'A Magyar Színház megszűnése a tét' - Interjú Őze Áronnal

2011. október 3. hétfő, 07:32

Tavasszal 77 millió forintos zárolásról, a színházi konstrukció racionalizálásáról, örökölt adósságokról számolt be Őze Áron, a Magyar Színház igazgatója. Csonka évadot hírdetett, mégis kilenc bemutatót tartottak, új utakra léptek. Most azonban tarthatatlanná vált a helyzetük. "A létjogosultságunkért kell megharcolnunk" - mondja a direktor, akivel a csődközeli állapotról, a szakma széttagoltságáról és a mennyországról beszélgettünk.

Áron, te jobb vagy baloldali színházigazgatónak számítasz?

Őze Áron: Hú.. Ezt nem tudnám pontosan megmondani. Azt hiszem mindkét oldalhoz szoktak sorolni.

A te pozíciódban az embert nem kóstolgatják, nem kényszerítik arra, hogy valljon színt?

Őze Áron: De, igen. Próbálom kikerülni azokat a helyzeteket, amelyekben politizálni kell. Ha ideül bármilyen párt képviselője, és bármit kérdez, nem politikai, hanem szakmai, ha úgy tetszik, emberi, művészi, felelős választ adok neki. Vagy hiteles valaki, vagy nem. Ha nem, akkor mindegy milyen politikai oldalhoz tartozik. A hitel megfogalmazza önmagát. Nem fogok sehova csatlakozni pusztán azért, hogy megerősítsem a pozícióm, hogy becsatornázódjak egy lobbiba. Én a magam emberségével, szakmaiságával értékrendek mögé állok, nem különböző oldalak alá, fölé, mellé. Lehet, hogy naivitás, de hiszek abban, hogy ez egy ütőképes mentalitás. Konzervatív embernek tartom magam, de ez nem azt jelenti, hogy egy lejárt szavatosságú konzervgondolkodást vallok magaménak. A kérdésre: mit tudok hozzátenni a világhoz, a szakmához, a válaszomat meghatározzák a gyökereim, a családom, a nagypapám, a nagymamám, a neveltetésem, az eddigi munkám, negyvenegy évem. Annál hirtelenebb ember vagyok, mint hogy jó politikus legyek. A habitusom, az örökségem sem tesz rá alkalmassá. Persze tudok én is okos lenni, de csak annak érdekében, amiben hiszek. Egyaránt érdekelnek a szakmai kérdések, amelyeket a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság felvet. Ahol csak lehet igyekszem jelen lenni, mert kutya kötelességem, hogy képben legyek. De alapvetően idegesít a kétpólusúság. Meggyőződésem, hogy mindkét oldalon állnak hiteles személyiségek, kimondatnak érvényes elképzelések, amik ráadásul hasonló értékrend felé mutatnak. Ugyanakkor ki kell jelentenem, ez az egész szakmázás gyerekcipőben jár. Nem is ovisok, hanem bölcsödések vagyunk, épphogy lekerült rólunk a pelenka. A színházi terület kiszolgáltatottságát pedig egy természeti példával szemléltetném: hajlékony fának nevezném a szakmát, ami néha a földig hajlik, széljárástól függően és időnként a fűszállal egyenlő. Ezt tudjuk.

aron3Őze Áron

Említetted, hogy igyekszel jelen lenni…

Őze Áron: Igen és kerestem a választ arra, hogy tudnánk felmutatni szakmai összefogást, konszenzust. Alapítótagja voltam a Nemzeti Kulturáért Egyesületnek, ami egy politikamentes összművészeti platformnak indult.

Milyen célt tűztetek ki?

Őze Áron: A magyar kulturális nemzetstratégia megalkotásának és megvalósításának támogatását, a döntéshozóknak szerettünk volna szakmai támaszt nyújtani. Konzultációk megszervezésében, a politika és a szakmák kommunikációjának elősegítésében jeleskedtünk volna számos hiteles, neves szakemberrel együtt. Én kiszálltam a csapatból, miután belső háború bontakozott ki.

A szakmai támasznyújtás lenne többek között a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság feladata, funkciója is.

Őze Áron: Az NKE tejesen politikamentes szerveződésnek indult, ellentétben az említett szervezetekkel. A színházi szekció részébe mindkét társaságból behívtunk embereket, nem azt figyeltük, hogy a két sápadt tábor közül hova tartoznak.

Mégsem sikerült egységben maradni?

