Kasimir és Karoline

Az egri Stúdiószínházi Fesztiválon

2009. március 30. hétfő, 13:34

Az egri Gárdonyi Géza Színházban rendezik meg a Magyar Stúdiószínházak Fesztiválját, immár 20. alkalommal. A Magyar Stúdiószínházi Fesztivál, mint hiánypótló kezdeményezés 1986-ban indult Gödöllőről. Pár éve Eger ad otthont a rendezvénysorozatnak. A fesztiválra a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Kasimir és Karoline című előadása is meghívást kapott. A darabot 2009. március 31-én 19h-tól tekinthetik meg az érdeklődők.

kasimir s karoline fot

 

A müncheni Oktoberfest forgatagában jobb sorsra érdemes emberek sodródnak álmaik, illúzióik nyomában: szeretnének kiszabadulni a mindennapok szorító gondjaiból, elmenekülni életük nyomasztó, kisszerű valósága elől... A különös, groteszk és kacagtató haláltánc figurái súrolják egymást, összetalálkoznak, majd elválnak, és az élet, a vásár, az ünnep és a sör folyik tovább. Szerelmespárok bomlanak fel és rendeződnek át a kíntorna keserédes dallamára, míg az állandó felejtés-mámorban a körülmények és az önmaguk elől futó emberek szép lassan cselekvés- és gondolkodásképtelen marionettbábukká válnak...

 

ÖDÖN VON HORVÁTH: KASIMIR ÉS KAROLINE

Fordította: Gáli József

KASIMIR , AVASS ATTILA
KAROLINE , SZÉLES ZITA
SCHÜRZINGER , HORVÁTH SEBESTYÉN SÁNDORN
SZEMES FRANZ , OLT TAMÁS
ERNA , MOLNÁR MARIANN
RAUCH , DENGYEL IVÁN
SPEER , TÓTH KÁROLY
ELLI , LOSONCZI KATALIN
MARIA , JENEI JUDIT
TULAJ , PETNEHÁZY ATTILA
ÁLLOMÁNY , KOVÁCS PÉTER
GERLE ANDREA
BALOGH GÁBOR

KAMENICZKY LÁSZLÓ
KERTÉSZ ZSOLT
KOVÁCS PÉTER
ORVOS , PÁSZTOR PÁL
KÖZMUNKÁS , KOBLICSKA KÁLMÁN
FELSZOLGÁLÓNŐ , SZALMA NOÉMI

Továbbá
BAJUSZ EMŐKE, CSONTOS NOÉMI, HARSÁNYI ZOLTÁN, HEGYMEGI MÁTÉ, MAJOROS ANGÉLA, MARCSINÁK ANIKÓ, SOMOGYI NIKOLETT, VÁMOSI GERGELY, VÁMOSI JUDIT, VÁMOSI MÁTÉ

Látvány: FÜZÉR ANNI
Dramaturg: FARAGÓ ZSUZSA

Segédrendező: FÜLÖP ANGÉLA

Rendező: FORGÁCS PÉTER

pz1340405

„Milyen ország ez?"
Gondolkodtató kísérlet a Krúdy Kamaraszínpadon

Meghökkentő, durva, mulatságos, szókimondó, zavarba ejtő előadás. A Kasimir és Karoline úgy használja fel a csaknem nyolc évtizeddel ezelőtt keletkezett szöveget, hogy alapszituációját megtartva aktuális jelentéssel ruházza fel. A máról szól; látlelete komor, üzenete ironikus. Gondolkodásra késztet.

A német anyanyelvű, osztrák-magyar drámaíró, Ödön von Horvath (1901-1938) a nagy gazdasági világválság idején, 1931-ben fogalmazta meg volksstückjét, népszínművét, a Kasimir és Karolinét. Horvath - akinek legismertebb műve a Mesél a bécsi erdő - a felvonásokat képek laza láncolatával helyettesítette, létrehozva az epizóddrámát, amelyben Brechthez hasonlóan szerette volna aktivizálni közönséget.( A bécsi népszínház tradícióiból merítő író nagy szerepet juttatott a humor mellett a népdaloktól a slágerekig ívelő zenei hatásoknak is.)

A nyíregyházi bemutató (rendező: Forgács Péter, dramaturg: Faragó Zsuzsa) Horvath darabját nyersanyagként kezeli. Megtartja a mű eredeti szituációját és történéseit, de amellett, hogy Forgács egyik korábbi rendezésének, Wedekind Lulujának részletét beemeli a játékba, a dialógusokat olykor az obszcenitásig durvítja. (A színpadi trágárságnak kétségtelenül lehet funkciója, jelen esetben azonban az öncélúság veszélyével jár, még akkor is, ha az ábrázolandó világhoz tartozik.)

