"Mindig találok ellenállhatatlan inspirációt" - Interjú Bálint Andrással

2015. augusztus 31. hétfő, 07:03

Idén 4. alkalommal rendezik meg a Színházak Éjszakáját. Szeptember 19-én, a Radnóti Színházban ismét lehet verset rendelni. Ennek kapcsán Bálint András igazgatót faggattuk, aki 30 év után hamarosan átadja a vezetést valakinek. Arról is szó esett, mi az, ami végigkísérte a pályán és melyik erdőben lehet őt meglesni.

 

Egyszer meséltél arról, mennyi minden szükséges ahhoz, hogy az ember tudja végezni a munkáját vezetőként: alkalmazkodás, lobbitevékenység, rugalmasság, a folyton alakuló körülmények figyelembevétele. Hogy látod, min múlt az, hogy harminc évig igazgató maradtál?

 

Szerintem sokat számított, hogy lévén színész, kompromisszumkész és alkalmazkodó vagyok. Minden városvezetéssel együtt tudtam működni, ugyanakkor az ellenvéleményemet sem hallgattam el, igazgatóként megtaláltam a helyem. Az is fontos, hogy mindig kitűnő munkatársakat voltam képes választani - az igazgatás ugyanis csapatmunka. Amikor negyvenkét évesen elkezdtem, már nem voltam fiatal, addigra sokat játszottam, filmeztem, néha rendeztem és tanítottam is a főiskolán, tehát rengeteg tapasztalatot szereztem a szakmámról és magamról különféle helyzetekben. Lassan kiderült, hogy több ambíció mozog bennem, hogy közel állnak hozzám a produceri feladatok, hogy nagyon érdekel, miként kapcsolódnak össze az egyes munkafolyamatok. Emlékszem, forgatás közben Szabó Pista gyakran rám szólt, hogy ne azzal foglalkozzak, mikor jönnek a kellékesek, ideérnek-e a kollégák a próbáról, illik-e a kockás terítő a kockás zakóhoz vagy hogy honnan kéne felvenni a jelenetet... A részletek azóta is lekötnek. Ez tulajdonképpen azt is jelzi, hogy inkább menedzsertípusú színházvezető vagyok, tehát nem egy olyan figura, mint amilyen Várkonyi Zoltán, Major Tamás, akár Zsámbéki Gábor vagy Székely Gábor, akiknek a rendezői tevékenysége jelölte ki színházuk útját. Noha az én művészi koncepcióm szerint alakult a Radnóti pályája, mint alkotó nem determináltam a színház sorsát. Végül is nem lettem rendező. Ezt bánom... Bánom, hogy nem végeztem el a főiskolán azt a posztgraduális képzést, amit sokan mások abszolváltak, Iglóditól kezdve Mácsain át Hegedűs D. Gézáig.

 

Rendeztél a Radnótiban, a Tháliában, Tatabányán, az egyetemen, közben játszottál és felelősséget vállaltál egy csapatért. Másként alakult volna a sorsod, ha ezt nem mulasztod el?

 

Inkább úgy érzem, hogy a főiskolai rendezőképzés elmélyített volna ebben a szakmában, ami a rendezés. De könnyen lehet, hogy bizonyos képességek hiányoznak belőlem, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ne csak az ízlésem, hanem a művészi látomásaim is domináljanak.

 

balintandras

 

Milyen kvalitásokra gondolsz?

 

Nem az intellektuális rátermettségemről vagy a műveltségemről van szó, hanem arról, hogy milyen erőt tudok képviselni rendezőként. Azt szoktam mondani, hogy egy valamirevaló rendező legyőzi a színészeket. Jó néhány kiválósággal dolgoztam -Valló Pétertől Alföldi Robiig, Szabó Pistától Jancsó Misklósig-, Gothár Pétertől Zsótér Sándorig - és ilyen vagy olyan módon mindegyikük egyértelművé tette, hogy ő a főnök, a legjobb, a leghatalmasabb, akinek kilencvenkilencszer pontos válasza van a felmerülő kérdésekre, és csak egyszer mondja azt, hogy nem tudom. Talán ez a határozottság hiányzik belőlem. Nem vagyok nyámnyila fickó, de rendezőként nem előny, ha több kérdésem van, mint válaszom. (Nevet.)