Őze Áron: Nem, de mindig jót tesz, ha az ember visszatér az origóhoz. A nagy elméleteket a gyakorlat időnként szétforgácsolja. Ha az embereket is, akkor már tényleg nem árt visszapillantani a kezdetekre.

Neked most nehéz lehet visszapillantani, hiszen a Magyar Színház anyagi helyzete nem javult március óta, amikor beszámoltál az elvonások okozta problémákról.

Őze Áron: Nagyon nehéz, hiszen az a koncepció, amit közel két éve megfogalmaztunk, amihez bizalmat kaptunk, már nem aktuális. A megvalósítása lehetetlen. Újra kell fogalmazni magunkat. A létjogosultságunkért kell megharcolnunk.

Tavasszal 77 millió forintos zárolásról nyilatkoztál, a színházi konstrukció racionalizálásáról, örökölt adósságokról, és arról, hogy a közalkalmazotti bérek is veszélybe kerültek. Mi történt azóta?

Őze Áron: Továbbra is érezzük a változást, azt, hogy az állam vonul ki a kultúrából, de immár tarthatatlan helyzetbe jutottunk. Az is igaz, hogy a Magyar Színház 2000 óta, amióta nem Nemzeti Színházként működik, küszködik. A „csak ússzuk meg”, „haladjunk mellékvágányon”, „sodorjon minket az ár” mondatokkal fémjelzett hozzáállásban viszont nem hiszek.

Iglódi István még hitt benne?

Őze Áron: Sok esetben valóban a homokba dugta a fejét. Nekem erre alkalmam sem lenne, hiszen a Magyar Színház megszűnése a tét. Abba nem akarok belemenni, hogy ki, mi, hányféle kormánypárt, milyen szerepet játszott abban, hogy ide jutottunk. A bezárás lehetősége régóta bárdként lebeg a fejünk felett. A fenntartó részéről pedig felmerül a kérdés, miért vinné tovább a színházat. Semmi oka rá, ha őszinte akarok lenni, hiszen az általunk adott válasz már nem érvényes. Csodával határos módon még nem kellett kiállnom a társulat elé és azt mondanom a közalkalmazotti viszonyban dolgozó színészeknek, hogy csúszik a bérük. De ez, hangsúlyozom, a csodával határos! Azt viszont már nem tudtam elkerülni, hogy 25 díszítő kollégával közöljem: „Fiúk, nem tudom mikor fogok fizetést adni”. A beszállítókkal is megismétlődött ez a szituáció. Nem tudom kifejezni milyen arcpirító, és milyen szégyenletes naponta ismételni a telefonba, hogy fizetésképtelenek vagyunk. A csomag, amit a fenntartótól jelenleg kapunk nem lesz elegendő az évad kivitelezéséhez, az adósságok rendezéséről nem is beszélnék. Sokan személyes szimpátiából adódóan türelmesek felém, de ez is csak egy ideig tart. Most már nincs pofám tüzet oltani. Egyelőre csak azt tudom megtenni, hogy mindenkit fogadok, nem menekülök el, odaülök helyzetekbe és állom a sarat.

Ha nincs pénz úgy tudtok fizetni, hogy a fenntartó előfinanszíroz és levonja a havonta érkező támogatásból?

Őze Áron: Igen, már kaptunk előfinanszírozást, de ezen a megoldáson is túl vagyunk. Ez hosszútávon tarthatatlan. A megszorítások miatt –ezek közzé sorolom a stabilitási alapképzést, a maradványképzést, a rendeletet, miszerint nem köthetünk külsős szerződéseket- a néző felé vállalt kötelezettségekhez sem tudom tartani magam. Szerencsénk, hogy a társulat közalkalmazotti jogviszonyban áll, mert ha vállalkozók lennének, még nagyobb bajban lennék.

Van olyan cég, aki köteles lesz elindítani a felszámolási eljárást a színház ellen.

Őze Áron: Igen, irányunkban, az állam felé, az államon keresztül. Ez bármelyik percben megtörténhet. Nem hittem volna, hogy pont én lehetek a Magyar Színházban az utolsó igazgató. Nagyon fájdalmas ezt kimondani.

ozearon_falmosas2010. augusztus 17. Őze Áron lemossa a színház falát, amelyet külsőleg megújítanak 

 

A létjogosultságotokat nem igazolhatják az elmúlt év eredményei, az, hogy több nézőt vonz a színház, nem csak nyugdíjasokat és bekényszerített iskolásokat?

