"A munkám a szerelmem" - Interjú az Örkény színpadmester-helyettesével

2014. március 23. vasárnap, 09:00

Mit csinál egy színpadmester? Milyen egy színházi ember? Mi a főpróbahét? Csire Zoltán, az Örkény Színház színpadmester-helyettese mesélt.


Mit csinál a színpadmester?
Az ő felelőssége, hogy a díszlet minden este úgy épüljön fel, ahogy a rendező és a díszlettervező annak idején megálmodta. Irányítja a munkát, de részt vesz a díszlet összeállításában is. Ezen kívül karbantartja, tárolja, javítja, és minden egyéb dologra odafigyel, ami az előadás része, a kellékasztaltól az öltözőtükrön át a gépi trégerekig.


És a próbák alatt?
Minden olyan technikai dologban segédkezik, amit a rendező kitalál. Ő nem ismeri a helyet, nem tudja, mit lehet, mit nem. Például, kitaláljuk, hogy bizonyos díszletelemek hogyan mozogjanak, hogyan kapcsolódjanak egymáshoz. Ezért a színpadmestereknek nagyon kell ismerniük a színpadot, és az egész színházat. A próbákon mi is ugyanúgy próbálunk, mint a színészek, csak mi a díszítéseket, a változásokat gyakoroljuk.


Az, hogy az Örkény Színház eredetileg mozinak épült, hogy befolyásolja a munkátokat?
Csak negatív módon… A színpadnak sajnos nincs se magassága, se mélysége, darabokra kell szedni az összes díszletet, hogy be tudjuk vinni. A lift, amivel mozgatjuk a díszletelemeket kicsi, maximum 3 m-es falakat tudunk behozni. Nincs oldalszínpad, és máshol van a színpadtengely, mint a nézőtér tengelye, ezért csalni kell, hogy a közönség szemből lássa a díszletet. Sokszor előszínpadot kell építeni, mert anélkül a nézőtér egy része nem látna bele a díszletbe.

 

Melyik tárakkal dolgoztok együtt?
Főleg a világosítókkal, kellékesekkel, öltöztetőkkel, de tulajdonképpen mindenkivel van dolgunk. A próbák során a rendezővel, díszlettervezővel állunk napi kapcsolatban. És az ügyelővel, aki átveszi tőlünk a színpadot.

Milyen viszonyt ápoltok a színészekkel?
Ez egy családias közösség, jó viszonyban vagyunk. Közvetlenül együtt dolgozunk. Ismernünk kell egymást, hiszen egymásra vagyunk utalva. Ha a Kék Angyalban rosszul nyitja ki a díszítő az ajtót, akkor elrontja Szandtner Anna jelenetét. Mindent - az ajtót, az ablakot, a díszletelemeket- úgy kell odakészítenünk, hogy működjenek. Ha nem úgy állítom be a színész öltözőtükrét ahogy megszokta, az megzavarja és nem fog tudni úgy játszani, ahogy szokott. Az ügyelő is ezért figyel a részletekre.

 

Oli Orkeny

Fotó: Gordon Eszter

 

Hogy lehet kibírni az állandó összezártságot? Tíz férfi éjjel nappal együtt...
Tiszteletben kell tartanunk a másikat. Alkalmazkodnunk kell, ahogy mindenkinek. Persze néha már utáljuk egymást, de annyira mégsem, hogy nagy feszültségek keletkezzenek. Nyilván sokat hülyéskedünk és zrikáljuk egymást, és hát sokat pletykálkodunk.  

 

 

Sose érezted azt, hogy eleged van?
Mindig azt érzem, hogy elegem van. De aztán este, amikor hallom a tapsot, ez az érzés elmúlik. Mint minden szakmának, ennek is vannak szép és kevésbé szép oldalai. Kevésbé szép, ha három napig nem alszom egy vendégjátékon, ha állandó idegeskedés megy azért, hogy kész legyen a díszlet, hogy a színésznek minden rendelkezésére álljon, és úgy legyen, ahogy ő akarja. Néha az ember kibukik, ez normális. Ilyenkor venni kell egy nagy levegőt, és ki kell bírni.

 

Hogy viseled a feszültséget?
Kell, löketet ad, fölspanol. Ha valaki elküld a fenébe, én bólogatok. Nem kell megérteni, hogy a rendező miért kiabál, majd megnyugszik. Nem a személyemnek szól, nem azt mondja, hogy Csire Zoltán, te menj a fenébe, hanem a helyzetnek és a felfokozott idegállapotnak. Ezek az emberek heteken át nem alszanak, éjszakánként agyalnak, természetes, hogy egyszer csak kiborulnak, ha valami nem úgy megy, ahogy szeretnék. Lehet, hogy ha nem munkahelyzetben találkozunk, akkor nem vagyunk barátok, de ez mellékes kérdés. A bemutató, az előadás mindig az első. Vannak dolgok, amiket nem lehet megtenni egy színházban, és vannak dolgok, amikből nem kell érzelmi kérdést csinálni. A színház egy kultúrintézmény, akik ott dolgoznak, azoknak ezt a gondolatot hordozniuk kell magukban.

