Konzervatív fordulat!
Megijedtél, mi? Ez most a menő para, ettől kell beszarni. Halloweenre konzinak
fognak öltözni a gyerekek, sétapálcával és jelentős megtakarításokkal mennek
rémisztgetni. Konzervatív fordulattól tart Gyurcsány Ferenc, és vészcseng
a Népszabadságban. Féltve óvja népét tőle, nehogy aztán kötelező legyen a
hitoktatás, és végül visszatérjen az úgynevezett úri világ, avagy Horthy-fasizmus.
A konzervatív fordulatot szisztematikusan készítik elő bizonyos
sötétben bujkáló ellenforradalmárok. Ezek ott vannak az Alkotmánybíróságban, az
egyházakban – hiszen ők kedvezményezettjei lennének ennek a rémes
restaurációnak –, nyüzsögnek az interneten, összeesküsznek és hackelik az
agyunkat. A háttérben Orbán Viktor tornyosul, focilabdányi vállbojtokkal.
Szépség és szörnyeteg
Gyurcsány kolompolása falsul szól, mégpedig
azért, mert a konzervatív – ellentétben a korábbi sztárral, a fasisztával –
elég tág jelentéskörrel bír.
(A fasiszta is, egyébként, és már a régi szép, nagy fasisztázások idején is
rezignáltan tiltakozott néhány Evola-olvasgató sznob, hogy „a fasizmus nem
ezt jelenti”, merthogy az a Mussolini-féle, és a részeg zsidózás tök más.
Ugyanők a kommunistázást általában nem vetik meg, ott
jelentésmódosulás ment végbe.)
Tény, hogy a konzervatív politikai gondolkodás, ill. filozófia reneszánszban
van az utóbbi években. A lábszagú Magyar Nemzet mellett nemcsak a láb-, segg-
és főleg szeszszagú Magyar Hírlap jelent meg, hanem felbukkant néhány olyan
orgánum, akiket nem lehet teljesen elbutult lárváknak nevezni. A Kommentár, a
Konzervatórium és a Reakció (Szíjjártó Pétertől meg a szociális népszavazástól
mért távolsági sorrendben) addig nem ismert függetlenséggel és lelkesedéssel
értelmezi újra a magyar konzervativizmust.
A konzervatív fordulat, mint hívószó, pont ezért nem olyan hatásos, mint a
fasisztaveszély. Mert a Volvo vagy a Mercedes is meglehetősen konzervatív
márkák, de egyáltalán nem ijesztőek, sőt a nagy többség számára inkább
kívánatosak. Átfed a fogalomkör a polgársággal is, ami viszont elég
jól használható buzzword volt, polgár mindenki szeretne lenni. Kispolgár, aztán
nagy~, esetleg ~mester.
A polgárságon keresztül pedig átfed mindazzal, amit Gyurcsány Ferenc második
kormánya deklarált, majd megkísérelt megvalósítani, amennyire tőle telt. Az
öngondoskodással, az önállóságra törekvéssel, a stratégiával élő, tervező,
megtakarító és felelősségteljes, a versengést természetesnek tekintő
állampolgárral, aki ideológiailag képzett formájában a citoyen nevet nyeri el.
In nomine
Gyurcsány – blogjában
– kijjebb bontja a felvetését, és jelzi, hogy a konzervatív alatt fundamentalistát
ért. Erre természetesen rá lehet pirítani, hogy fogalomzavarban van a
barom bolsevista, mert konzervatív fundamentalizmus ab ovo nem is
létezhet, matematikailag.
De ha méltóságunk engedi, hogy leereszkedjünk a konyhanyelvig, akkor pontosan
érthető, miről beszél a miniszterelnök. Konzervatív alatt a magyar jobboldalt
érti, fundamentalista alatt pedig a magyar jobboldalnak azt a józan ésszel
felfoghatatlan, több területen is jelentkező reflexét, hogy vegyünk el
jogokat másoktól, akkor is, ha azzal senki nem nyer semmit.
