű embert arra, hogy színész legyen? Téged mi vitt rá?

BA: Azt hiszem, ezt olyan három éve fejtettem meg. Gyerekkoromban eredményesen jártam szavalóversenyekre, és mindig is foglalkoztatott a játszás. Amikor együtt volt otthon a család, akkor fogtam magam és előadtam a Besenyő családból. Ma már ezt nem merném… De tényleg nem! És ez annyira durva… Annyi félelem meg minden rárakódik az emberre – akkor meg bátran leutánoztam bárkit. Fontos az önbizalom. Ha nézek valakit, azt akarom látni, hogy az illető biztos abban, amit csinál. Legyen magabiztos – nem az számít, hogy mennyire ügyes. Ha ő maga ott van, akkor elhiszem. Nem a színész érdekel, aki próbálkozik. Nem akarok kizökkenni attól, hogy látom a kollégámat rettegni az adott helyzetben. Ragadjon magával ő maga!

Images_10472
Fotó: Dömölky Dániel
Két lengyelül beszélő szegény román - Borbély Alexandra, Dankó István

Hogy nézett ki ez a Besenyő család? Elhúztál egy függönyt vagy felálltál az ebédlőasztalra?

BA: Nem, a nappaliban mutattam be a produkciót. Átjöttek a barátok beszélgetni és mondták, hogy Szandika, játsszál valamit. Nekem nem kellett kétszer mondani. Nem volt partnerem, ezért az egész családot én játszottam el, miközben a szövegeket improvizáltam.

Kreatív meló is volt benne.

BA: Igen. Megjegyzem: az évek alatt abból is vesztettem.

Mondjuk ki: színészi pályafutásod csúcsa nyolc-tíz évesen volt…

BA: Igen… (nevet) Szóval. Van nekem egy húgom – van egy öcsém is, de ő e vonatkozásban nem érdekes –, aki a fekete bárány volt a családban. Olyanokat csinált, hogy megtalálta a vadászpuskát, átment a szomszédba, majd ráfogta egy terhes asszonyra. Szóval olyan igazi rosszaság volt. Én voltam a mintagyerek – és ezt utáltam. A szlovákban egyébként a színésznő szónak kettős értelme van, nem tudom pontosan mit jelent, olyasmi, hogy mennyire érdekes ez a nő és mennyi élet van benne. És ezt a húgomra, Dominikára mondták. Én meg mindig csak rajzoltam, és zavart, hogy én miért nem vagyok ilyen különleges. Azt láttam, hogy az apukámnak az ő stílusa jön be, az ő életrevalósága. Én meg otthon mindig azt csináltam, amit mondtak. Viszont: kitaláltam magamnak, hogy az iskolában én leszek a rossz lány és a társaság középpontja. Így is lett: a suliban verekedtem a fiúkkal meg színes papírt loptam a boltból, meg ilyesmik…

Az iskolában a húgod otthoni szerepét játszottad.

BA: Igen. Ez így rám ragadt, és elkezdtem magam jól érezni benne.

De egyszer csak eljött az a pont, amikor választani kellett, hogy ezzel komolyan foglalkozol. Szlovákiában hova jártál iskolába?

BA: Komáromba, abba a gimibe, ahol van a Gimisz színjátszókör is. Amiatt mentem oda. Apu már akkor kérdezte, hogy komolyan ezt akarom-e. Ő nagyon nem akarta ezt, anyu ekkor még igen. De mivel erős gimnázium volt, ezért kötélnek álltak, biztos azt gondolta apu, hogy majd elmegy ettől a kedvem. Harmadik utáni nyáron apu megkérdezte tőlem, hogy színésznő akarok-e lenni? Mondom: igen. Oké – mondta, és onnantól kezdve nem állt az utamba, nem mondom, hogy támogatta, de soha többet nem erőltette a másik dolgot. Ő eredetileg azt akarta, hogy ügyvédnő legyek, jól keressek és jól éljek.

