Twitter Facebook
Nézőpont (Schwajda György: Himnusz - Gózon Gyula Kamaraszínház) megosztása Facebookon Nézőpont (Schwajda György: Himnusz - Gózon Gyula Kamaraszínház) megosztása Twitteren
Nézőpont

Schwajda György: Himnusz (Gózon Gyula Kamaraszínház)


7óra77 pont
Közösség7.50 pont
Idő1 óra 40 perc, szünet nélkül

Megbűnhődte már e nép

Images_5132
Fotó: Puskel Zsolt / Teátrumfotó
Himnusz - Kuna Károly, Vasvári Emese
Ismerős az a helyzet, amikor valami olyasmi történik, amit a legrosszabb álmainkban sem szeretnénk látni, s erre rátéve egy lapáttal a katasztrófa bekövetkezte után egyik jóismerősünk, közeli hozzátartozónk vagy kedves barátunk a szemünkbe nézve széles mosollyal elárulja, hogy az egészről ő tehet, és segíteni szeretett volna nekünk? A Himnusz a „magyaros jóindulat” szól, amennyiben a „jóindulat” nem pozitív fogalom, sőt igazából ennél veszélyesebb dolog kevés van. S bár egészen más áthallásai voltak a történetnek 1981-es bemutatása idején – a darab főhőse a Himnusz éjféli eléneklése által indul el a lejtőn –, most sem tanulságok nélküli.

A Gózon Gyula Kamaraszínház előadásában Árkosi Árpád rendező és Antal Csaba díszlettervező időtleníti a teret, azonban a hely nagyon is konkrét – pirosra, fehérre és zöldre mázolt hungarocell-darabkákkal van bevonva a játéktér, ami tulajdonképpen egy cella, egy ráccsal körülvett nyomorult kis szoba-konyha. A látvány már az első pillanatban megfosztja a játékot a lehetséges reális értelmezéstől, s a színészek groteszkmód eltartott karakterformálása már az első percekben hangsúlyozza a groteszket, hogy aztán ezt fokozva eltolja a művet egészen a már-már ionescói abszurdig.

Pedig a reggeli indulás rítusában nincs semmi abszurd: Aranka kávét főz, csomagol, felébreszti Józsit, aki mosdik, megissza a kávét, rövid beszélgetés és irány a munkahely. E folyamat formája azonban már korántsem szokványos – Józsi a hűtőládából kel ki, s a hajnali tevékenységek mindegyike hangsúlyosan stilizáltan, torzan jelenik meg. Eközben rajzolódik ki a konfliktus tárgya a nem látható ellenféllel: a Himnusz éjféli eléneklése, amire Józsi ugyan sehogyan sem akar emlékezni, a lakóközösséggel ellentétben, amely ezért cserébe feljelenti Józsiékat csendháborításért.

Images_5131
Fotó: Puskel Zsolt / Teátrumfotó
Himnusz - Kuna Károly, Vasvári Emese

Images_5136
Fotó: Puskel Zsolt / Teátrumfotó
Himnusz - Kuna Károly
Innen indul a kisember harca, mintegy a tudtán kívül, észre sem veszi, hogy minden alkalommal újabb és újabb lépést tesz a fronton, aminek a következménye rendre egy újabb „jóindulatú segítség”, amiből a család teljes eladósodása, a lakás lerombolása, a gyerekek elköltöztetése, minden vagyon eltűnése következik. Az egyes stációkat a „mentorok” dala választja el egymástól: men in black – négy furcsa szerzet, akik végignézik az egész történetet, képviselik Józsi jóismerőseit, a lakókat, a hatóságot, egyszóval a külvilágot, s tulajdonképpen irányításuk alatt tartják a történéseket. A szünetekben folyamatosan verik le a lakás burkolatát képező trikolor faldarabkákat, hogy az elhatalmasodó abszurdban váljon világossá: nem kedélyesen tarka lakásról van itt szó, hanem nagyon is átlátható, ám zárt és sötét börtönről. Vasvári Emese és Kuna Károly apólékosan kidolgozott, reakcióiban, mozdulataiban tűpontos szerepformálása lehetetlenségében tökéletesen valóságos figurákat teremt a ragaszkodó, a megpróbáltatásokat a végletekig tűrő asszony, illetve a felismerés nélkül lázadó, tudatát következetesen felvállalatlanul alkoholba fojtó, önmagából teljesen kiforduló férfi alakjából. Párosuk remekül mutatja az élő lehetetlenséget, még annak ellenére is, hogy az ismétlődő szituációkat nem sikerül újabb és újabb ötletekkel kibélelni, s nem csupán a darabbeli napok, de az előadás is monotonná válik helyenként. Mégis: mindennek, illetve a jelentős dózisú didakszis ellenére (vagy éppen azért) a két színész kiváló munkája által átélhetővé válik a rutinba merevedett szeretet, a kiüresedett hit, az elvártságnak való megfelelés tragédiája. Az olyan élet üressége, amelyben nem hagyják az embert dönteni, amikor mások szeretnék megszabni, hogyan érezd jól magad, hogyan éld az életed, hogyan gondolkodj helyesen, hogyan és egyáltalán mit tegyél.

Amikor sokan visszasírják a „kényelmes diktatúra”, a gulyáskommunizmus évtizedeit – vagy egyáltalán, bármilyen diktatúrát, legyen az puha vagy jótékony vagy akármilyen, hajlandóak méltányolni –, érdemes belegondolni abba, hogy a viszonylagos jólétért cserébe az ember fizet: fel kell adnia a döntés szabadságát – de ezért nem is vállal felelősséget semmiért. Schwajda darabja egy felkiáltójel arra vonatkozóan, hogy szabadság nélkül nem lehet ember az ember – és az előadás ezt érzékletesen közvetíti. Lassan negyed öt van, érdemes kikelni a fagyasztóból.

Ugrai István

2011. február 18., 07:07

0 hozzászólás