 

Egy interjúban úgy fogalmaztál, hogy az igazgatásod alatt a színházeszményed nem változott akkorát, mint a világ körülötted, az álmod a színházról ugyanaz, mint régen. Milyen értékeket találtál fontosnak?

 

Kíváncsi és befogadó vagyok, ezért a leglényegesebbnek mindig azt tartottam, hogy a színházam a nyitottságot tükrözze, különböző színeket -látszólag nagyon ellentétes színeket- vonultasson fel. A Radnótiban megfért egymás mellett a Bástyasétány 77 és Zsótér Médeiája. Akadt, akinek ez nem tetszett, bizonyára a kritikákban találni igazságot, de azt nem lehet elvitatni, hogy több siker született abból a megfontolásból, hogy legyen minél sokrétűbb a műsorkínálatunk, mint bukás. Visszatekintve úgy vélem, hogy kirajzolódik egy egységes kép, amit polgári művésszínháznak szoktak nevezni.

 

Egy Színházi Világnap alkalmából azt mondtad nekem, igazgatóként mindig döntési helyzetbe kerülsz és ettől nem válik unalmassá a munkád. De hogy viselted ennek a felelősségét?

 

Érdekes, de én mindig vígan lavíroztam a nehézségek között is. Az igazgatás végig örömet okozott minden kínjával, összes álmatlan éjszakájával együtt. Nem azért, mert könnyen vettem a kanyarokat, hanem azért, mert a megoldáskeresést találtam a legérdekesebbnek és a legszórakoztatóbbnak a munkámban, azt, hogy folyamatosan igeneket és nemeket kell mondanom. Kik a rendezők, mely darabok kerülnek színre, mi a szereposztás, milyen a díszlet, elfogadjuk-e a jelmezt – erről töprengeni végtelenül izgalmas. Időnként a plakátokba is beleszólok. Épp tegnap hosszan tárgyaltam a tervezővel a készülő estem plakátjáról. Mivel ennek én vagyok a szerkesztője és az előadója, érdemben hozzá tudok szólni. Persze marketing ügyekben nem szoktam egyedül dönteni.

 

Az estjeid végigkísértek a pályán. Miért állt ilyen közel hozzád ez a vallomásos színpadi létezés?

 

Nem is tudom… Valószínűleg valami hiányérzetet akartam betölteni, amikor először belevágtam és megtanultam másfél órányi szöveget. Azóta pedig – úgy tűnik - nem bírok leállni, mindig találok új témát, ellenállhatatlan inspirációt. Szép Ernő, meg Kosztolányi, Babits, Radnóti, Márai, Arany és most Heltai… Mind olyan szerepek – mert végső soron ezek szerepek-, amelyekben ismerősnek tetsző világokat tárhatok fel, talán magamból is megoszthatok valamit - azt mindenképpen, hogy mennyire nagyra tartom az ő gondolati gazdagságukat.

 

A legújabb ested Heltai Jenő író, költő, újságíró, dramaturg eddig kiadatlan ostromnaplója alapján készül…

 

Fantasztikus ajándék, hogy a család jóvoltából hozzájuthattam a följegyzéseihez, amelyek különböző lakásokban, óvó- és illemhelyeken, börtönben, kórházban, bujkálás közben íródtak a második világháború idején, 1944. március 19-étől a felszabadulásig. Egyszer már készítettem egy Heltai-estet, ami helyes, bájos verseket, dalokat, sanzonokat vonultatott fel. Olyanokat, mint a Mert dalaimnak…  (És belekezd: “Mert dalaimnak azt a részét, Mely túlnyomónak mondható, – Minek tagadjam gyöngeségem – Kegyedhez írtam, kis Kató. És dalaimnak az a része, Mely túlnyomónak mondható, Kegyednek semmiképp se tetszett, Sőt visszatetszett, kis Kató. Igaz, hogy önt tegezni mertem, Ami botránynak mondható, Mert önt csupán magáznom illik Vagy kegyedeznem, kis Kató…”) De most egy egészen más jellegű produkcióra készülök. Az ostromnapló olyan szemszögből mutatja be 44-et, ami szerintem teljesen ismeretlen számunkra. A zsidó származású Heltai az üldöztetés idején már 73 éves volt, a teste, a lelke, az agya mégis mindent kibírt és végig humorral szemlélte a saját kalandjait. Ez lenyűgözően groteszk írásokat eredményezett. A stílusát jól szemlélti az, amikor lejegyzi, hogy a rádióban a János vitéz daljátékot éneklik az ő szövegeivel és hozzáteszi: “Nekem nem szabadna hallgatnom, mert le kellett adnom a rádiómat”. Ez a helyzet is Örkény István tollára méltó, mint a legtöbb történet, ami Heltaival megesett.