Neked egyébként milyen korábbi színházi élményeid voltak?

Images_10473
Fotó: Dömölky Dániel
Borbély Alexandra a Két lengyelül beszélő szegény román nyílt próbáján
BA: Ami nagyon megragadt: Győrben láttuk a Grease-t, teljesen odavoltam érte. Hogy fiatalok, jól néznek ki és jól érzik magukat, táncolnak, énekelnek. Ott mondtam ki biztosan, hogy színésznő akarok lenni.

Ott tartottunk, hogy akkor mehettél felvételizni.

BA: Az első rostán elbuktam. Az éneklést erőltették, ami nekem egy görcs volt.

Magyarországon van két színművészeti is, Pozsonyban is van egy. Egyértelmű volt, hogy ide, Budapestre akarsz jönni?

BA: Úgy volt egyértelmű, hogy a szívem ide húzott. Elmentem persze a pozsonyira is, leginkább mert annyira szerelmes voltam az akkori barátomba, hogy megígértem neki, hogy Pozsonyba is megyek, hogy közel legyünk egymáshoz.. Ő már akkor gyűlölte az egészet. Úgy gondolta, hogy ez fog minket szétválasztani. Igaza lett. Pozsonyban kiestem az első fordulón. A következő évben viszont harmadrostáztam mindkét helyen. Pozsonyban azt éreztem, hogy nem akarok ide járni, nagyon nem örültem, hogy továbbjutottam… Úgyhogy a felvételi harmadrostáján úgy jelentem meg, hogy előző este bementem a városba egy haverommal, hogy mulassunk egy kicsit, azzal a nem titkolt céllal, hogy ne legyek olyan patent másnap. Hát, ez sikerült is. Ezt még nem mondtam el soha a szüleimnek…

A pozsonyi színműn szlovákul kell felvételizni?

BA: Igen, de az első rostán, sőt még a másodikon is mondhatsz magyar szöveget, úgyis az a lényeg, hogy mi van benned.

Könnyen tudnál váltani, ha mondjuk lenne egy szlovák szereped?

BA: Hogyne. Amikor hazamegyek nyáron, akkor van, hogy egy-két szó nem jut eszembe az elején, de utána visszajön minden.

Akkor tulajdonképpen kétnyelvű vagy.

BA: Meg a palóc tájszólás, ami az anyanyelvem, azzal együtt három. Megint visszakanyarodok. Pesten is borzalmasan éreztem magam a harmadrostán, egész héten. Valahogy nem tűnt az én társaságomnak, meg zöldfülűnek is éreztem magam. Közben a barátommal mentek a magánéleti mizériák, telefonok, lelki terror stb. Azt akarta, hogy hagyjam ott az egészet. A felvételi végén nem hallottam a nevemet a felvettek között. Kijöttem a Vas utcából, de nem sírtam. Furcsa, mert sírós voltam. Az volt a kérdés, apámat hogyan fogom meggyőzni arról, hogy ez majd menni fog.

Images_10468
Fotó: Trokán Nóra
Borbély Alexandra és Pálos Hanna a Kutyaszorítóbban olvasópróbáján

Mit csináltál ezalatt a két év alatt?

BA: A Marton-osztályos kudarc után a Keleti István Művészeti Iskolában voltam egy évig. Ha ez nincs, akkor lehet, hogy hazamegyek, és soha nem jövök vissza. Nem tudom, mi lett volna akkor.

Maradtál volna a színház közelében?