Jogokat korlátozni az államnak szokása, sőt kötelessége. Nem engedélyezzük a
gyorsulási versenyt a Körúton, mert másokra veszélyes, mármint azokra, akiket
elgázolnának. A bejegyzett élettársi kapcsolat viszont nem gázol el senkit. Az
Alkotmánybíróság döntése valóban nem értelmezhető másként, mint hogy a
törvényes házasság, a Classic verzió előbbre való, és aki csak élettárs, az
inkább csendben szégyellje magát, de ne kérkedjen vele.
Talán rájuk férne egy Élettársi Büszkeség Napja. Gyerekekkel, boldog
heteroszexuális párokkal.
Nincs az élettársiságban semmi egyéb, mint hogy az illetők gyűlölik a
bürokráciát, a dögunalmas formalitásokat, a pereputty megvendégelését, és bőven
elég nekik, ha online bejegyzik őket. Attól ők még egy család, egymást szerető
emberek. Hacsak… hacsak nem tekintjük a Classic házasságot – szakrálisnak.
Olyasminek, ami több, mint papír.
De hát nem tekinthetjük annak! Már hogy is? Az az úgynevezett egyházi
esküvő. Aki bármi szakrálisban szabad akaratából hisz, az majd a
templomban csináltat fényképeket. Az állami esküvő pont olyan hivatali eljárás,
mint a forgalmi kiváltása. Jogok járnak vele és kötelességek, amelyeket
szerződésszerűen rögzítünk. Kevésbé biztos elhatározás esetén egy autónál ezt
üzembentartóinak hívjuk, és teljesen legális. Ahogy legális a munkapiacon a
próbaidő, az outsourcing, az alvállalkoztatás. Az állam szakrális tartalmakat
nem kezel.
Az állami szerződéskötést aztán ki-ki feltöltheti maga, olyan tartalommal,
amilyet szeretne. Nem feltétlenül kell ehhez egy anyakönyvvezető a síkhülye
szövegeivel. Akkor inkább pap.
Nem muszáj azonban az Alkotmánybíróságot ekézni, ha keresztényfundamentalista
borzalmaktól szeretnénk rettegni. Ott fityeg a Fidesz testén a
Kereszténydemokrata Néppárt, egy manicheus, pénisz- és vaginairigy, torz
társaság, akik minden adandó alkalommal előadják, hogy ők isteni legimitáció
címén szeretnék elvenni mások jogait, azon az alapon, hogy az ő istenük ilyet
szólt holmi ókori irodalmi emlékek szerint. Az ő istenük megmondta, hogy
buzulás nuku, hogy szex csak házasságon belül, és hogy a fogamzásgátlás is
ördögtől való. Tehát ez az abszolút igazság, és az ennek ellentmondó életvitel érvénytelen.
Ezért az állam legfeljebb eltűrheti, de semmiképp sem legalizálhatja. Ezek a
spiritiszta őrültek tárcaesélyes szövetségesei a Fidesznek. A jövő kisgazdái.
Nem konzervatív fordulat a neve annak, ami a magyar állampolgárok szabadságát
veszélyezteti. Ki lehet mondani nyugodtan: úgy hívják azt, hogy keresztény
kurzus.
E fiúkból pap lesz
Ha kinyitjuk a fent említett, eddig sosem látott függetlenséggel
konzervatívkodó, fiatalos (vö.: „jól tartja magát”) orgánumokat, és erre a
témára vonatkozóan keresünk iránymutatást, akkor azt találjuk, hogy különböző
intenzitással, de az egyház – legalább a „történelmi egyházak” –
hegemóniájának, befolyásának visszaállítása egyértelműen kívánatosként, sőt
időnként az egyetlen járható útként jelenik meg. És ez már nem a fronton
idétlenkedő bohócok szövege, hanem a reményteli utánpótlásé. Úgy tartják, a
szekularizáció egyike a „haladár” ősbűnöknek, amelyek miatt „itt tartunk”.
