Twitter Facebook
Nézőpont (Gerhart Hauptmann: A patkányok - Újvidéki Színház) megosztása Facebookon Nézőpont (Gerhart Hauptmann: A patkányok - Újvidéki Színház) megosztása Twitteren
Nézőpont

Gerhart Hauptmann: A patkányok (Újvidéki Színház)


7óra78 pont
Közösség10.00 pont
Idő2 óra 30 perc, egy szünettel

Az ember vége

Images_22648
Fotó: Mikus Csaba
A patkányok - Faragó Edit
Nézi az ember ezt az előadást, és elfelejti, hogy utazott miatta háromszáz kilométert. Persze, aztán körbenéz, és világos, hogy Újvidéken vagyunk, de lehetnénk igazából bárhol ebben a közép-kelet-európai pár száz kilométeres körsugarú koncentrátumban, mi több, akár bármikor, legalábbis az utóbbi százakárhány évben (Hauptmann darabja 1911-ben született). Alföldi Róbert rendezése úgy modern, hogy alapvetően teljesen klasszikus megoldásokat használ, ha bármi is provokatívnak nevezhető, az a darabból van levezetve, mint minden rendes színházi előadásban (ahogyan egyetlen rendes színházi előadás sem nélkülözheti a provokativitást).

Gyarmati Kata és Alföldi Róbert szikárra húzza a darabot, amely önmagában hordozza egy nagyméretű katasztrófa előképét – nem a maga konkrétságában, hanem pont úgy, ahogy a német bűnfilmek atmoszférája előjelzi a második világháborút –, egy olyan érzetet, ami nem egyszerűen súgja, hanem határozottan állítja: valaminek a végéhez érkeztünk. A nyomasztó közeg, a morális nyomor, az erkölcsi tehetetlenség az emberi(es/ség) végállapotát jelzi. Az előadás tehetségét pedig az mutatja, hogy mindezt meg lehet izgalmasan, sőt akár humorosan mutatni. És mégis mindezzel együtt félelmetes tud lenni az egész, úgy taszít, hogy közben vonz.

Images_22649
Fotó: Mikus Csaba
A patkányok - Huszta Dániel, Krizsán Szilvia

Ennek eszköze a hullámzás. A történet komikus oldalát a képmutató, ripacs Hassenreuter ex-színigazgató képviseli, a felszín és külcsín mestere, aki minden hatalomnak megfelel szívesen, csak legyen belőle ismét színigazgató. Az átmeneti időt jelmezkölcsönzőként tölti, noha megvetéssel nyilatkozik arról, aki e titulussal hivatkozik rá, nota bene, a jelmezeket a volt színházából menekítette ki, ami nyilvánvalóan a tulajdonviszonyok önkényes átrendezését hivatott jelezni. (Az előadás ebben a tulajdonképpeni jelmeztárban játszódik, a ruhák, kosztümök, jelmezek jelentős része a színpadon fekszik egymás hegyén-hátán, ezen gázolnak át a szereplők.) A Balázs Áron által ízléssel végletesen nevetségesre kifordított figura a színésztechnikai és logisztikai tudás teljes arzenálját felvonultatva szervezi kiterjedt életét, ám valódi érzésekre, intenciókra már képtelen, családi magánéletét érdekeinek alárendelve intézi. Nem nézi jó szemmel, hogy lánya – Szilágyi Ágota Walburga belső kilátástalansága okán érzett kétségbeesését ragadja meg érzékletesen – tanítványával, a kevéssé tehetséges és még kevésbé tehetős ex-teológusjelölttel, Spittával (Sirmer Zoltán alakításában igencsak málénak tűnik a fiú, aki amúgy jövőjét illetően szembeszáll apja akaratával) kötné össze az életét, felesége (Banka Lívia archetipikus alakítása) jelenléte pedig kimerül az üzemi módon kivitelezett sípolásban és rikácsolásban, így nem csodálható, hogy a boldogságot egy ifjú művésznő karjaiban találná meg (Elor Emina elrajzoltan komikus, ám szemrevaló jelenése mértéktartó marad az előadás rendszerében). Bár az előadás humora koránt sem működik eléggé markánsan (mintha valami olyasmi lenne a nézőtéri levegőben, hogy amit látunk, azon nem szabad nevetni), tény, hogy a komédia széles eszköztára fölvonul a burleszktől az önreflexív abszurdig (pl. a latin közmondások lefordítása kifelé), ami jól ellensúlyozza a darab másik cselekményszálát, Johnék tragédiáját.