BA: Nem, nem akartam más utat. Ha nem lehetek színésznő, akkor hazamegyek apuékhoz, beállok a cégbe és elkezdek építészettel foglalkozni. Belepusztultam volna. Szóval ott vagyunk, hogy kijöttem a Gálffi-felvételiről, majd megcsörrent a telefonom. Jordán Tamás volt az. Mondom magamban: hú. – Hogy élte meg a mai napi kudarcot? – kérdezi. – Mit szólna hozzá, ha eljönne a Nemzeti stúdiójába? – Boldogan mentem el, bár nem tudtam, hogy felvételi is lesz. Elmondtam egy verset Pilinszkytől. Benedek Miklós csak annyit mondott, hogy Alexandra, igazából nem tudjuk eldönteni, hogy maga a színpadon csúnya vagy szép. Felvettek. Jó év volt, szerettem tőlük tanulni. Jordántól, Vallótól, Benedektől, Molnár Piroskától. Valló Péter azt mondta, hogy maga színésznő lesz, ha lefogy és kijavítja az [sz]-eit. Felrohantam sírni, majd állandóan bujkáltam, hogy ne lássák azt a plusz tíz kilót, ami rajtam volt. A Színmű első éve alatt lefogytam, és elmentem a Nemzetibe megnézni egy előadást, alig vártam, hogy utána felmenjek, és lásson a Valló. Rám nézett és csak bólintott. Értettük egymást.

Elérkeztünk a Máté-osztály felvételijéhez.

BA: Azt mondta a Máté a másodrostán, hogy „ez borzasztó volt, ugye tudod?” Pedig én úgy éreztem nem ment rosszul… Ő azt mondja rólam egyébként, hogy egyáltalán nem tudok felvételizni. De az a harmadrosta isteni volt, az az egy hét. Más volt, mint az előző.

Ott jól érezted magad? Sajnáltad volna, ha kizuhansz?

BA: Akkor végem lett volna lelkileg. Amikor kiderült, hogy felvettek, sírtam, úgy hívtam fel anyuékat. Vittem haza nekik virágot, apunak is, hogy köszönök mindent.

Images_8635
Fotó: Trokán Nóra
Kutyaszorítóbban - Borbély Alexandra (próbafotó)

Images_10476
Ilyen egy szervál
Nyilván voltak elképzeléseid arról, hogy milyen bent…

BA: Gábor az első félév után tett megjegyzést a munkámra – beleszerelmesedtem az egyik osztálytársamba, aki jobban foglalkoztatott, mint az állatkerti feladatok. Attól nagyon ideges lettem. Egyébként is nyomaszt az állatkert, és nem is találtam állatot, ami hasonlítana rám. De felhívott az egyik osztálytársam az egyik ketrec mellöl, hogy gyere, itt vagy. Egy szervál volt, ilyen macskaszerű lény, úgyhogy leültem és négy órán keresztül néztem, ahogy alszik… Aztán be kellett mutatni, mentem nyolc kört ilyen járásban, (mutatja) húzogattam a vállam, nagyon nézelődtem majd elfeküdtem. Azt mondták, hogy valami megjelent – persze utána soha többé nem sikerült, és egyébként is inkább embereket akartam játszani.

Utólag látod ennek az értelmét?

BA: Persze, de nem szeretném megismételni. Azt mondta Máté az első féléves vizsga után nekem, meg Ficza Istinek, hogy visszavonult a Felvidék, kezdjünk el dolgozni. Meg, hogy „látom, szeretsz itt lenni, elnézelődsz, elvagy, de dolgozni kell”. Egyedül éltem itt, és elkezdtem a többieket családként kezelni. Megijedtem, hogy a Máté már nem szeret, csalódott bennem, úgyhogy kétségbeesésemben elkezdtem dolgozni. Gyorsan mutattam tizenöt gyerekjelenetet. Aztán a második félévet imádtam. Az életjelenetekben jól működtem, jókat mondtak az értékelésen. Így elmenni nyaralni mindjárt sokkal jobb. Egyszerűen akkor működik a magánéletem, ha a szakmai oldalon rendben vagyok. Ha a szakmai résszel gond van, képtelen vagyok a magánéletemmel foglalkozni.

Vagyis nálad ez nem döntés, hanem adottság?