Őze Áron: Talán. Az igaz, hogy sok minden átalakult az elmúlt időszakban, elkezdtünk visszakerülni a térképre, többet beszéltek rólunk, megrendezhettük a Színikritikusok Díjátadóját, megjelent a fél szakma. A múlt évadban kilenc bemutatót tartottunk fantasztikus alkotókkal. Megpróbáltunk hidat építeni a diákság és az idősebbek között. Elindult valamiféle marketing és sajtóélet, frissült a színház külsőleg is, a fantáziánknak, agilitásunknak, kapcsolati tőkénknek köszönhetően. De ez még édeskevés. Egy év alatt nekünk sem sikerült megváltani a világot. Amire vállalkoztunk hosszútávú munka. A 115 éves Vígszínházzal nem tudjuk felvenni a versenyt. A Pesti Magyar Színház 2000 óta létezik és nem nulláról, hanem mínusz harmincról indult. A jövőt vagy fel tudja vállalni a fenntartó, vagy nem. A Magyar Színház szellemisége Gellért Endre, Major Tamás, Kálmán György, Gobbi Hilda, Bessenyei Ferenc, Kállai Ferenc, Agárdi Gábor, Sinkovits Imre, Őze Lajos és még sokak munkájából ered. A folytonosságot biztosítja és őrzi Csernus Mariann, Moór Marianna, Császár Angela, Kubik Anna, Hámori Ildikó, Györgyi Anna, Pál András, Soltész Bözse, jómagam, és még sorolhatnám, mondhatom, hogy az egész társulat. Szeretném, ha mindenki tisztában lenne azzal, hogy milyen értékek halmozódtak fel a színházban, milyen értékek mentén dolgozunk. Ha ezeket egyszer eltörölnék, ha a folytonosságot megszűntetnék, visszafordíthatatlan intézkedést hoznának. Ami véget ér, azt már nem lehet életre kelteni.

Számokkal be tudnád mutatni a helyzeteteket?

Őze Áron: Mondhatnám, hogy mennyivel csökkent a támogatásunk, mit örököltünk, hogy alakítottuk át a működési szerkezetet a saját erőnkből, ezzel mennyit spóroltunk, de nem beszélnék számokról nagy nyilvánosság előtt. Jelenleg olyan állapotban van az ország, hogy ha valaki meghall egy milliós nagyságrendű számot, rosszul lesz, hiszen a rezsi kifizetésével küzd, vagy bedőlt a hitele.

Azt mindenki tudja, hogy egy színház költségvetése százmilliós nagyságrendű.

Őze Áron: Igen, de ha megkérdeznék az embereket, köztük engem, hogy színészre, vagy lélegeztetőgépre van szükség, akkor az utóbbit választanák. Persze a színház is fontos. Amikor Churchillnek azt mondták a második világháború idején, hogy tessék kivonni az összes pénzt a kultúrából és fegyverekre, tankokra költeni, akkor azt felelte. „Igen, ezt megtehetjük uraim, de akkor minek nyerjük meg a háborút?” Ellentmondásos a világunk.

Azon kívül, hogy újabb megvonás történt van más jele annak, hogy a Magyar Színházat meg kívánják szüntetni?

Őze Áron: Erről pletykák jönnek-mennek, keringenek, ezekkel szemben harcedzett vagyok. Abból, amit hallok, regényt lehetne írni. Az, hogy szűnjön meg a Magyar Színház még nem hangzott el konkrétan, hivatalosan, de efelé haladunk.

Milyen lehetőséget látsz magad előtt?

Őze Áron: Két hónapot kaptam arra, hogy egy komoly anyagot letegyek az asztalra a fenntartó elé, amelyben felvázolom a konszolidálási tervünket. Erről folynak az egyeztetések. A színház hosszútávú pozícionálása nem rajtam fog múlni. A legnagyobb probléma az, hogy hiányoznak a feltételek ahhoz, hogy a kultúra lábra álljon. Esélytelen kívülről pénzt behozni. Bármelyik bank irányába indultam, zárt ajtókron dörömböltem. A mecenatúra mint olyan, megszűnt létezni. Ettől függetlenül nem adom fel, nem az a fajta ember vagyok, aki szétteszi a kezét és várja a nyaktilót.

A beszélgetésünk elején említetted, hogy az élethez, szakmához való hozzáállásodat meghatározzák a gyökereid, a családod, múltad. Ez mit jelent?

Őze Áron: Ragaszkodom a tartáshoz és az értékekhez, amiket kaptam. Csökönyösséget hozok az Őze vonalról, egy középpolgári mentalitást az édesanyámtól. Azt tanultam, hogy az ember bármit tesz, legyen az fekete vagy fehér, vállalja a felelősséget. Ehhez és a jelen helyzet kezeléséhez is sok alázat kell. Tilos elbújni az elefántcsonttoronyba, kapaszkodni az igazgatói székbe, Jászai-díjba, meg kell menteni a színházat.