(Hol, és mihez képest?) Az igazán hardcore jófejek nemhogy a francia
forradalomig, de a reformációig vezetik vissza a „hanyatlást” (ami által itt
tartunk, hogy 4000 forint az ADSL, és a Tescóból kell beszereznünk a heti
három kiló húst). Ők specifikusan a katolikus hegemóniát sírják vissza.
Konfúz, és teljesen önkényes, zsigeri gondolatok ezek. A konzervatív lovagvár homokra
épül. Volt a kereszténység történetében Luthernél és Darwinnál nagyobb
felforgató. Az a názáreti, az. Elképzelt mindenféle ködös utópiákat, és munkált
benne a nagy fene balos küldetéstudat: majd ő megváltja a világot. Jobban
kellett volna őrizni azt a sírt!
De nem, ők csak Lutherig (Robespierre-ig, Marxig, Kádárig) mennek vissza, mert
hogy mi is az a hagyomány, illetve mi az az egymásnak is ellentmondó
hagyományok közül, aminek helyreállításáért cselekedni kívánnak – nos, azt
ők döntik el. Templombajárás, versolvasás, opera jó hagyomány, ateizmus, diszkó
és alkoholizmus nem jó hagyomány. Kereszténység jó, pogányság nem jó.
Was Tradition ist, bestimme ich!
Azzal, hogy a magyar konzervativizmus – beleértve, sajnos, a konzervatív
reneszánsz sorhajóit – az ostya mellé teszi le a garast, elköveti pont azt a
hibát, amivel a „baloldalt” szokta vádolni: a realitás alakítása helyett
illúziókat kerget, a józan állapotfelmérés helyett álmodik. Magyarországnak és
Európának nincs látható útja abban az irányban. Arra nincs tovább, és nincs
vissza. Az Isten ajkán csüngő társadalom addig létezhetett, amíg megvolt hozzá
a kellő elszigeteltség és tudatlanság. Ma az Istent kereső európai
állampolgárnak rendelkezésére áll mindjárt az öt világvallás, meg számtalan
egyéb hitvilág. Észérv mind mellett ugyanannyi – tehát a szabad polgárok között
mindig lesz buddhista, zsidó és ateista is, és egyikük sem fogja a maga
világnézetét alsóbbrendűnek tekinteni bármely másiknál. Ha a visszavágyódást, a
nosztalgikus teokratra (monarchista stb.) érzelmeket politikai cselekvésre
fordítjuk le, akkor az első lépés az elszigeteltség és a tudatlanság
restaurációja. Ami legalább olyan őrült terv, mint a kommunista utópia. Nem is
áll messze tőle. Magyarország megtérítése még a konzervatív fordulatnál is
rosszabb jelszó.
Lehet ezt sajnálni, mert tény, hogy azóta sincs az államvalláson kívül más, ami
olyan kiválóan alkalmas lenne az erkölcs betartatására, a társadalom
összetartására, mint egy vallás, amely szerint ha rosszalkodsz (vagy buzulsz),
akkor a pokolban fognak szadizni az ördögök. Elsőrangú manipulációs eszköz
volt, sokkal hatékonyabb, mint a nacionalizmus vagy a leninizmus. De csak addig
működik, amíg az emberek elhiszik a poklot és az ördögöt. És ma már nem hiszik
el, és senkit nem lehet hitre kényszeríteni. A magyarok alig tizenöt százaléka
veszi a fáradságot, hogy rendszeresen elmenjen a templomba. Szavatossága, bizony, lejárt.
A konzervatív fordulat rossz hívószó, de a veszély valós. Keresztény kurzus a
helyes kifejezés. Az valóban ijesztő, elkerülendő, káros és értelmetlen,
továbbá lehetetlen, hazugságokat fialó, hipokrita lehetőség. Magyarország
polgárainak kilenctizede nem
kéri az egyház segítségét az életéhez. Az államét igen, de azon talán segít
majd egyszer egy konzervatív fordulat.