 

Hogy lettél színpadmester-helyettes? 
2002-ben jöttem az Örkénybe dolgozni, úgy, hogy előtte nem jártam még színházban, nézőként sem! Épp nem volt munkám, előtte egy kárpitozó bútorgyártó cégnél dolgoztam, mint asztalos-műhelyvezető. Belenéztem az Expressz hirdetési újságba, láttam, hogy a Madách Kamara díszítőt keres. Eljöttem az állásinterjúra, de fogalmam sem volt, mi az a díszítő. Azóta itt vagyok. Díszítőként kezdtem, később aztán kineveztek színpadmester-helyettesnek.

Azonnal megszeretted ezt a munkát?
Amikor körbevezettek, az volt az első gondolatom, hogy miért nem próbálkoztam ezzel már korábban? Az első pillanattól otthon éreztem magam ebben a világban.

Szerinted mitől lesz valaki színházi ember? 
Színházi ember az, aki elkezd egy színházban dolgozni és többé nem tud mást csinálni. A munkám tulajdonképpen a hobbim, a szerelmem, a mindenem, soha nem tudnám elhagyni. Nem mindegy, hogy mondjuk az előadás végén hogy engeded le a függönyt. Akinek ez egy munka, az ledobja, és kész. A színházi ember leengedi, érzéssel, ritmusra.


Melyik rendezővel szeretsz leginkább dolgozni?
Vannak kedvenceim, például Bagossy Laci és Zsótér Sándor. Ha Zsótér valakit megkedvel, ragaszkodik hozzá. Nekem fontos, hogy hozzám ragaszkodik. Értjük egymást fél szavakból, tudom, hogy mit szeretne, ő meg bízik bennem, szabadjára enged. Megmondja, mit akar látni, aztán csináljam meg úgy, hogy jó legyen és működjön. Néha persze vannak problémák, általában gépeket kezelek az előadásaiban, a gép pedig sajnos nem mindig akarja azt, amit én vagy Zsótér, de eddig még mindig megoldottuk valahogy.

 

orkeny

 

 

Melyik a kedvenc előadásod?
Nem látom kívülről az előadásainkat, mert hátul vagyok, a takarásban. A Jógyerekek képeskönyvét pl. szívesen megnézném, mert érdekel. Szeretem azt az előadást, már a próbafolyamatok alatt is jó kedvvel jöttem építeni. Sajnos sose fogom látni, mert hátul pörgök, mint a mérgezett egér másfél órán keresztül. De az összes előadásomat szeretem, mindegyiknek más a hangulata. Amikor megnéztem egyszer a Finitot a nézőtérről, nem tudtam az előadásra figyelni, láttam, hogy a függöny nincs jól bekötve, fenn fog akadni akkor, amikor ledobják. Ledobták, fennakadt. Majd megőrültem. Egyébként én nem tudom megítélni egy előadás művészi értékét, nem is ez a dolgom.

 

Érdekel a nézők véleménye, pl. az internetes hozzászólások?
Nem. Engem az érdekel, hogy a díszlet úgy álljon, ahogy kell, és az, hogy örüljön az a 380 ember, amikor vége az előadásnak. Ha nem teszek meg mindent, hogy a színésznek komfortérzete legyen, akkor rosszul fog játszani, ha ő nem játszik jól, akkor az egy rosszul sikerült este lesz, és ha egy előadás rosszul sikerül, akkor nem vagyok boldog. Örülök, ha teltház van és szomorú vagyok, amikor kevesen jönnek. Mi is olvassuk a híreket, megszűnnek színházak, elvesznek támogatásokat. Tavaly bezárt mellettünk egy színház és eltűnt a süllyesztőben, mi meg működünk. Mácsai Pali egy eszméletlen igazgató. Valahogy mindent elintéz, minden színháznak ilyen igazgatót kívánok. Ezt leírhatod, mert ezt ugyanúgy elmondom a háta mögött is. Mélységes tisztelettel nézek rá, mert olyan még nem fordult elő, hogy ez a színház ne tudott volna továbbgördülni. Engem nagyon sok dologra megtanított az itteni munka, például arra, hogy legyek maximalista, figyeljek oda a részletekre, hogy nem csak a látványos dolgok számítanak. Palinál nincs hibalehetőség, mindig tudja, mit csinál, mindig képben van. Ez a maximalizmus mondjuk néha kibírhatatlan, például akkor, amikor a Kék Angyal díszletét éjjel lefestjük feketére, ő pedig bejön reggel és azt kéri, hogy a csavarok fejét is fessük le. És akkor nekiállunk a több száz csavarfejnek. Néha olyan, mintha mi sok kis kialvatlan, fáradt Tót Lajos lennénk, ő meg a kicsattanó energiájú Varró őrnagy...