Félsz attól, hogy ez nem sikerül?

Őze Áron: Attól tartok, hogy nehezen lehet kommunikálni. A Magyar Színház helyzete közös problémánk és felelősségünk a NEFMI-vel, a színházi államtitkársággal. Kikérném magamnak, ha egyedül hagynának vele, akár a belső képtelenségük, akár a belső pozícióharcaik miatt. Szeretném, ha elhangozna, ha nincs módunk közösen megoldani a helyzetet és el kell köszönnünk a színháztól, mert a lassú kivéreztetés, az, hogy szó nélkül pusztulunk meg, elfogadhatatlan. Ez olyan, mint egy házasság, ha megromlott, tudni kell lépni. Kutya kemény, de hogy két ember úgy élje le az életét egy házasságban, hogy hazudnak egymásnak, becsapják önmagukat, ezáltal egymást, azt gyávaságnak, meghunyászkodásnak tartom. Ha valaki ilyesmire akarna kényszeríteni üvöltenék! 

Nem akarlak házasságra kényszeríteni!

Őze Áron: (Nevetünk.) Ez egy erős példa, de a színházunk esetében alkalmazható.

Kísértetiesen emlékeztet a helyzetetek a József Attila Színházéra Nemcsák Károly érkezése előtt.

Őze Áron: Igen. De azt kell hogy mondjam, felvettük a kommunikációt a minisztériummal. A tárca sincs könnyű helyzetben, ezt elismerem. Hamarosan ki fog derülni mi a sorsunk. „Kizökkent az idő; - ó, kárhozat! Hogy én születtem helyre tolni azt”. Előfordulhat, hogy nem tudom helyretolni. Meglátjuk.

Az utolsó kérdéseim egyike: hogy vagy most, miután megszületett a kisfiad?

Őze Áron: Nagyon jól! Teljesen kettéválik az életem. Az a diszharmónia, a káosz – amiben egyébkén nem hiszek- ami a színházat, a szakmát körülveszi tökéletes ellentéte az otthoni állapotoknak.

Mit jelent az, hogy nem hiszel a káoszban?

Őze Áron: Nem hiszek abban, hogy a káosz fenntartható, de azt tudom, hogy újnak a születése lehet. Ennek az az oka, hogy rendteremtőnek születtem, a Szűz jegyében, Skorpió aszcendenssel.

aronesevaAuksz Éva és Őze Áron A csodálatos fazekas című film sajtótájékoztatóján

 

Bármilyen furcsa hogy így látom, de határozottan boldognak tűnsz.

Őze Áron: Boldog is vagyok! Otthon a mennyországba csöppenek. Három hete négytagúvá bővült a családom. Negyven évesen, viszonylag későn sikerült, hosszú küzdelmek árán, tökéletes családi életet megteremteni egy fantasztikus, gyönyörű társ mellett, az elképesztő nevelt fiammal, és Őze Nimród Zoltánnal, aki erősítette a férfiak létszámát a csapatban. Jelen voltam a születésénél, ennél elementárisabb élményben még nem részesültem! A párom, Auksz Éva meg tud maradni a királynői trónban és immár három alattvaló veszi körül. Az említett káoszból hazamegyek fürdetni, beszélgetni a háromhetes fiammal, mint férfi a férfival, Hunorral iskolába járok, edzésre viszem. Kiteljesedett az életem. A gyermekeim iránt érzett felelősség visszatart attól, hogy belehülyüljek abba, ami zajlik a színházban. Miattuk sem szabad tönkremennem. Ha egyedül élném meg ezt az időszakot, akkor valószínűleg sportba fojtanám bánatom. Tripla energiával tudnék kikerülni bizonyos buktatókat, például az alkoholizálást. De ilyesmi már szóba sem jön! Egy jó alvás segít, ha lazítani vágyom. Ha Nimród fiam üvölt éjszaka, ha reggel elviszem Hunort iskolába, akkor másnap biztos, hogy nem éjfélig rágódom a színház kérdésein, hanem le kell feküdnöm kilenckor aludni és alszom is! Engem mindig megvédett valami a nehéz helyzetekben. Most is annyit kaptam, hogy végig tudjam csinálni azt, ami a színházra vár, legyen az bármi.

 

Tóth Berta/ Színház.hu

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.