Twitter Facebook
Nézőpont (Marguerite Duras: Nyáron, este fél tizenegykor - Trafó) megosztása Facebookon Nézőpont (Marguerite Duras: Nyáron, este fél tizenegykor - Trafó) megosztása Twitteren
Nézőpont

Marguerite Duras: Nyáron, este fél tizenegykor (Trafó)


7óra76 pont
Közösség9.00 pont
Idő1 óra 45 perc, szünet nélkül

Kiismerhetetlen

Túlfűtött spanyol nyári délután, az égen koromfekete felhők hozzák a megváltó esőt, ami ahogy rákezd, a hőség által összezavart érzelmeken eluralkodik a félelem és a misztikum. Izgalmas miliő – pláne ha hozzávesszük, hogy a kis spanyol faluba érkező, egymással furcsa viszonyban álló Maria, Pierre, Claire és Judith (aki kiskorúsága okán kivételt képez) egy gyilkosság kellős közepébe csöppen: Rodrigo Paestra rajtakapta feleségét egy másik férfival, és mindkettőt agyonlőtte. A szereplőkből pedig ezen az estén sok minden kikívánkozik.

Images_6298
Nyáron, este fél tizenegykor (plakátgrafika)
Leginkább Mariából, aki a faluban töltött éjszaka alatt megéli minden elfojtott vágyát, a tizenhét éves kora óta ugyanazt az arcot viselő nő szinte teljesen belebolondul Paestra elszánt határozottságába, szerelmes lesz a titokzatos, szerelmét vesztett férfibe. De Claire és Pierre friss, szexuális kalandozásokra vágyódó kapcsolata is alaposan megszenvedi ezt az estét, hiszen a férfi nem is olyan régen még együtt volt Mariával. Közben a rendőrség nyomoz, de a mindenkit egymás testvérének tekintő közösségben nincs könnyű dolguk, nem is sikerül elkapni a gyilkost. Mariának – akit a falu férfijai is könnyedén befogadnak – viszont az ösztönei segítségével sikerül megtalálnia őt. De itt hagyjuk is abba a történetismertetést, mert bár Vörös Róbertnek komplex, egész műként sikerül színpadra adaptálnia Marguerite Duras regényét, annak minden érzelmi kiszolgáltatottságával és megfoghatatlanságával együtt, ennek színpadra állítása azonban már annál kevésbé sikeredett teljesértékűre.

A hangulat, ami állandóan felsejlik a műben, az előadás során csak ritkán, főként Kamondy Ágnes latinos zenéjének köszönhetően hatja át a nézőteret. Kétségkívül hatásos elem az állandóan szemerkélő eső, a stroboszkóp-villámlás és a színpadon megfejthetetlen elszántsággal hol halottat gyászoló, hol egymás hegyén-hátán alvó, hol a bárban iszogató tömeg, és ezen motívumok képesek is életet lehelni a történetbe, de nem annyit, amennyire szükség lenne. Menczel Róbert hatalmas, játékos tere – emelvények, egymással szembe, alá helyezett nézőtér, köztéri, virágszirmokkal teleszórt, láblógató medence – szintén hangulatos eleme a látványnak, de ez a sok minden – annak ellenére, hogy tökéletes elemei lehetnének az előadásnak – nem ér össze eggyé.

Vörös Róbert rendező bár jól mozgatja ezeket az elemeket, a főbb szereplőkkel már nem képes ilyen találékonyan bánni. A párbeszédek sokszor csak beszélgetésekké válnak – bár a színészek részéről érezhetően át vannak gondolva. Maria és Pierre beszélgetése a hotel folyosóján érzékletes látvány, ahogyan Pierre és Claire jeleneteiben is akadnak ilyenek, ezek rendszerint nem képesek azt kifejezni, hogy a szorongásokon kívül konkrétabban mi működteti őket – és ezeket is válaszként

Images_6309
Fotó: Kővágó Nagy Imre
Nyáron, este fél tizenegykor - Makranczi Zalán. Udvaros Dorottya

Ennek ellenére Udvaros Dorottya jelenetről jelenetre, minden körülmények között komplexen építi fel Mariát: régi emlékek, bonyodalmak munkálnak benne, miközben a múlt minden eseményét összeköti a jelennel, totális elszántság és kaotikus kiszámíthatatlanság között ingázik, egyszerre izgalmas és hátborzongató nő. Ő az egyetlen, aki képes egy érzékelhető ívet keresztülvinni karakterén. Makranczi Zalán Pierre-je egy döntésképtelen, az életét valahol teljesen félresiklatott, de ebben a bizonytalanságban a nők számára meglehetősen vonzó férfi. Szabó Vera lényében és tekintetében jeleníti meg Claire heves, lobbanásra kész lényét. Gergye Krisztián Rodrigo Paestra elszánt, titokzatos tekintete mögé egy megtört és megviselt férfi képét festi fel.

Gergye Krisztián a táncosok által visszafogott szenvedélyességgel átadott záró koreográfiája pillanatok alatt, magával ragadóan adja át Maria és Rodrigo Paestra kapcsolatát, és ezek a pillanatok annyira kidolgozottak, hogy szinte magyarázatot is adhatnának mindenre. Szinte, hiszen a hiányzó láncszemeket, az indítékokat – amik érezhetően valahol belül működnek, csak nagy ritkán jönnek le a színpadról a nézőtérre – nem képesek pótolni. Az például érthetetlen, hogy miért nincs több ilyen tánc az előadásban, egybedolgozva a jelenetekkel, hiszen láthatóan erős a kapcsolat közöttük, de ebben a formában nem tudják segíteni egymást. Olyan, mintha az alkotók ezzel a zárószenvedéllyel akarnának megindokolni mindent – ez részben jogos is, hiszen ha kifejeznénk őket őszintén, akkor könnyebb lenne az életünk – de ebben a formában ez kevés. Ellenben Maria kiismerhetetlen nőiességével.

Nyulassy Attila

2011. március 30., 07:07

0 hozzászólás