Mi volt eddig a legfurább feladatod?
Egy beugrás, az Elektra című darabban. Csunderlik Peti volt a halott. Egyszer helyettesítenem kellett, mondta, hogy nincs semmi különös, bemész, magadra húzod a zsákot, lefekszel, aztán egyszer majd kihúznak. Csak azt nem mondta el, hogy előtte Hámori Gabi megrugdos, rám ül, leköp. A Kasimir és Karolinéban kövér nőnek kellett beöltöznöm, a Pillantás a hídról előadásban pedig még énekelek is.
 
Miért hív téged mindenki Olinak? Gothár Péter egyenesen Titokzatos Olivérnek, pedig Zoltán vagy.
Ennek az a története, hogy a díszítőtárban sok volt a Zoli. Kócos, az ügyelő elosztotta, Vécsei Zoli díszítőből lett Zé, én meg megkaptam a maradékot. Ez rajtam maradt. Ma már fura, ha valaki Zoltánnak hív. Titokzatos Olivér pedig azért lettem, mert a Kék Angyal próbák elején még nem voltam a színpadon, és egy sámlival helyettesítettek. Gothár Péter mindig hallotta, hogy „Oli majd itt fog állni, majd itt Oli megfogja…”, de sose látott, így lettem Titokzatos Olivér.

Gyakran szerepelsz előadásokban, nem zavar a reflektorfény?
Egyáltalán nem. Először a Filléres operában szerepeltem, mint pincér. Azóta gyakran beraknak a rendezők az előadásaikba. Ennek praktikus oka is van, segítem a nyílt színi változásokat.

 

tango - orkeny szinhaz

Tangó (fotó: Gordon Eszter)

 

Egy bemutató után boldog vagy, hogy vége vagy sajnálod?
Sajnálom, amikor véget ér a próbaidőszak, mert mindig összegyúrja azokat az embereket, akik a darabban részt vesznek, főleg a főpróbahét.


Nyáron, amikor szabadságon vagy, tudsz pihenni, vagy fél 7-kor érzed, hogy valami nem stimmel?
Egész nap érzem. Hiányzik. Nem állok át egész nyáron, nem tudok pihenni. Alvásproblémával már a színház előtt is küzdöttem, de akkor jelentkezett a leginkább, amikor elkezdtem az Örkényben dolgozni. Amikor az átlagember elfárad és lefekszik aludni, bennem még pörög az adrenalin, vagy a függönyt húzogatom vagy bontok.

 

El tudod képzelni, hogy egy nagy, látványos díszlettekkel működő, technikailag jól felszerelt színházban dolgozz? Szakmailag talán nagyobb kihívás lenne...
Dolgoztam a Madáchban kisegítőként, amíg a Madách és a Madách Kamara összetartozott. Nem érdekel. Sokkal nagyobb kihívás létrehozni itt egy előadást, a semmiből. Ezt a színházat szeretem, itt akarok létezni. Oda akarom tenni azt a lépcsőt, amin felmegy Für Anikó, azt a padot, amire ráül Gálffi Laci, megfogni Pogány Judit hintáját. Szervesen részt akarok venni abban, ami nálunk zajlik. Nekem így jó, ahogy van.

 

A fiad tudja, hogy mi a foglalkozásod?
Az öt éves kisfiam? Persze, tudja. Szeret bejönni az Örkénybe, fölviszem a színpadra, megforgatom a forgón, és amikor haza kell mennie, sírás van. Olyan, mint az apja. Közölte, hogy ő ugyanazt fogja majd csinálni, mint én.

Örülnél ennek?
Nem. Más sorsot szánnék a gyerekemnek. Annak ellenére, hogy ez egy csodálatos szakma, nagyon nehéz. Ez egy életforma. Megszoksz vagy megszöksz. Ez a hely gyakorlatilag az otthonom, bejelentkezhetnék ide állandó lakcímre és kérhetném ide a leveleimet, mert sokkal több időt töltök itt, mint otthon. Visszatérve a fiamra, büszke lennék rá, ha ezt a pályát választaná, de nem örülnék neki, mert azt hiszem, többre kéne vinnie, mint nekem.

Meddig lehet a te munkádat csinálni? Nem egy nyugdíjas állás...
Nem tudom. 65 évesen már remélem lesz annyi szakmai tapasztalatom, meg tekintélyem, hogy nem kell falakat emelgetnem, elég lesz, ha azt mondom, azt ide tedd le. Úgy tervezem, hogy nyugdíjas koromban is itt leszek, legfeljebb majd én leszek a portás.

 


Az interjút készítette: Veszprémi Judit

Utószerkesztette: Színház.hu
 

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.