Twitter Facebook

Schilling Árpád a Le Monde-ban: Az apátia mélypontja


2012. január 29., 12:00

Images_11641
A magyar színházi életről közölt egyoldalas körképet hétvégi számában a Le Monde című napilap. A mértékadó francia liberális újság külön interjút közölt Schilling Árpáddal, amelyben a „Franciaországban legismertebb magyar rendező” a kulturális életben tapasztalható apátiáról beszélt.

A körképet jegyző Brigitte Salino kritikus szerint „a hatalom nacionalista beavatkozásával szemben a színházi élet a tiltakozás és a kompromisszum között keresi az útját”. Véleménye szerint a Trafóban történt igazgatóváltás „rávilágít a kultúra összetett helyzetére Magyarországon, ahol a politikai hovatartozás és a művészi tétek összekeverednek”. Úgy látja, hogy miközben folyik egy belső háború a színház és a tánc között, a hatalom nacionalista pályára kívánja állítani a kulturális intézményeket. Egyes művészek a lelküket is eladnák, azokat viszont, akik elutasítják a kompromisszumokat, munkanélküliség fenyegeti – állítja a színházi újságíró, aki az Új Színház „szélsőjobboldali igazgatóságának” kinevezését nem szakmai, hanem politikai döntésnek tartja.

Schilling Árpád interjújában a legsúlyosabb gondnak azt nevezte, hogy a másfél millió Fidesz-szavazó és további másfél millió bizonytalan mellett abból a 4 millió emberből, aki soha nem szavazna a kormánypártra, sokan egyáltalán nem foglalkoznak politikával. Szerinte a polgári tudatnak történelmi és politikai okokkal magyarázható hiánya miatt kerülhetett hatalomra Orbán Viktor, akit „tökéletes populistának” tart. Hívei nem veszik észre, Orbán milyen mértékben hazudik: Putyin-módjára megjátssza az egyszerű embert, kiválóan beszél a nép és a politika nyelvén, s tudja, hogyan kell gyűlöletbeszéddel megosztani az embereket.

Images_11640
Fotó: Tóth Ridovics Máté
Schilling Árpád

„Annak a veszélynek az érzése, amely a köztársaságot fenyegeti, nem hatja át a magyarokat” – véli a rendező. „Szégyennek” tartja, hogy az értelmiség nem tiltakozik. „Elértük az apátia mélypontját. Egyesek félnek, mások pedig azt mondják: minden hiába, a rendszer be van betonozva” – hangsúlyozta Schilling.

MTI

Címkék

Schilling Árpád Trafó Új Színház

A téma folytatása

Dörner György átvette az Új Színházat 2012. január 31., 11:45

Zoroaszter Leó versei a remény színházáról 2012. február 1., 10:00

Fischer Ádám levele a néppárti EP-delegációhoz - Memorandum az európai színházakban 2012. február 1., 16:45

A fasizmus térnyerése ellen tüntettek az Új Színháznál 2012. február 1., 18:15

Sokszínűség, tolerancia, szolidaritás - európai színházak kiáltványa 2012. február 2., 12:45

„Jó hangulatú” társulati ülés az Új Színházban 2012. február 2., 14:30

Az Új Színház nem lesz Csurka István Színház 2012. február 6., 16:55

Áprilisig dől el, ki marad az Új Színház társulatában 2012. február 20., 19:10

Tarlós: Budapesti színházigazgatók - „rózsaszíntől a mélyvörösig” 2012. február 26., 13:30

Új Színház – Pozsgai: az előző vezetés vásárolta a lejárató kampányt 2012. március 20., 23:15

A Magyar Narancs kiadója beperli Pozsgai Zsoltot 2012. március 21., 18:06

„Mindenkit a társulat tagjának tekintenek” – az Új Színház bemutatói 2012. május 22., 17:00

L. Simon: A művészetbe ne szóljon bele az állam és a politika 2012. augusztus 21., 22:00

Alföldi Róbert: a főváros valótlan adatokkal védi az Újszínházat 2013. május 15., 23:45

„Nem tárgyalás, csak megbeszélés” – Tarlós cáfolja Alföldit 2013. május 17., 00:00

Korábbi hírek e témában

Dörner György az Új Színház igazgatója 2011. október 6., 11:58

Új Színház-ügy - Magyar Színházi Társaság: Ez politikai célú terület-szerzés! 2011. október 7., 13:40

Dörner György pályázata 2011. október 7., 18:10

Budapesti színházigazgatók: Dörner pályázata elfogadhatatlan! 2011. október 8., 12:30

Tarlós: elfogadhatatlan a színházigazgatók hozzáállása 2011. október 8., 16:54

Az Új Színház-ügy folytatódik 2011. október 14., 10:10

Tarlósnak tetszett Dörnerék koncepciója, de nem indokolt 2011. október 14., 13:45

Tüntetés az Új Színház előtt - Gáspár Sándor és Pokorny Lia távozik az Új Színházból - Fábry: új pályázat lesz 2011. október 22., 17:35

Új pályázat kiírását követeli a Nemzetközi Ellenállók Szövetsége 2011. október 23., 15:40

FAZ: éleződik a kulturális helyzet 2011. október 24., 12:20

Sütő András darabjai nem mehetnek az új Új Színházban – Tiltakozik a Német Színművészeti Akadémia 2011. október 25., 17:05

Tarlós: Előfeltételezésekkel kiabálják tele fél Európát 2011. október 26., 22:30

Dörner gőzerővel készül 2011. október 30., 21:30

Tarlós figyelmeztet, hogy Csurka veszélyeztet 2011. november 1., 04:00

Hamisított fotó az új intendáns lapjában 2011. november 2., 02:00

Nem tiltották ki az Új Színházból Dörneréket 2011. november 6., 16:25

A kulturális bizottság az Új Színház ügyéről 2011. november 7., 13:00

Osztrák nyílt levél az Új Színház ügye miatt: vissza a harmincas évekbe? 2011. november 10., 04:30

Mitos21: az európai színházi közösség kéri Dörner kinevezésének visszavonását 2011. november 26., 15:00

A Városházára került a 10 ezernél több aláírás Dörner György kinevezése ellen 2011. december 5., 18:30

A repertoár felétől búcsúzik januárban az Új Színház 2011. december 6., 11:00

A Der Spiegel az Új Színházról 2011. december 12., 13:30

Többen az intézmény elhagyására készülnek az Új Színházban 2011. december 13., 17:30

Csurka István nem dolgozhat az Új Színházban 2011. december 14., 16:50

Dörner nem is akarta Csurkát alkalmazni 2011. december 15., 12:35

Új Színház-ügy: nem a feltételeknek megfelelően bírálták el a pályázatokat? 2011. december 15., 18:00

Az átadás-átvételről egyeztetett Dörner György és Márta István 2012. január 4., 16:20

Dörner György közzétette műsortervét 2012. január 5., 20:00

Az Új Színház ügye a magyar és a német sajtóban 2012. január 9., 10:30

Dörner pályázata törvényes 2012. január 9., 20:00

Váltságdíj - Új Galceran-dráma csak négyszer az Új Színházban 2012. január 22., 11:00

A teljes repertoár lekerül az Új Színház műsoráról, többen távoznak 2012. január 25., 12:00

Új Színház-ügy: nyílt levél a The Guardianben - Tüntetés február 1-jén 2012. január 27., 11:45

0 hozzászólás