A ZZ Top újra a topon (ZZ Top: La Futura)

dalfejtő.png

Bevallom urasan, nem vagyok teljes tudatában az említett zenekar történelmének, de nekem ne! Kis pöcsös koromban az anyatejjel szívtam magamba a Gimme All Your Lovin-t, meg a Sharp Dressed Man-t, és mindegyiket imádtam. Mivel akkoriban nem tudtam, mi fán terem a zenehallgatás, mert mint mondtam, eléggé pöcsköszörű voltam, épp hogy tudtam járni, így a helyi lemezboltba sem tudtam bemenni, hogy "Csókolom, az összes ZZ Top kazettát kérem, de azonnal". Amikor azonban apám hifijéből megszólalt a már említett két nóta, vagy amikor az MTV szólt éppen, akkor napgép fel, műanyag játékgitár a nyakba, és már nyomtam is a kettőt jobbra, kettőt balrát.  

zztop.pngKilenc éve nem jelent meg tőlük semmi, és most hirtelen itt egy 10 - deluxe változatban 12 - dalból álló nagylemez, a La Futura. A rutin meg az évek szépen visszaköszönnek a patentül összerakott dalokból, és még huszadszori meghallgatásra sem tudom azt mondani, hogy ezt a szólót mintha már hallottam volna, pedig biztos vagyok benne, hogy már hallottam. Kilenc év kellett ahhoz, hogy a ZZ Top garázsban porosodó Hot Rodjának motorját kellően bebikázzák és a kezdő számmal nem is indíthatták volna jobban útjára a feltámadást.


Az idő vasfoga - és itt nem Billy Gibbons túlzottan is kifehérített fogsorára gondolok - jócskán kikezdte az eredetileg tűzpiros Hot Rodot, de pont ettől lett még vagányabb. A klip, a téma, a minden, semmivel sem akar többnek látszani annál, mint ami. Texasból jött embernek, meg az európai suttyóknak is mi kéne más, mint fasza autók, nők, meg "igényes" zúzás. Sokadszor végignézve a klipet, meg végighallgatva az albumot, az agyamban csak az motoszkál, hogy "akarom, akarom, akarom." Szakállat akarok, Ray Ban Caballero napgépet akarok, ütött-kopott Hot Rodokat akarok, natúr színű Fender Telecastert akarok, SIVATAGBAN ÉLNI AKAROK!

zztopband.png
Az új albumról és a visszatérésről csakis, mint érzésekről, impulzusokról lehet beszélni, melyek terén semmi negatívumot nem tudok felsorakoztatni. A jól bevált dolgokon minek változtatni? Fasza texasi, húzós rockot kérünk még, Billy bácsi!

A bejegyzés trackback címe:

http://spoiler.blog.hu/api/trackback/id/tr254857960

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rossz vallás 2012.10.23. 12:38:24

BAD RELIGION. Sajnos nem egy, hanem sok rossz vallás létezik még, amelynek vannak befektetői, követői, nyerészkedői, haszonélvezői és persze áldozatai is. Ez egyébként egy punk rock zenekar albumának borítója. További számaik: 1, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

nyekmec 2012.10.23. 12:28:28

@Patrick Bateman: köszi!
pont most akartam ezt írni

                       Tömegkultúra belülről, kifordítva.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...