Tisztelt Jakabfy Tamás Képviselo Úr, valamint „A józsefvárosi civilváros koncepció: beleszóljon-e a politika a civil életbe?” címu rendezvény Szervezoi! Elsoként fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a Fidesz és a KDNP részérol nem kívánunk részt venni egy olyan álvitán, amelynek már a meghívójának szövegébol is süt a politikai haszonszerzés szándéka. Ahelyett, hogy érdemi szakmai javaslatokkal segítenék a Józsefvárosi Civil Stratégia megalkotását, a 2012. május 24-i pártrendezvényüknek már a címe is azt kívánja hamisan láttatni, hogy a Józsefvárosi Civil Stratégia arról szól, miként kíván a politika – nyilván a jobboldali többség –beleszólni a civilek életébe. Az már csak a hab a tortán, hogy a civil szervezetek pártok általi befolyásolásától tartva Önök a mai napon tartanak egy pártrendezvényt. A továbbiakban reagálni kívánunk az LMP hivatalos blogján ismételten megjelent, a mai rendezvényük felvezetésének szánt bejegyzésre. A Józsefváros Civil Stratégiáját támadó írás iskolapéldája annak, milyen agresszíven viselkedik az LMP egy jó szándékú, a kerületi lakosok problémáit enyhíteni kívánó felvetéssel szemben, ha politikai érdekei úgy kívánják. Az írás hemzseg a rosszindulatú, minden alapot nélkülözo butaságoktól. A véleményét névvel sem vállaló szerzo azt állítja, hogy Józsefváros vezetése kihagyta az LMP-t a program megalkotásából, ehhez képest az önkormányzat hivatalos honlapján szerepel az alábbi, Józsefváros polgármestere, dr. Kocsis Máté által jegyzett felhívás: „Minden olyan javaslatot, mely az eredeti szándékkal összefésülheto, és a koncepciót jobbá teszi, befogadok”. A Fidesz-KDNP tavaly óta érdeklodéssel várja az LMP konkrét észrevételeit! Az LMP szerint kirekesztés az, hogy Józsefváros olyan civil szervezeteknek adna pénzt, akik valóban dolgoznak is kerületünkért. Az LMP tehát azt szeretné, ha nem a becsületes munka lenne a mérce, és az adófizetok nehezen megkeresett pénzét ellenorizetlenül szétszórná az Önkormányzat. A Lehet Más a Politikának úgy látszik semmi sem drága, amikor nem a saját, hanem a köz pénzét kívánja felelotlenül eltapsolni. A Józsefvárosi Civil Stratégia megemlíti egy önszervezodo polgárorség szükségességét, amivel az LMP szerint „könnyedén átléptünk egy paramilitáris képzodmény szükségszeru kifejlodésének megideologizáláshoz” (sic!). Ezzel az elképeszto mondattal nemcsak több tízezer becsületes, szabadidejében embertársai életét, vagyonát védo polgárort sikerült megbántania a cikk szerzojének, hanem az LMP újfent bizonyítja mennyire ismeretlen terep számára Józsefváros, mennyire nincsen tisztában az itt élo embereket foglalkoztató közbiztonsági, közrendvédelmi problémákkal. A Józsefvárosi Civil Stratégiában szerepel, hogy a kerületünkben lakókért és környezetünkért dolgozó civil szervezetek támogatását az önkormányzat akár megtízszerezné és soha nem látott módon biztosítaná független muködésüket. Sot, a civil szervezetek egy, saját maguk által választott személyt az Önkormányzat felso vezetésébe is delegálhatnának. Megdöbbento, de az LMP ehhez képest azt állítja, hogy Józsefváros önkormányzata csorbítani kívánja a civil szervezetek szabad muködését! A valóság ismeretének totális hiányáról árulkodik az LMP-s szerzo következo mondata is; „A tavaly lezajlott önkormányzati választás óta pldául (sic!) egyetlen ellenzéki képviseloi indítványt sem szavazott meg a józsefvárosi képviselotestület (sic!) 2/3-os fideszes többsége”. Hasznosnak gondolnánk, ha a szerzo megkérdezné Jakabfy Tamás LMP-s Képviselo Urat, mit kellett volna a Fidesz és a KDNP képviseloinek megszavazniuk, hány LMP-s eloterjesztés készült az elmúlt közel két évben? Segítünk a válasszal: egyetlenegy! Az eloterjesztés egy LMP-s bizottsági tag személyének megváltozásáról szólt, ezt 2011. március 17-én – az írás elso megjelenése elott fél évvel – a Fidesz-KDNP-s többség megszavazta… A 2010-es önkormányzati választások óta benyújtott tizenhárom ellenzéki eloterjesztésbol tizenegyet megszavaztak a Fideszes és KDNP-s képviselok. Látható, a cikk írójának állításai köszönoviszonyban sincsenek az igazsággal. A névtelen blogger a következo módon írja alá a fehéret is feketének láttató cikkét; „8ker lakos, Egy józsefvárosi civil, LMP tag”. Innen is látni, hogy az LMP csak azt hajlandó igazi civilnek tekinteni, aki rájuk szavaz vagy tagja a pártjuknak. A cikk egészére igaz a régi mondás: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna! Budapest, 2012. május 24. Tisztelettel: Balogh István Szilágyi Demeter Vörös Tamás önkormányzati önkormányzati önkormányzati képviselo képviselo képviselo