Kiderült az idei POSZT versenyprogramja

2014. március 10. hétfő, 13:30

A két válogató, Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész és Sándor L. István színházi kritikus, az Ellenfény című tánc- és színházművészeti folyóirat főszerkesztője meghozta döntését.

Császár Angela és Sándor L. István a 2013. március 1. – 2014. február 28. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházi előadások közül választotta ki az általuk legjobbnak ítélt produkciókat.

Az idei POSZT a versenyprogramok, illetve az OFF programok mellett ismét fogad díszvendéget: 2014-ben Huszti Pétert, a Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész, rendező, Érdemes- és Kiváló Művészt.

A hazai színházi szakma legrangosabb seregszemléjét idén június 5. és 14. között rendezik Pécsett. 

 

posztt

 

A sajtótájékoztatón elhangzottakról:

 

A 14. POSZT-ról szóló sajtótájékoztatón elsőként Halász János kapott szót.  "Minisztériumunk azt a támogatást, amit korábban biztosított, idén is biztosítja a fesztiválnak, ez 50 millió forintot jelent, ráadásul az NKA is segítséget nyújt, 17 millió forintot ad a POSZT-nak. (…) Érdemes tudni, hogy igazi színházi fesztivál világ alakult ki Magyarországon, igen gazdag a színházi fesztiválok kínálata. Ez is mutatja a színházak értékét. A POSZT a legrégebb óta működő és legnagyobb hagyományokkal bíró fesztivál, amely az utóbbi években azt is bebizonyította, hogy a színházi világ két erős szervezete, a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság jól tud együttműködni" - fogalmazott az EMMI kultúráért felelős államtitkára.

"Joggal kérdezhetnék, hogy Pécs számára nyújt-e újdonságot a POSZT, lankadt-e a pécsiek érdeklődése" - kezdte szavait Páva Zsolt. "Azt kell mondjam, hogy a lelkesedésünk nem hagyott alább. Pécs felkészült arra, hogy a programot vendégül lássa, közel 60 millió forinttal mi is támogatjuk a fesztivált. Reméljük, hogy az összesen 120 milliós keret elég lesz mindenre, amit tervezünk. Ez az év sajátos a POSZT-ok történetében, ugyanis az idei a gyermekek éve, szeretnénk, ha a POSZT-on több ifjúságnak szóló darabot tudnánk bemutatni" - mondta el Pécs polgármestere.

"Mindig vita van arról, hogy jó vagy nem jó a válogatási rendszer. Én azt mondhatom: nekem bevált. 18100 km-t utaztunk együtt mikrobuszon, autón, repülőn, összesen 32660 km-et tettünk meg Angelával. Ő az elmúlt egy év alatt 157, én pedig 324 előadást néztem meg. Nagyon nehéz volt a döntés, de folyamatosan egyeztettünk. Nagyon jó szempontokat kaptunk egymástól, többnyire egyetértettünk, olyannyira, hogy 3 héttel ezelőtt már elkészült a listánk. Persze az utolsó éjszaka összedőlt minden. Ma reggel, amikor felébredtünk, még nem tudtuk pontosan mit fogunk bejelenteni. Elhatároztuk, hogy egy rendezőtől, egy alkotói csapattól egy előadást válogatunk be, de két fontos műhely esetében végül kivételt tettünk" - számolt be Sándor L. István.

"Én nagyon sokat tanultam az elmúlt egy évben és nagyon örültem, hogy egy olyan partner mellett ülhettem az autóban, aki annyire szereti a színházat, a rendezőket, a színészeket, mint Sándor L. István, ráadásul mindent tud róluk. Én az utóbbi időben keveset jártam színházba, éppen ezért nagy kíváncsisággal kezdtem a válogatásnak. Rengeteg meglepetés ért. Ez az év azt a szlogent termelte ki, hogy: rendező kerestetik. Azt tapasztaltam, hogy a színészek mindenre képesek, ha jó kezekben vannak, de hiányoznak a jó kezek, kevés kiváló rendezői munkát láthattunk. Ettől függetlenül rengeteg előadásért fáj a szívünk" - tette hozzá Császár Angela.

 

Szabó Magda Kígyómarás című színművének megtekintésével már a 15. POSZT-ra is készülnek a válogatók: Balogh Tibor színikritikus, dramaturg és Perényi Balázs drámatanár, akik az elkövetkezendő egy év alatt megközelítőleg 200 előadást néznek majd meg. A Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság döntése alapján a két szakember a 2014. március 1. és 2015. február 28. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházi előadások közül az általuk legjobbnak ítélt 12 produkciót választja be a jövő évi versenyprogramba.

 

Itt a versenyprogram:

 

Nagyszínház:


kepzelt
A képzelt beteg - Örkény Színház

r: Mohácsi János

 

tanitono
A tanítónő - Miskolci Nemzeti Színház

r: Rusznyák Gábor

 

alomkommando
Az álomkommandó - Vígszínház

r.: Szász János

 

enekes madar
Énekes madár - Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház

r.: Koltai M. Gábor

 

fenyevok
Fényevők - Katona József Színház

r: Ascher Tamás

 

opera ultima
Opera ultima - Újvidéki Színház

r: Kokan Mladenović

 

Kamaraelőadások:

 

erzsebet
I. Erzsébet - A Vádli Alkalmi Színházi Társulás és a Szkéne Színház koprodukciója

r: Szikszai Rémusz

 

A hosszabbik ut
A hosszabbik út - A Kerekasztal Színházi Társulás és a Szputnyik koprodukciója

r: Gigor Attila

 

alkesztisz2
Alkésztisz - Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat

r: Sorin Militaru

 

banyavaksag
Bányavakság - A Kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház koprodukciója

r: Bérczes László

 

csipke
Csipke - Kolozsvári Állami Magyar Színház

r.: Mezei Kinga

 

voros
Vörös - A Katona József Színház és a Szabadkai Népszínház közös produkciója

r: Máté Gábor

 

woyzeck
Woyzeck - Miskolci Nemzeti Színház

r: Béres Attila

 

Itt olvashat interjút a POSZT válogatókkal!

 

 

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.