Forgács Péter a dráma keletkezése és előadása idejének párhuzamait ragadja meg. A darab eredeti helyszíne a müncheni Oktoberfest. A világ egyik legnagyobb népünnepélyére összegyűltek között feltűnik az éppen most munkanélkülivé vált Kasimir és kedvese, Karoline. Az ő sorsuk fonódik össze a mulatozókéval, miközben kiderül: valamennyiük élete csőd, az állandó létbizonytalanság, a szegénység, a bűn, a nyomor, a züllés, a torz emberi viszonyok infernója. Mintha a díszlet (látványterv: Füzér Anni) is rájátszana a pokoli környezetre: a Krúdy Kamara fekete falai között felállított piros lelátó vért és gyászt asszociáltató jelentést hordoz. A tér is sugallja: Kasimir és Karoline kapcsolata, szerelme, kudarca élet és halál története. A játék-nézőtér és a valódi szembeállítása szintén jelentésképző: a két közönség egymást nézi; azaz mi, a publikum, szemlélve a szemközti vérszínű haláltáncot, a szereplők sorsában önmagunk drámáját látjuk.

A kényelmetlen kérdésekkel szembesítő premier annyiban követi Horvath technikáját, hogy meglehetősen sokféle zenei (és kulturálius) anyagot mozgósít; így aztán a valódi posztmodern látomásban a heavy metal és a rap mellett Karády Katalin, Som Lajos, Vámosi János és József Attila is helyet kap. A befogadást nehezíti az eredeti történetre rámintázódó, mai keserveinket, hazugságainkat, szorongásainkat, mindennapi rettegéseinket és csalódásainkat egyszerre kimondani akaró teljességigény: az erőteljes aktualizálás (s ennek egyben ironikus megkérdőjelezése) olykor az előadás tehertételének látszik.

A Móricz Zsigmond Színház új, huszonkilenc szereplőt mozgató produkciója hallatlanul fegyelmezett színészi munka eredménye. Olyan közös játék, amelyben minden gesztus, minden mondat egyaránt fontos. Forgács Péter kísérlete jól használja ki a Krúdy színpad adottságait: némely jelenetet a nézőtér fölött körbefutó technikai folyosón játszat. A fönt és lent, valamint a fények alkotó alkalmazása bizonyos filmszerű vágásokat generál, megmutatva ezáltal a jelenlévő alakok közül azokat, akikre éppen figyelnünk kell. A főhősök közül Széles Zitát mint Karolinét kell kiemelni: sokszínű, vibrálóan teljes nőalakot formál meg, aki éppúgy tud lenni boldogságra vágyó kisember és hódító asszony, mint érzékeny leány és erotikusan vonzó, olcsó némber. Rendkívül sokoldalú játékában az apró nüanszok és a gazdag érzelmi áradás egyaránt teret kap. Kedvese, Kasimir, Avass Attila közvetítésében a munkanélkülivé, ezért agresszívvé és tehetetlenné vált, féltékeny férfiú. Olt Tamás drabális, bárdolatlan, mosdatlan szájú Szemes Franzot állít elénk, aki folytonosan megalázza a hozzá képest törékeny, szép, érző és gondolkodó Ernát (Molnár Mariann). Horváth Sebestyén Sándor a kamaszos, ám mégiscsak számító gyermekkabát-osztályvezető, Dengyel Iván pedig az elnök-vezérigazgató szerepében meggyőző. Környezetük alakjai (Tóth Károly, Jenei Judit, Losonczi Katalin) egy-egy markánsan elrajzolt, voltaképpen szánalomra méltó emberi roncsot ábrázolnak. Pásztor Pál, Petneházy Attila, Koblicska Kálmán, Szalma Noémi, illetve Fellinger Domokos, Gerle Andea, Balogh Gábor, Kameniczky László, Kertész Zsolt, Kovács Péter egy-egy pillanatra nyilatkozik csak meg.
A maivá tett Kasimir és Karoline (amelyre megfontolandó lenne a korhatár jelzés kitétele) kegyetlen, érzelemmentes, olcsó erotikával vigasztalódó karneváli világot mutat. A „jelenlegi gazdasági helyzetben" azt állítja: a munkanélküliek ugyanolyan nyomorult lélekkel tengetik reménytelen életüket, mint a gazdagok. A jóság-gonoszság kérdésein naivan morfondírozó Erna mondja: „mi egy ember egy csillaghoz képest?" A szerelem és az erkölcsök szétzüllésének idejét láttató mű (az adott társadalmi diagnózis mellett kétellyel fogadható, didaktikus módon) Émile Coué önszuggeszciós életelvét kínálja: „Napról napra minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok". A nyitó és a záró képben a szereplők hosszan néznek az ég felé, a Göncölszekér, s az Orion felé. De profundis. Mintha onnan várnák a megváltást. A „Milyen ország ez?" indulatos kérdésre azonban onnan sincs felelet. /Karádi Zsolt - Nyíregyházi Napló/
Forrás: Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.