Twitter Facebook
Nézőpont (Gustave Flaubert, ifj. Alexandre Dumas, Jacques-Henri Bernardin de Saint-Pierre, Walter Scott: Bovary Emma - Dollár Papa Gyermekei) megosztása Facebookon Nézőpont (Gustave Flaubert, ifj. Alexandre Dumas, Jacques-Henri Bernardin de Saint-Pierre, Walter Scott: Bovary Emma - Dollár Papa Gyermekei) megosztása Twitteren
Nézőpont

Gustave Flaubert, ifj. Alexandre Dumas, Jacques-Henri Bernardin de Saint-Pierre, Walter Scott: Bovary Emma (Dollár Papa Gyermekei)


7óra77 pont
Közösség7.00 pont
Idő50 perc, szünet nélkül

Más, mint aki

Images_17305
Bovary Emma - Kiss-Végh Emőke
Van abban valami lehetetlenség, hogy az ember a Párisi udvar egyik lakásában, a negyediken, egy francia divatszalon, a Je Suius Belle varrótermében épp azt készül nézni, ahogy Bovary Emma – Flaubert egyik híres, a megjelenése idejében nagy botrányt kavart regényének főhősnője – életre kel, sőt mi több: az életéről mesél. Nem is a helyszín a furcsa, vagy a párosítás, vagy az a tény, hogy Bovaryné sztorizgat hanem az, hogy tulajdonképpen mindebből semmi nem tűnik igaznak egy percig sem, miközben az ember előtt pillanatokra valahogy mégis megszületik ez a kiszámíthatatlan és szeszélyes nőalak. És az is furcsa, hogy mindez egy divatszalonban történik, ahol mégiscsak azon munkálnak az emberek, hogy valamilyen képet mutassanak magukról – Bovary Emma meg ott áll előttünk, olyasféle öltözékben, amilyen kint a folyosón is lóg egy sztenderen, és mesél.

Mesél arról, hogyan sikerült egy illatozó és jól öltözött férfi által kitörnie a családi mókuskerékből, hogy unt rá erre a férfira, akiről azt hitte, hogy szerelmes belé, és szerzett magának egy szeretőt, akivel végre felszabadult lehet, miközben tudván tudja, hogy az egész csak színjáték. Időközben szerzett még egy szeretőt. A férje gusztustalan a számára, hányingere támad, ha érzi, hogy a közelében van. Persze Emma igazi dáma, tudja az úri szokásokat, elvárásai vannak, tanulni akar. Meg persze számító és kicsinyes is: állandóan a másik szépséghibáját keresi és bizony jóízűeket is tud derülni a tökéletlen külsőségen. Állandóan a szenvedély után kajtat, hiszen Emma elsősorban is romantika-vámpír, szinte magába szippantja az érzelmes történeteket, falja a szerelmi sztorikat, és attól sem retten vissza – sőt büszke rá –, hogy bemagolja kedvenc lávsztoris részeit. Szóval van előttünk egy nő, egy kitalált figura, aki él-hal a kitalált figurák romantikus kalandjaiért.

Nézőként azért néha el lehet tévedni ebben a nagy kalandozásban, hiszen nem csak Flaubert, hanem más szövegek is elhangzanak: Alexandre Dumas-tól, Jacques-Henri Bernardin de Saint-Pierre-től és Walter Scott-tól, amik bármennyire is képesek egységként működni és kifejezni az emlékeiben cikázó Emma furcsa személyiségét, a hirtelen váltások közepette, azért nem mindig lehetünk biztosak abban, hogy most éppen Rudolfról, Leóról, Bovary Károlyról, az osztálytársáról vagy magáról beszél ez a narancssárga ruhás hölgy (dramaturg: Csikesz Erzsébet).

Mindezzel együtt viszont kétségtelen, hogy Kiss-Végh Emőke nagyon ügyesen és legfőképpen becsapósan bánik az egyébként is becsapós Emmával. A színésznő mindvégig egyszerű gesztusokkal, igen intim hangfekvéssel kezeli karakterét, miközben ott görcsöl a vállában az a bizonyos úri testtartás, ami remek humorforrása egy-egy sommás véleménynek, szúró tekintetnek vagy eltúlzott mozdulatnak. Egyszerre nőies és mellőz mindennemű nőiességet. Egyszerre disszonáns és önazonos mindez a megjelenésével, a Brigi – Hajclub Team által tervezett hajkölteménnyel, Keizer Dorka finoman kihívó sminkjével, valamint Dévényi Dalma Alma és Kiss Tibi 19. századi jelleget öltő, de nagyon is divatos jelmezével. Tényleg olyan ettől ez a Bovary Emma, mint egy dáma.

Images_17304
Bovary Emma - Kiss-Végh Emőke

És csak valahol, az utolsó pillanatban – vagy talán azután – ért meg egyáltalán valamit az ember abból, hogy miért az a sok félreszólás, kinézés, miért is esik ki néha a finom úri hölgy szerep mögül egy bumfordi parasztlány. Bár roppant erőteljes gesztus nyitja fel a szemünket, az eddigi játék sokkal finomabb, túlságosan is finom volt ahhoz, hogy ez a pillanat valóban megszülessen, hogy hirtelen összeálljon a kép, hogy végig be voltunk csapva, hogy ez csak játék. Nem csak Bovaryné képzelte azt, hogy ő valaki más, hanem valaki más is azt képzelte, hogy ő Bovaryné. Valahol egy diszkóban, a Ferenciek környékén, trance-re vagy house-ra rázva magát. Végül is miért ne? Amúgy is van ebben az egészben valami lehetetlenség, hogy az ember mindig másnak képzeli magát, mint aki.

Nyulassy Attila

2013. január 25., 07:07

0 hozzászólás