Twitter Facebook

Jön a Párnaember! – A hatodik hét: itt és most


2014. január 1., 20:11

„Ha nem hisszük el, hogy ez itt és most történik, akkor mehet az egész a levesbe.” – Martin McDonagh Párnaember című darabja a 011 Alkotócsoport és a Szputnyik produkciójában január 11-től látható.

>>> A készülő Párnaember előadásról információk itt olvashatók.

Párnaember

Radnai Márk, az előadás rendezője mondja: „Az ünnepek után kicsit nehezebb visszatérni a négy fal közé. Még nincs itt a premierhangulat, de már nincs is mit nyúzni az anyagon napi nyolc órában. Az előadás legfontosabb erénye kell hogy legyen, hogy a szereplők jelen időben fogalmaznak. Minden egyes kérdés és válasz ott születik, ott történik a szemünk előtt. Nem ugrálunk az időben, nincsen új esemény. Egy kihallgatószobában nézzük végig, hogyan törnek meg egy embert, aki állítása szerint nem követett el semmit. Ha nem hisszük el, hogy ez itt és most történik, akkor mehet az egész a levesbe. És ezt színészként nap mint nap, óráról órára, percről percre produkálni lehetetlen feladat. Minden alkalommal újra rácsodálkozni a térre, a partnerekre, minden segítség nélkül, komoly teher. Ugyanakkor pedig a színészet és a színház sajátja. Minden darabban, minden előadásban ezeket a pillanatokat keressük, és ezeket akarjuk reprodukálni. Soha nem dolgoztam még ennyire szövegcentrikus előadáson. Nincsenek új helyzetek, új szereplők, esetleg egy koreográfia, ami kicsit kilazítja a figyelmet vagy más energiákat mozdít meg. Minden fordulat és minden történés a színészek játékán múlik. Azt gondolom, ránk fért már egy ilyen komoly feladat. Sokaknak fogunk új oldalunkról megmutatkozni. Hamarosan kész a díszlet, el kell kezdeni forgatni a szpotokat, megfesteni a plakátot, összerakni a novellákat. Rengeteg munka vár még ránk, de most se spórolunk az energiával.”

Címkék

Radnai Márk 011 Alkotócsoport Párnaember

Korábbi hírek e témában

Meanwhile in Kansas – Az első hét 2012. november 20., 11:11

Meanwhile in Kansas – A második hét 2012. november 27., 11:11

Meanwhile in Kansas – A harmadik hét 2012. december 4., 11:11

Meanwhile in Kansas – A negyedik hét 2012. december 11., 11:11

Meanwhile in Kansas – Az ötödik hét 2012. december 18., 14:11

Meanwhile in Kansas – A hatodik hét 2012. december 25., 12:11

Meanwhile in Kansas – A hetedik hét 2013. január 3., 11:11

Éjjeli razzia a Bárkán – Készül a Meanwhile in Kansas 2013. január 8., 11:11

Készül a Droszt – 1. rész 2013. augusztus 12., 20:11

Készül a Droszt – 2. rész 2013. augusztus 20., 20:11

Készül a Droszt – 3. rész 2013. augusztus 26., 20:11

Készül a Droszt – 4. rész 2013. szeptember 2., 20:11

Készül a Droszt – 5. rész 2013. szeptember 9., 20:11

Készül a Droszt – 6. rész 2013. szeptember 16., 21:11

Készül a Droszt – 7. rész 2013. szeptember 23., 20:11

Készül a Droszt – 8. rész 2013. október 2., 20:11

Taxis filmszínház, élőben vágva 2013. október 10., 11:00

Jön a Párnaember! – Az első hét: olvasópróba 2013. november 18., 20:11

Jön a Párnaember! – A második hét: elképesztő energiák 2013. november 25., 20:11

Jön a Párnaember! – A harmadik hét: kihallgatószoba 2013. december 2., 20:11

Jön a Párnaember! – A negyedik hét: beljebb ásunk 2013. december 11., 20:11

Jön a Párnaember! – Az ötödik hét: mesés horror 2013. december 16., 20:11

0 hozzászólás