 

Mi történt vele a háború idején?

 

A fia, aki hivatalosan is kereszténynek minősült, kérelmezte a hatóságoknál, hogy apját mentesítsék a zsidótörvények alól, ehhez azonban Heltainak személyesen kellett volna írnia a kormányzónak, ő azonban ezt a gesztust nem volt hajlandó megtenni. 1944-ben egy levélben úgy fogalmazott: „Sok jót kaptam attól az országtól, amelyben születtem, és amelynek a nyelvén írok, el kell fogadnom a rosszat is”. Így hát neki is csillagos házba kellett költöznie. Egy rövid ideig, a János vitézre való tekintettel levehette a sárga csillagot, de a Szálasi puccs után újra köteles volt hordani. Akkor be is zárták a Gestapo börtönébe, a Majestic Hotelbe. Bár ott rendezkedett be a zsidók deportálását koordináló Adolf Eichmann irodája, Heltai megúszta. Nem vitték el, de ennek a veszélye mindig fönnállt, így a fia illetve egy ideig Slachta Margit szerzetesnő, az első magyar női országgyűlési képviselőbújtatta. Egyébként Heltai hozzáállását 1944-hez az is mutatja, hogy nem szűnt meg dolgozni, a háború idején folyamatosan fordított. Amikor annak idején unokabátyja, Herzl Tivadar cionista vezér rá akarta venni, hogy szervezze meg a magyar zsidóságot a cionista mozgalomnak, leszögezte: ő nem zsidó, hanem magyar.

 

Több estednek -köztük a mostaninak - a feleséged, Deák Krisztina a rendezője.

 

Igen, mert jól tudunk együttműködni, ő ismer engem a legjobban, viszont merészebb, mint én. Kifinomult ízlése van és kulcsfontosságú ötleteket ad minden darabomhoz. Neki jutott eszébe például, hogy az Úr és kutyában egy kutyával lépjek fel, vagy hogy a Radnóti estemen körbeüljön a közönség és együtt mondjuk a Nem tudhatom című verset. Kriszta ragaszkodott ahhoz is, hogy a János vitéz visszatérő motívuma legyen a Heltai-darabnak, hiszen az író életét is jelentősen befolyásolta. A díszlet egy olyan szobát idéz majd, ahol költözés előtti állapotok uralkodnak, könyvkötegek, újságok állnak halomban egy régi karosszék körül és a háttérben a János vitéz már kissé megkopott, meggyűrődött plakátja lesz látható Fedák Sárival, aki az ősbemutatón bő gatyában és karikás ostorral lepte meg a közönséget a címszerepben. A dalműből is elhangzanak majd részletek, ezeket Darvas Feri fogja kísérni zongorán. Talán még énekelni is fogok... (Nevet.)

 

Mi vár még a Radnótiban a jövő évadban?

 

Az első premier Alföldi Róbert merész Lear királya, ami egy polgári ebédlőben, egy asztal körül fog játszódni. Benne lesz az egész társulat, kivéve engem, vendégként érkezik László Zsolt, ő játssza a királyt. Utána következik a Heltai naplója, majd decemberben a horvát Miroslav Krleža ritkán játszott családi drámája, a Glembay-vér Valló Péter rendezésében, Pál Andrissal a főszerepben. Az évad második felében pedigJuronics Tamás és a Szikszai Rémusz fog velünk dolgozni.