BA: Igen. Persze lehet, hogy csak most beszélek így, de majd amikor ötvenévesen egyedül ülök egy lakásban, akkor majd bánkódni fogok. Nem tudom… Tegnap a Brechtet játszottuk, jól ment, és az ilyenkor annyira felemelő érzés. Nagyon fontos nekem, mert olyan szerepet kaptam Zsótértól, ami egyáltalán nem az én karakterem, és iszonyatosan nagy adomány – nem akarom most jellemezni, de teljesen más, mint amiket eddig kaptam. Amikor jól megy, akkor színésznőnek érzem magam, amikor nem, akkor teljesen tehetségtelennek.

Images_10475
Fotó: Solymosi Attila
Félelem és macskajaj a harmadik birodalomban - Borbély Alexandra, Tasnádi Bence, Kovács Gergely, Simon Zoltán

Furcsa, de az utóbbi időben azt kezdtem el érezni, hogy kezdek elveszíteni valamilyen érzékenységet magamból. Mintha rám rakódnának rétegek. Azt mutatom magamról, hogy kemény vagyok és ezt olyannyira megszokta a szervezetem, hogy időnként újra meg kell találnom az érzékenységemet. Nem tudom, hogy ez hová tűnik. Régen mindenen tudtam sírni, de valahogy az egyetemen egyre szárazabb leszel. Talán ilyenkor válik az ember önsorsrontóvá. Úgy alakítom az életemet, hogy legyenek élményeim, amikből tudok táplálkozni – nem hiszek a sebfelkapargatásban, mert utólag már nem lehet dolgokat úgy megélni, mint akkor, amikor történt. Nem hiszi el az agyam. Persze ez sem működhet így. Máté mondta azt a Schroffenstein családnál, hogy van úgy, hogy egy színésznek a szerepéhez kell alakítania a magánéletét, mert ha jól vagy, nem biztos, hogy el tudsz játszani dolgokat. Lehet, hogy igaza van, de ez így nagyon kegyetlen. Néha azt érzem, hogy nem tud meghatni semmi. Megpróbálom hergelni magam, de nem megy, mert nem hiszem el. Ez a hét jó volt, borzalmasan alakult a magánéletem, de azt belerakhattam a munkámba. Nem tudom, hogy kell a kettőt elválasztani, mert ez így egyáltalán nem egészséges.

Említetted a Félelem és macskajaj…-t, mint fontos előadás. Vannak még ilyenek? Akár emberileg, akár szakmailag?

BA: Mindegyik az igazából. Nem bírnám elviselni, hogy valamelyikben ne a maximumot hozzam ki magamból.

Nem erre gondolok, mert tényleg erre törekszik mindenki közületek. Hanem, amelyik kiemelkedik a számodra.

Images_10469
Fotó: Solymosi Attila
McDonagh-gyakorlatok - Borbély Alexandra, Pálos Hanna

BA: Az egyik legfontosabb A kripli, amit Gothár rendezett. Most épp rettegünk a Hannával, hogy nem lesz többet. Az nekünk egy örömjáték. Az nagyon a miénk, mert valahogy az van bennünk, hogy ilyenek leszünk… persze nem, de ezt így látom magam előtt, és ezen nagyon sokat tudunk nevetni. A Két lengyelül beszélő szegény román nagyon fontos még. Visítottam, amikor felhívott a Kovács Dani, hogy rám gondolt, ráadásul azt mondta, hogy A kripli alapján döntött mellettem. De az az előadás a mai napig küzdelem.

Mert?

Images_10470
Fotó: Hrotkó Bálint
Pengeél - Borbély Alexandra, Ficza István, Tasnádi Bence (próbafotó)
BA: A nőnek, akit játszom, van egy gyereke, akivel nem törődik. Nem vagyok biztos benne, hogy minden ízében tudom prezentálni. Van, hogy jól megy a humora, a ritmusa ennek a magát tudó és látó nőnek, de hogy ezt hogy rakjam össze az agyamban, hogy meg tudjak ebből valamit mutatni, azt nem tudom.

