Twitter Facebook

A Titkaink a legjobb előadás a kritikusok szerint


2014. szeptember 21., 22:20

A Trafóban megrendezett gálaesten adták át a Színikritikusok Díja 2014. évi elismeréseit.

A 34. alkalommal odaítélt elismerésre a kritikus céh tagjai legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolhattak, az idén 23 kritikus adta le szavazatát. A Színikritikusok Díját a legtöbb szavazatot kapó művész, illetve produkció vihette haza. A gála keretében 15 kategóriában hirdettek győztest, az díjakért a kategóriák mindegyikében három jelölt volt versenyben.

Images_21036
Fotó: Mészáros Csaba
Titkaink - Stefanovics Angéla, Pintér Béla

A legjobb előadás díját a Pintér Béla és Társulata Titkaink című előadása kapta, Pintér Béla rendezésében. „Ez társulatunk talán eddigi legnagyobb elismerése” – mondta Pintér Béla író, rendező, színész, aki felidézte: megtörtént már, hogy független színház nyerte el a legjobb előadás díját: a Krétakör a „Siráj” című produkcióval. „Úgy látszik, Csákányi Eszter azért kell hozzá” – jegyezte meg a rendező, utalva arra, hogy a színésznőnek mindkét előadás sikerében kulcsszerepe volt.

A legjobb rendezésért az Örkény Színház produkciója, a Hamlet színpadra állításáért kapott díjat Bagossy László. „A Színikritikus Díj szerintem a legjobb díjak egyike, pénz nem jár vele, de szégyellni se kell, mint azokat a díjakat, amelyekkel pénz jár” – mondta videoüzenetében a rendező.

Images_23525
Fotó: Dudás Ernő
Hamlet - Für Anikó, Kókai Tünde, Znamenák István

A legjobb női főszereplő díját Szandtner Anna vehette át a Stuart Mária (Örkény Színház, rendező: Gáspár Ildikó) főszerepéért. A legjobb férfi főszereplő elismerését Fodor Tamás kapta az I. Erzsébet című darabban nyújtott alakításáért, Szikszai Rémusz rendezésében, a Szkéné Színház, a FÜGE és a Vádli Alkalmi Színházi Társulás előadásában.

Images_21852
Fotó: Mészáros Csaba
I. Erzsébet

A legjobb női mellékszereplő díjat Bozó Andrea (Bányavíz, Szkéné Színház, rendező: Csizmadia Tibor) kapta. A legjobb férfi mellékszereplő díjat megosztva kapta Kaszás Gergő (I. Erzsébet, rendező: Szikszai Rémusz), illetve Krisztik Csaba (Irtás, Forte Társulat, rendező: Horváth Csaba és Lear király, Vörösmarty Színház, rendező: Bagó Bertalan). A legjobb új magyar dráma díját Pintér Béla vehette át, Titkaink című darabjáért.

A gyermek- és ifjúsági előadások közül a Budapest Bábszínház 3-4 éveseknek szóló Boribon és Annipanni című produkciója (rendező: Ellinger Edina) nyerte el a kritikusok elismerését.

Images_25113
Fotó: Éder Vera
Boribon és Annipanni

A legjobb zenés/szórakoztató előadás a Centrál Színház Chicago című produkciója (rendező: Bozsik Yvette), a legjobb független előadás a Forte Társulat és a Szkéné Színház produkciója, az Irtás lett (rendező: Horváth Csaba).

A legjobb színházi zene elismerését idén is Kovács Márton vehette át (A képzelt beteg, Örkény Színház).

Images_24487
Fotó: Gordon Eszer
Stuart Mária - Znamenák István, Hámori Gabriella, Spiegl Anna, Vajda Milán, Szandtner Anna, Polgár Csaba, Pogány Judit

A legjobb jelmezért Izsák Lili és Kálmán Eszter (Stuart Mária, Örkény Színház), a legjobb díszletért Balázs Júlia (A revizor, Vígszínház és Szputnyik Hajózási Társaság) kapott elismerést.

A legjobb pályakezdő elismerését Lovas Rozi (a Pesti Magyar Színház tagja, aki 2012-ben végzett Mohácsi János osztályában a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán) nyerte el.

Különdíjat ítéltek oda a kritikusok az írókat, színészeket és a múzeum alkotásait összekapcsoló európai uniós összművészeti projekt, a Ganymed Goes Europe programért.