 

Az évad nyitányaként pedig szeptember 19-én jön a Színházak Éjszakája...

 

Mi készülünk, sokat próbálunk. Újra lehet tőlünk verset rendelni tetszés szerinti stílusban, a Vers á’la carte program keretében. A nézők megkérhetik Szávai Vikit, hogy mondja el a Négyökrös szekeret úgy, mintha a főiskolára felvételizne, Gazsó Gyurit, hogy a Levegőt! című verset másnaposan tálalja vagy akár Kováts Adélt, hogy az Anna örök című verset szavalja el úgy, mint aki megnyerte a lottó ötöst - a közönség instruálhat. Lesz egy másfél órás ’Radnóti Bár’ Dinnyés Dani vezetésével, az énekelni tudó kollégákkal, bemutatjuk a háttérszakmákat is, a kellékest, az öltöztetőt, a súgót az ügyelőt, én pedig a Heltai-estből adok elő részletet. Idén összefogunk a szemközti Lengyel Intézettel, ahol Spiró György beszélget Valló Péterrel. Tehát az igazgatótól kezdve a főrendezőn át a háttérkollégákig az egész társulat részt vesz a Színházak Éjszakáján, mert ez egy nagyon jó hecc, ugyanakkor színházbarát esemény, a nézők imádják, hogy egy kicsit a kulisszák mögé tekinthetnek.

 

Legutóbbi nyilatkozatodban szót ejtettél a közelgő igazgatói pályázatról, arról, hogy szeretnéd, ha nem szűnne meg az, amit harminc év alatt létrehoztál.

 

Azt hiszem, hogy a Radnóti Színháznak szüksége van a megújulásra, de valóban nehezen viselném, ha 180 fokos fordulatot venne, ha az értékrend gyökeresen megváltozna. Egy ideje érzem, nem baj, ha friss energiák veszik át az irányítást, mert ennyi év után bizonyos dolgokban rutinossá váltam, no meg – akárcsak Heltai az ostromnapló megírásakor – 73 éves leszek.

 

Hogy fogod viselni, ha nincs annyi szervezés, ha kevesebb a feladat?

 

Ahogy azt József Attila az Ódában írta: „Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz..." A régi szerepeim megmaradnak a Radnótiban, ugye készül a Heltaim, a Krleža darabban az apát játszom, és azt remélem, hogy az utódom ezeket meghagyja nekem. Ha tanácsra lesz szüksége, akkor pedig szívesen adok neki, de csak akkor, ha kéri. Egy biztos: megszívlelem azt, amit elődöm, Keres Emil mondott nekem, amikor igazgató lettem: „Az ember nem vezet az anyósülésről”. Ő is ehhez tartotta magát, én is így teszek. Addig is járom az erdőt a kutyámmal, tanulom a szövegeim és élvezem a készülődést.

 

Így memorizálsz?

 

Így, hangosan, a természetben, kutyasétáltatás közben. Nekem reggel fog az agyam, meg akkor, amikor mozgásban vagyok és senkit nem zavarok. A kutya egyébként már tudja a szöveg felét. (Nevet.)

 

Melyik erdőben lehet téged meglesni?

 

A hármashatárhegyi vitorlázó reptér közelében. Ha valaki egy mormogó vagy kántáló alakot lát labrador kutyával, papírral a kézben, akkor az én vagyok.

 

 

Tóth Berta / Színház.hu

 -----------

 

 

Idén negyedik alkalommal rendezik meg 2015. szeptember 19-én, 26 fővárosi színház részvételével a Színházak Éjszakáját. Az esemény programja 2015. szeptember 1-én kerül nyilvánosságra, a belépésre jogosító karszalagok elővételben 20% kedvezménnyel már most! 

 

Résztvevő színházak: Átrium Film-Színház, Bethlen Téri Színház, Budapesti Operettszínház, Budapest Bábszínház, Centrál Színház, Dumaszínház, Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Inkubátorház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Állami Operaház, MU Színház, Nemzeti Színház, Örkény István Színház, Pinceszínház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Arts&Café, Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, Újszínház, Vígszínház.

 

Vásárolja meg karszalagját 20% kedvezménnyel itt/most! >>

 

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.