Az a kérdés, hogy hol van az igazsága?

BA: Igen, illetve az megvan, csak ezek a picike kis részletek kellenek, amiket nézőként szeretek látni megcsillanni. Sokszor van hiányérzetem, miközben az egyik előadás után az egyik néző megköszönte nekem, mert annyira tudott vele azonosulni. Furcsa. Erősen koncentráltam az előadások előtt, visongva és vinnyogva rohangáltam, szinte mindenki kikészült tőlem, de elfogadták, hogy erre van szükségem. Aztán Dankó Pisti szólt, hogy egy picit vegyek lejjebb. Akkor beugrott, hogy miért nem ülök némán egy sarokban, úgy, mint a Brecht előtt. Így csak szétszórom magam. Van, hogy nem vagyok koncentrált állapotban, és közben működik. Még mindig nem tudom, mi a recept. Kíváncsi vagyok, mi lesz a Bőrpofánál. Nem is találok szavakat arra, hogy ez milyen öröm, hogy kapok egy ilyen lehetőséget, hogy ketten játsszuk Mészáros Bélával. Még fel se fogtam, hogy érdemeltem ki.

Talán a bizalom jele. Ami a jövő szempontjából nem kis dolog.

BA: Igen, ez nálam is gyomorgörcsös téma. Ami nagyon fontos a jövőben az az…, hogy egyszer azt szeretném, hogy apukám megdicsérjen úgy igazán. Mindig csak annyit mond, jó. Itt volt A kripli, tájszólásos figura, ráadásul igazából őt játszom – ezt még nem mondtam neki, de nem baj –, gondoltam, majd most. Eljött a család, utána odamentem hozzájuk, hogy na, apuci? „Hát nem tudom mi volt ez…” – mondta. Azt éreztem, hogy vége mindennek, ha ez nem hatott rá, akkor semmi se fog. „De tetszettem?” – gáz egy ilyet megkérdezni, de muszáj volt. „Tetszettél, persze. Jót aluszkáltam a második felvonáson.” Azt hittem, elájulok, akkora csalódás volt. Egyszer szeretnék egy olyan dolgot létrehozni, ami hatással lesz az apukámra, ez az elsődleges célom. Az egész életem arról szól, hogy neki bizonyítsak.

Ha te választhatnál színházat – nem konkrétan –, akkor milyen lenne az ahová szerződnél?

BA: Fontos, hogy olyan emberek vegyenek körbe, akik azt a stílust képviselik, amit tanultam és amit imádok. Olyan legyen, ahol van valami közös ügy. Hasson valami a lelkemre. Tudom, hogy ezzel nem mondok semmi konkrétat…

Images_6414
Fotó: Dudás Ernő
Ágytörténetek - Tóth Eszter, Borbély Alexandra

Hogy egymásnak is fontosak legyetek?

BA: Igen, és hogy mindig inspiráljuk egymást. Hogy ne elégedjünk meg a megszokottal, hanem legyünk mindig újak és bátrak. Felháborít, ami langyos. Amikor olyat látok, amit még soha, az nagyon jó. Ilyenben akarok részt venni. Már most félek, amikor ugyanazt a mozdulatot csinálom, hogy rutin lesz belőle. Rájöttem egyébként, hogy egy csomó alakot, aki a fejemben van, a cseh filmek világából szedtem, igazából onnan táplálkozom, de ezeket már felhasználtam. Most mit csináljak? Kezdjek el más filmeket nézni? De azokat gyerekkoromban raktározta el az agyam, most már nem biztos, hogy úgy megmaradnának a dolgok. Csomó minden oda nyúlik vissza. Szerencsére teljesen más figurákat játszhatok, és ez nagyon jó, mert a skatulya mindenkinek a félelme. Elolvasom és rád gondolok – ez olyan egyértelmű. Az már ritkább, hogy elolvasom, és bár egyáltalán nem passzol, rád osztom, mert kíváncsi vagyok. Hol van ilyen? Lehet, hogy valahol kipróbálják, de nem ez a megszokott. Meg végül is, hogy lásson egy tanár egy emberhez? Ez a csodálatos a Gáborban, hogy nagyon téged használ, a te lényedet. Ez isteni. Egy utolsó kérdés?