Images_22647
Fotó: Mikus Csaba
A patkányok - Krizsán Szilvia, Ferenc Ágota

Ez a tragédia ugyanis a maga keresetlen egyszerűségében sötét és nyomasztó. Johnné gyereket szeretne, és mivel saját magzata elmegy, a szomszédban lakó lengyel lány születendő csecsemőjét venné magához. Az elejétől kezdve gyaníthatóan nem happy endre kifutó történet a lecsúszott egzisztenciák szürke-színes palettáját tárja elénk, a naiv, becsületes munkáslélektől a bűnözőn át a deklasszált alkoholistáig minden van itt, és az előadás talán legnagyobb erénye, hogy mindőjüket komolyan veszi. A frusztráció, a megfeleléskényszer, az elveszettség, a kilátástalanság mint motivációs erők mellett egyenértékűen ott van az életre való rácsodálkozás, a túlélni akarás, a szeretet. A családteremtés szándéka tragédiába fut – mert nem valóságos, hanem erőltetett. Mert hiányzik a bizalom. A megértés. Az együttgondolkodás. Az együttérzés. A szeretet. És ez félelmetes. Alföldi A patkányokban nem ítél, hanem egy olyan életrendszert mutat be, amely önmagában hordozza a lealacsonyodás – nem csupán lehetőségét, hanem kényszerét. Ettől lesz igazán mélyen félelmetes az előadás is.

Images_22642
Fotó: Mikus Csaba
A patkányok - Mészáros Árpád, Huszta Dániel, Balázs Áron, Kőrösi István

Ebben a vészes hidegségben igen meggyőző alakítást vezet elő Krizsán Szilvia: kicsiben jut el a nagyig, ami szép színészi bravúr. Johnnéja tizenkettő egy tucat, vágya átélhető és megérthető, Krizsán apró mozdulatokkal viszi a vállalhatatlan felé a karaktert, amit szinte észre sem veszünk, mert a belső tisztaság eltakarja a megvalósítás szörnyűségét, amellyel férjét is szeretné kielégíteni, van ebben szeretet és önzés egyaránt. Talán még drukkolunk is neki, hogy legyen az övé a gyermek. Ferenc Ágota a gyerekre vigyázó szolgálólány alkalmatlanságát és önzését úgy mutatja meg, hogy megmaradnak morális gátjai, de ezek nem a belsőből származnak. Mészáros Árpád Johnja valóban naiv és tisztességes alak, a tisztaságban méltó párja feleségének, noha a színész gesztusai időnként túlzóak, hevesek, nem sikerül végig indokolt hangütésben tartani a kőművespallért. Huszta Dániel Brunója talán az előadás legizgalmasabb alakja: van a bőrkabátos kemény külső mögött valami puha, valami megfoghatatlanul könnyű, a beszéde, mozgása kimódoltan lassúnak hat, és ez az elegy egy különösen költői, sejtelmes figurát eredményez, valami minden polgári erkölcsiségtől távol levő öntörvényűséget, ami azonban távolról sem egyenlő a gonoszsággal – Johnné testvérének ugyan csupán két jelenése van, a karakter számos kérdőjele, megismerhetetlensége, talányossága mégis szinte rátelepszik a közegre. Megrázóan erős Faragó Edit Knabbénéja: a színésznő meggyőzően játssza el a lecsúszott, alkoholba, morfiumba menekült asszony szétesettségének történetét, a színpadon egyszerre van ott a múltja, a jelene, a jövője, a gyerekét kereső anya és az immár mindenre képtelen nő elveszettsége.

Images_22645
Fotó: Mikus Csaba
A patkányok - Szilágyi Ágota, Krizsán Szilvia

Zöldy Z. Gergely fémállványzatot tervezett a játéktérre, ebben a ki- és bejáratát illetően is bizonytalan, kétszintű, éppen hogy ember nagyságú minilabirintusban játssza el az Újvidéki Színház társulata Hauptmann morális zsákutca-rendszerét, kihasználva a folyosó szűkösségét, a kilépési lehetőségeket, játszva a szintkülönbségekkel, bejátszva még a padlást is. A színpad szintjén a szereplőknek nagyon kell vigyázniuk, hogy ne üssék be a fejüket a fémállványzat plafonjába. Persze elkerülik, noha a nézőtéren ösztönösen lehúzzuk a fejünket. Így „súgunk” nekik, pedig lehet, hogy nekünk kellene odafigyelni arra, amit ők súgnak ezzel nekünk.

(2014. január 16.)

Ugrai István

2014. január 27., 07:07

0 hozzászólás