A drog jó, érteeem? (Crystal Castles: Untrust Us)

dalfejtő.png

 Mai rövid dalfejtésünk célpontja a kanadai Crystal Castles, mely már a nevével sugallni igyekszik, hogy jócskán van köze a drogokhoz (a kristály tudniillik egy metamfetamin). Elborult, szürreális, gyakran bizarr képeket megjelenítő, és általában a végtelenségig széteffektezett szövegeiket később is tervezzük elemezni, ezúttal azonban egy kifejezetten rövid darabot választottunk, mely elvezet minket a kristálykastély-élmény lényegéhez. Ez a darab ugyanis az egyszerű címadás jegyében fogant Crystal Castles I című debütáló nagylemez nyitószáma, az Untrust Us.

 

 

 Bizonyára kevesen tudták kihallani a furára effektezett énekszólamból, hogy mi a fenét is akar üzenni nekünk Alice (az énekesnő, Alice Glass) Csodaországból, úgyhogy inkább egyből lerántjuk a leplet. A folyamatosan ismétlődő szöveg mindössze az alábbi spanyol mondat:

"La cocaina no Es buena Para su salud"

 Ez pedig annyit tesz: "A kokain nem tesz jót az egészségnek!". E nyilvánvaló tény megállapítása nem tenné még különlegessé a nótát, számos drogprevenciós dal született már a világon, személyes kedvencünk a Paff, a bűnös sárkány:

 

 

 Szóval nem kell meglepődni, hisz már mindannyiunk gyermekkori idolja, Ford Fairlane is megmondta:

"Ő mindenféle rocksztárokkal lógott. Olyanokkal, amilyen Bobby Black volt. Akik ha kell a pénz a drogra, csinálnak néhány "Rock a drog ellen" reklámot"

 A tárgyalt dal igazi érdekessége azonban csak a paratextus (azaz a szöveg és cím kapcsolatának) vizsgálata révén tárul fel. A dal címe: Untrust us - egyszerűségében lefordíthatatlan, talán a Ne bízz bennünk! kifejezés áll hozzá legközelebb (tudniillik az untrust szó sajátos neologizmus, ilyen kifejezés nem létezik, az un- előtag viszont ellentétes jelentést kölcsönöz a szónak: unbízz/debízz bennünk!). Vagyis ne bízz bennünk, mikor azt mondjuk neked, hogy a drog rossz, hiszen mi kipróbáltuk, és nekünk tök jó volt. E vonatkozás életrajzi elemekkel magyarázható: Alice Glass a mendemondák szerint 14 évesen hagyta ott a szüleit, hogy egy punk kommunában és a drogoknak éljen. Hát nem egy kifejezett Bobby Black-karakter.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://spoiler.blog.hu/api/trackback/id/tr54578195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

                       Tömegkultúra belülről, kifordítva.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...