Images_10474
Fotó: Dömölky Dániel
Borbély Alexandra a Két lengyelül beszélő szegény román olvasópróbáján

Miről szeretnél beszélni?

BA: Az osztályunkról, ami nekem nagyon fontos.

Többen említettétek, hogy nagyon jól tudtok együtt dolgozni, de együtt elmenni valahova, mondjuk bulizni, az képtelenség. Volt, aki meg azt mondta, hogy ez nagyon jó, ahogy eddig volt, de most már ideje, hogy mindenki menjen a maga útjára.

BA: Ezekkel egyetértek. De nem szeretném elveszíteni ezeket az embereket. Most is az működik, mint két éve, de lehet, hogy már az elejétől, hogy ketten-hárman le tudunk ülni egymással egy jót beszélgetni. Fontosnak tartom, hogy nézzük egymást, hogy reagáljunk egymásra, mert jól látjuk a másikat. Nekem igényem van rájuk. Szeretném, ha a kapcsolat megmaradna. Nekem ők az itteni családom, nagyon örülök, hogy ezek az emberek kerültek össze – őket sem én válogattam magamnak, ahogy a családját is kapja az ember. És nekem jó velük lenni.

Nyulassy Attila / Ugrai István / Zsedényi Balázs

Legközelebb: Tóth Eszter

A 2012-ben végzett színészosztály tagjaival az ötödik év során készült interjúk időrendi sorrendben itt olvashatók:

1.: Simon Zoltán: Nincs olyan, hogy kész
2.: Pálos Hanna: A maszk mögött személyesen
3.: Ficza István: Skatulya nélkül, bizalommal
4.: Huzella Júlia: Mindig valami furcsát jelentettem
5.: Tasnádi Bence: Áldozatokat kell hozni
6.: Kovács Gergely: Szeretnék új ügyekbe belekeveredni
7.: Borbély Alexandra: Nem hiszek a sebfelkapargatásban
8.: Tóth Eszter: A szükséges bátorság
9.: Rétfalvi Tamás: Táncolni mezítláb az izzó parázson
10.: Radnai Márk: Oroszlán nélkül nincs cirkusz
11.: Neudold Júlia: Lehet, hogy már munkamánia

>>> Diplomaosztó – Végzett a Máté-osztály

Címkék

Borbély Alexandra 011 Alkotócsoport Katona József Színház Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem)

A téma folytatása

Tóth Eszter: A szükséges bátorság 2011. november 24., 14:30

Rétfalvi Tamás: Táncolni mezítláb az izzó parázson 2011. december 1., 15:00

Radnai Márk: Oroszlán nélkül nincs cirkusz 2011. december 8., 15:00

Neudold Júlia: Lehet, hogy már munkamánia 2012. június 14., 16:30

Korábbi hírek e témában

Simon Zoltán: Nincs olyan, hogy kész 2011. szeptember 29., 13:15

Pálos Hanna: A maszk mögött személyesen 2011. október 6., 11:30

Ficza István: Skatulya nélkül, bizalommal 2011. október 13., 14:00

Huzella Júlia: Mindig valami furcsát jelentettem 2011. október 20., 11:00

Tasnádi Bence: Áldozatokat kell hozni 2011. október 27., 14:00

Kovács Gergely: Szeretnék új ügyekbe belekeveredni 2011. november 10., 12:30

0 hozzászólás