Images_25171
Fodor Tamás
Egy kategóriában már korábban odaítélték a díjat: a színikritikusok negyedik alkalommal adományoztak életműdíjat, ezt az idén Fodor Tamás rendező, színész, a Stúdió K alapítója kapta.

„Az elismerésekkel nem lehet mit kezdeni, megmagyarázhatatlanok” – mondta, majd korábbi, hasonlóan jóleső elismerésekre emlékezett. Felidézte, amikor 1998-ban Szolnokon Vasziljev rendezésében Törőcsik Marival játszott, aki azt mondta: „ide figyeljen Fodor, mondtam én már magának, hogy magával elég jó játszani”.

Visszaemlékezett arra is, amikor 2006-ban a Stúdió K-ba bement egy kislány az egyik gyerekelőadásra és azt mondta: „Apu ez színház? Ez teljesen olyan, mint otthon”.

A kulturális élet jelen történéseire reflektáló gálaestet Néder Panni rendezte, a műsorvezető Lang Györgyi és Kulka János volt.

MTI / 7 óra 7

Címkék

Balázs Juli Bozó Andrea Csákányi Eszter Fodor Tamás ifj. Bagossy László Izsák Lili Kálmán Eszter Kaszás Gergő Kovács Márton Krisztik Csaba Kulka János Lang Györgyi Lovas Rozi Néder Panni Pintér Béla Szandtner Anna Budapest Bábszínház Centrál Színház Forte Társulat FÜGE (Függetlenül Egymással) Krétakör Örkény István Színház Pintér Béla és Társulata Stúdió K Színház Szkéné Színház Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet - Labor Trafó Vígszínház Vörösmarty Színház 34. Színikritikus-díjátadó gála 2014 A képzelt beteg A revizor Bányavíz Boribon és Annipanni Chicago Ganymed goes Europe Hamlet I. Erzsébet Irtás Lear király Siráj Stuart Mária Titkaink

Korábbi hírek e témában

Átadták a Színikritikusok Díját 2008. szeptember 30., 21:21

Színikritikusok díja: az Istenítélet a legjobb előadás 2009. szeptember 26., 12:36

A kétfejű fenevad a legjobb előadás: átadták a Színikritikusok Díját 2010. szeptember 27., 17:59

Nevet keres a Színikritikusok Díja 2011. február 2., 10:30

Vegyen részt a kritikusok díjának átadásán! 2011. április 12., 11:30

Törőcsik Mari kapja a színikritikusok életműdíját 2011. június 10., 16:45

A Polgár Krisztina Emlékalap is támogatja a Színikritikusok Díja átadógáláját 2011. augusztus 1., 12:00

Színikritikusok Díja 2011 – itt vannak a jelöltek 2011. augusztus 17., 01:30

Mohácsié a legjobb előadás, Bagossyé a legjobb rendezés - Átadták a Színikritikusok Díját 2011. szeptember 25., 22:15

Senkálszky Endre kapja idén a színikritikusok életműdíját 2012. június 16., 17:30

Íme a Színikritikusok Díjának jelöltjei 2012-ben 2012. július 30., 18:15

Schilling visszautasítja a jelölést - A „függetlenség” nem esztétikai kategória 2012. augusztus 15., 16:40

A 32. Színikritikusdíj átadó ünnepsége a Nemzeti Színházban 2012. szeptember 5., 13:30

Senkálszky Endre átvette a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját 2012. szeptember 12., 13:15

Vasárnap este adják át a Színikritikusok Díját a Nemzetiben 2012. szeptember 13., 14:00

A mi osztályunk, Vágyvillamos, Kaisers TV – Átadták a Színikritikusok Díját 2012. szeptember 16., 22:30

Íme a Színikritikusok Díjának 2013. évi jelöltjei – Tizenkét jelölés a Nemzeti Színháznak 2013. július 25., 15:00

Zsámbéki Gábor kapja a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját 2013. szeptember 10., 23:25

A nép ellensége és az Angyalok Amerikában a legjobb a kritikusok szerint 2013. szeptember 22., 20:55

Nyilvános a Színikritikusok Díja idei várományosainak névsora 2014. július 28., 18:30

Fodor Tamás a színházi kritikusok idei életműdíjasa 2014. szeptember 3., 12:30

0 hozzászólás